A táncoslábú farkasfiú és a boszorkányok

A táncoslábú farkasfiú és a boszorkányok.

A farkasok gyakran szerepelnek a mitológiában és a népmesékben, mint vad, titokzatos lények, amelyek ősi erőt képviselnek. Ez a történet azonban egy vidám, mulatós farkasról szól, aki nagyon szeretett táncolni. Ami a banyafákat illeti, azok pedig sok történetben boszorkányok lakhelyei vagy varázslatos, titokzatos erdők részei. Vas vármegyében valójában létezik a Farkas-erdő, ami a 300 éves banyafák birodalma. Íme a történetük:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy nagy lombos erdő, melyet egy folyó szelt ketté. A legenda szerint a folyó egyik oldalán titokzatos banyák éltek, akik hatalmas, göcsörtös, többezer éves banyafákban laktak. A másik oldalon félelmetes, de bölcs farkasok jártak nesztelen léptekkel. 

Az emberek nem féltek a banyáktól, mert jóságosak voltak, varázslatos főzeteket készítettek, amikkel gyógyították az erdőt és annak lakóit, a farkasok meg az erdei rend őrei voltak, figyelve, hogy a természet egyensúlya megmaradjon. A két nép évszázadokon át egymás mellett élt, mert sosem lépték át a folyót, ami egy régi legenda szerint azt jósolta, hogyha a banyák és farkasok egy nap találkoznak, bajt hoznak a világra.

Történt egyszer azonban, hogy egy fiatal farkas, név szerint Árnyék, kíváncsiságtól fűtve átszökött a folyón a túloldalra. Éppen egy banyafa tövében állt meg, amikor egy fiatal boszorka, Hajnalszél, észrevette. A boszorka ahelyett, hogy elkergette volna, így szólt hozzá szelíden:

„Miért jöttél ide, te farkas?”

„Látni akartam, hogy hogyan táncoltok!”—felelte Árnyék. "Mert mi farkasok nagyon szeretünk táncolni. Minden este táncolunk a sötétben."

“Hát gyere el ma este, Boszorkány szombat van, így nagy mulatság lesz nálunk, de amelyik farkas táncolni akar, annak álruhát kell öltenie, olyat amiben el tudja rejteni hosszú, bozontos farkát! Ez ne feledd! Az hogy te farkas vagy az meg legyen a kettőnk titka!”

És így is lett. Árnyék aznap a nadrágjába rejtette bozontos farkát, pedig meleg este volt, és később a tánc hevében folyt is róla az izzadtság, de a fiatal farkasnak Hajnalszél jóvoltából aznap éjjel annyi vidámságban volt része, hogy attól kezdve egyetlen éjszakát sem mulasztott el tánc nélkül. Azonban óvatos volt, mert csak mindig addig táncolt, amíg a varjú virradatot jelezvén károgni nem kezdett, akkor hirtelen eltűnt. A farkas a ruháiban annyira csinos volt, hogy különösen tetszett a lányoknak, mert úgy tudott kedveskedni és hízelegni, ahogy senki más férfi a vidéken, a lányok csakúgy bomlottak utána.

Minden lány vele akart táncolni, persze a farkas nem tudott minden lány kérésének eleget tenni, így némelyek elkezdtek rá neheztelni. Egy nap Hajnalszél, aki idő közben túlságosan is megkedvelte Árnyékot, megsértődött, mert aznap éjjel vele kevesebbet táncolt a farkas. Kirángatta hát a sorból az egyik lánytársát és a csinos farkasfiúra mutogatva, suttogva a következőket mondta: “Te nem gyanús neked, hogy a táncpartnerünk milyen hirtelen tűnik el minden hajnalban? Vajon ki ő? És miért szalad el nyomtalanul?” Pedig ugye Hajnalszél jól tudta, hogy ki is Árnyék. A boszorka lánytársa egyetértett. Tanakodtak, hogy mit is csináljanak, míg kifundálták, hogy másnap megpróbálják a fiút fényes nappalig ott tartani. 

A következő nap éjszakáján, amikor korom sötét volt, a lányok hamar összegyűltek és kört alkotva várták a farkasfiút. Amikor a farkasfi megjelent, csinos, feszes nadrágjában és színes virágos ingjében, nem sejtett semmit, így különösen jókedvűen kezdett el táncolni és énekelni, kurjongatni. A lányok kedveskedve ölelgették, cirógatták, így a farkasfiú egyre vidámabb és hízelgőbb lett. Amint azonban a varjú károgni kezdett, Árnyék szokásához híven indulni készült. De a lányok kórusban zúgták: "Óh ne még, ne menj még! Csak még egy utolsó táncra maradj velünk! A varjú hatszor szokott károgni, mire feljön a nap, öt károgásig nyugodtan maradhatsz." Így a farkasfiú hagyta magát rábeszélni, a lányok pedig tovább kedveskedtek neki. A farkasfiú nem csoda, hogy a nagy vidámságban elfelejtkezett arról, hogy mennie kell, egészen addig, amíg a hajnalpír meg nem jelent az égen. Ekkor Árnyék nagyon megijedt és próbált kibontakozni a lányok öleléséből, de azok szorosan fogva tartották. A farkasfiú végül morgott egy írtózatosat és beleharapott a fogvatartók kezébe, mire a lányok sikongatva elengedték. A farkas ekkor mérföldes ugrásokkal nyargalni kezdett az erdő felé, de a nagy rohanásban elhasadt a nadrágja és a lyukon előbukkant hosszú, lompos farka, amely ráadásul rohanás közben ide oda libegett. A lányok visítottak a nevetéstől, és csúnyákat kiabáltak a farkas fiú után, addig amíg csak látóhatáron belül volt. A farkasfiú, Hajnalszél nagy bánatára, ezután a szégyenteljes leleplezés után úgy eltűnt a környékről, mintha ott sem lett volna.