Barion Pixel

Két művész vetélkedése az Egyfás-szigeten


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Az Egyfás-sziget egy pirinyó sziget, a Duna szentendrei szakaszán. Bár nevében csak egy fa szerepel, valójában két fa áll rajta. Egy szomorú fűz, és egy fehér eperfa.

Nyáron elhagyatott, buja füves foltként zöldell ez a kis sziget a Duna sodrában, a belsejében mára már csak egy-két pásztorkunyhó düledezik. Egy dolog azonban változatlan, hogy a szigetre csak a révész ladikján lehet eljutni. Erre egy szép nyári napon került sor.

Az ég beborult, amikor elindultunk, de a révész megnyugtatott minket, hogyha kitör a vihar, akkor az egyik kis kunyhóban meghúzhatjuk magunkat, mert még mindig biztos menedéket nyújt. Néha itt is éjszakázom.-tette hozzá megnyugtatásként. Nos, miközben ezeket mondta, a parthoz legközelebb eső nádashoz irányította a ladikot, majd onnan a két evezőlapát segítségével egy kis stégig suhantunk hangtalanul, ahol aztán mindenki biztonságosan ki tudott szállni a csónakból. Épp hogy pár lépést tettünk a szigeten, amikor égszakadással, földindulással hirtelen megnyíltak az ég csatornái és akkora eső zúdult ránk, hogy a már említett kis pásztorkunyhóba szaladtunk menedéket keresve. S míg arra vártunk, hogy elvonuljon a vihar, a révész elmesélte nekünk két, híres festő vetélkedésének történetét.

„Az ükapám aztán mindent tudott minden ide érkezőről, és távozóról, jól ismerte a szigetiek történeteit, sokszor olyanokat is, amelyeket más nem.”–kezdte.

„Ez az Egyfás sziget,-ahol szép időben még a napsugár is szebben ragyog át a platánok levelei között,- valaha két festő, Zubor Dani és Zebegényi Bence nevétől visszhangzott. Pontosabban a kettejük között dúló párviadalról! De nem akármilyenről, mert ezt nem karddal vagy pisztollyal vívták, hanem festő ecsettel!

Az egész úgy kezdődött, hogy 1730-ban a Rózsakerti család kihalt, s mivel senki sem jelentkezett, hogy a szigetet magának követelje, egy halászcsalád vette birtokba, egészen addig, míg egy ügyvéd ki nem derítette, hogy a sziget egyik fele egy bizonyos Zubor családé, a másik fele pedig a Zebegényieké. 1758-ban azonban a Zuborok elszegényedtek, ekkor a Zebegényi család a sziget másik felét is megvásárolta. Így vette birtokba a 20. század elején az Egyfás-szigetet báró Zebegényi Lőrinc, aki úgy döntött, hogy a festői szépségű helyen  művésztelepet hoz létre tehetséges ifjak számára. E célból egy villát építtetett meg egy parkot. Zubor Dani, hiába szállt a sziget fele a Zebegényiekre, nyaranta itt gyerekeskedett. Zebegényi Lőrinc fiával, Bencével, s mindkettő nem csak fáramászásban és kavics dobálásban jeleskedett, de különös tehetséget mutatott a festészet iránt. Aztán teltek-múltak az évek, a kisfiúk felnőttek és évekig nem találkoztak.

Zubor Daniból festő lett, és képregény rajzoló. Az ezredfordulón Pestnek voltak jó nevű festői, de jó rajzolói, jó illusztrátorai nem, még drága pénzért sem találtak ilyenekre a lapkiadók. Ilyen körülmények között Zubor Dani egy igazi kincs volt a kiadók számára.

Zebegényi báró viszont miután felfedezte fia páratlan tehetségét, Bencét Franciaországba küldte tanulni, aki színes széles vászonra erősített papírvitorlásaival olyan nagy vagyont szerzett, hogy már azt se tudta, hogyan fitogtassa, ezért aranyfonalból készült betűkkel hímeztette be nevét a ruháiba. Később ajándékba kezdte adogatni a műveit, mondván, hogy méltó árat úgysem tudna senki fizetni értük. Egy a görög istenről festett képe a sziget főépületébe került, hogy aki ott jár, megcsodálhassa. Bence festménye egyébként saját önarcképe volt, az emberi szépség egy csodálatos atlétikus alkattal párosulva. Bence a művével annyira meg volt elégedve, hogy ezt a verssort írta alá:

Leszólni könnyebb, mint hasonlót festeni! Ettől kezdve rendszeresen különböző istennek és félistennek, pl. Herkulesnek, Apollónak öltözötten jelent meg nyilvánosan.

A báró évente egyszer mesterfestői versenyt rendezett, így karolt fel tehetséges fiatalokat. A bíráló bizottságot neves művészek alkották, na meg Zebegényi báró. Bence szintén részt vett ezeken a versenyeken, akit évekig senki sem tudott legyőzni, vagy túlszárnyalni, mert Bence, az év folyamán, akit tehetségesnek vélt, azokat mind elüldözte. Egyszer azonban emberére talált!

Abban a bizonyos ezredforduló évében megrendezett verseny első napján, Bence arannyal hímzett tunikájában, dölyfösen, ugyanakkor irigyen járkált fel, s alá, és lekicsinylő megjegyzéseket tett a többi festő rajzára. Így próbálta elűzni vetélytársait. Amikor meglátta pl. az egyik versenyző festményét, a dúsan aranyozott Helenéről készült képét, így szólt: „Látom, hogy ha már széppé nem tudtad tenni, legalább gazdaggá tetted.”-persze nagy gúnykacajjal díjazták a barátai ezt az elmés megjegyzését.

Egy másik versenyző, amikor Bence megnézte a festményét, nagy zavarában hebegve mondta, hogy még ne nézze meg, mert nincs igazán készen vele, Bence a következőt fűzte hozzá:

„Ha nem mondanád, akkor is látnám, hogy gyorsan készült, csak azt csodálom, hogy ilyenből nem többet festettél ennyi idő alatt.” A barátai és hívei, a karzaton ülő puccos dámák persze vastapssal jutalmazták.

De aztán az arcára fagyott a mosoly, amikor meglátta a “Folyóparti táj” című festményt, melynek középpontjában éppen ez az Egyfás sziget állt, a háttérben, a baloldalon a két fával, jobbra meg a Szentendrei-sziget gyönyörű partvonalával. Mestermű volt. És ki festette? Nem más, mint Zubor Dani, mert ő is benevezett titokban a versenybe, hogy családja anyagi helyzetén javítson, és meg szerette volna nyerni a párizsi ösztöndíjat és az 1000 koronát.

Bence először nagyot nyelt, majd kritizálni kezdte, hogy Dani milyen lassan dolgozik, és hogy milyen sokáig tartott, amíg ezt a képet megfestette. Mire Dani a következőt válaszolta:-És tudod, hogy miért, mert a képnek is sokáig kell tartania…ez övön aluli ütés volt.

Zubor Dani a második napi feladat kapcsán két szobrot készített, az egyiket a tömeg tetszése, a másikat a tehetsége szerint. Hogy kedvében járjon a közönségnek, mindenkinek, aki belépett a terembe megfogadta a tanácsát, és mindenki véleményének megfelelően alakított és változtatott a szobron. Aztán kiállította mindkettőt, amazt mindenki magasztalta, ezt pedig kinevették. Ezt hallva így szólt

"Már pedig azt, amelyiket ócsároljátok, ti magatok csináltátok, ezt pedig, amit csodáltok, azt én!"

Zebegényi Bence ezen az ötleten felbuzdulva, az aznapra készített képe mögött rejtőzött, és onnan hallgatta, hogy milyen megjegyzéseket tesznek rá. Elsőként az egyik vetélytársa haladt el előtte, aki a festményen szereplő nő lábbelijét kritizálta. Bence megfogadta a tanácsát, és amikor egyedül maradt a teremben gyorsan átfestette. A vetélytárs felbuzdulva, hogy amit kifogásolt, azt már ki is javította Bence, amikor a szünet után folytatták a műteremben a festést a nő lábára tett egy gúnyos megjegyzést. Bence erre méltatlankodva ráförmedt, hogy tudod, mit, maradj a kaptafánál. Az összes résztvevő közül ekkor már csak ketten maradtak versenyben. A két gyerekkori jóbarát: Zubor Dani és Zebegényi Bence.

Ekkorra már természetesen híre ment a két festő vetélkedésének. A nagy érdeklődés miatt korlátozni kellett a szigetre érkezők számát, mert annyian akartak szem és fültanúi lenni ennek a különös, de szenzációs párbajnak.

A harmadik napon Zubor Daninak és Bencének egy lovakat ábrázoló képet kellett festeniük. Amikor mindketten elkészültek, Dani képének eleinte vegyes volt a fogadtatása, így Bence már előre örült, hogy ezúttal ő nyeri meg a fordulót. De az emberek ítéletével szemben Dani úgy döntött, hogy a néma négylábúakhoz fog fellebbezni. Megtudta ugyanis, hogy Bence megvesztegetéssel akar fölébe kerülni, ezért a bárót arra kérte, hogy fogassa ki a négylovas hintójából a lovakat. A báró nem csodálkozott, mert hozzá volt szokva a művészek különcségeihez, így a lovakat hamarosan elővezetették, és Dani sorban megmutatta nekik az általa festett képet. És a lovak csak az ő lovát üdvözölték nyerítéssel, de a Bence festményén levőket nem, s ez később is mindig megtörtént ahányszor a lovak az ő festménye előtt elhaladtak.

„Látod, a lovaid úgy látszik, sokkal jobban értenek a festészethez, mint te.-mondta Dani, Bencének.

Zubor Dani ezután szőlőfürtöt festett. Amikor kiállította a rózsalugasban, a kép annyira életszerűre sikeredett, hogy a madarak rászálltak a festményre.

Bence ekkor egy szőlőt vivő fiút rajzolt, és a szőlőfürtökre azonnal rászálltak a madarak. A bizottság nem tudott dönteni egészen addig, míg Dani a következőket nem mondta:

"Lám a szőlőfürtök élethűebbek lettek, mint a fiú, mert, ha ő is tökéletes lett volna, a madarak elijedtek volna." Ez aztán meggyőzte a művészeket!

Végezetül Zubor Dani utolsó feladatként egy függönyt festett, amikor Bence meglátta, odalépett a festményhez és félre akarta húzni, hogy megnézze, hogy mi van mögötte. Mikor rájött, hogy tévedett, elszégyellte magát, mert míg ő csak madarakat csapott be, addig Dani viszont egy művészt. Így ért véget a két festő vetélkedése. És Dani megnyerte a fődíjat, el is utazott Párizsba. Aki nem hiszi, az nézze meg a Folyóparti táj című festményt és hasonlítsa össze az Egyfás-szigettel." Mire a révész befejezte a történetet elállt az eső, kitisztult az ég és mi egy érdekes anekdótával gazdagabban tértünk vissza a Szentendrei-szigetre.

A történet fantáziám szüleménye, a Folyóparti táj című képet Jankó János festette, az ő élete ihletett meg.ennek a történetnek a megírásában..

Xilvia, blogger, amatőr mese és fantasy író, újságíró

PRÉMIUM Xilvia Prémium tag

2007 óta írogatok. Utazásaim, kalandozásaim során megpróbálok feltöltődni és történeteimet a blogjaimon, és a Meskete portálon keresztül megosztani a világgal. Imádom a természetet és a misztikus történelmi helyeket, ezek hatására születnek meg a fantasy novellák..


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások