Nyári fényünnep a törpék birodalmában

Nyári fényünnep a törpék birodalmában.

Egyszer volt, hol nem volt, az Örökzöld Erdő mélyén, ahol a fák lombjai smaragdzölden ragyogtak, és a patakok ezüstösen csörgedeztek, élt egy vidám törpeközösség. Azt kell tudni róluk, hogy a törpék egyik legfontosabb törvénye az volt, hogy a palotájuk bejáratát soha nem fedhették fel az emberek előtt. Csak azok léphettek be, akik nem vágytak a kincsekre. Ha valaki megszegte ezt a szabályt, a bejárat örökre bezárult mögötte, és soha többé nem találhatta meg a visszafelé vezető utat. Emellett minden évben négy nagy ünnepet tartottak, amelyek az évszakok változásához kötődtek. Mind között a leginkább várt ünnep a Nyári Fényünnep volt.

A Nyári Fényünnep előtti napokban minden törpe szorgosan készült: fényfüzéreket fontak szentjánosbogarak segítségével, virágkoszorúkat kötöttek, és mézes süteményeket sütöttek. Na de kik voltak a törpe közösség tagjai? Ugye ti is kíváncsiak vagytok rájuk !  

Hát Öreg Fenyő volt a törpék közösségének legidősebb és legbölcsebb tagja. Hosszú, moha-zöld szakálla a földig lógott, és mindig egy faragott pálcát hordott magával, amelyet állítólag maga az erdő ajándékozott neki. Ő mesélte el minden évben a fényünnep eredetét, és tanácsaival segítette a fiatalabb törpéket. Bár komoly és tiszteletreméltó volt, a szeme mindig huncutul csillogott, és szeretett tréfálkozni.

A legfiatalabb törpe Pici Makk volt, még csak néhány éves volt, de a korát meghazudtolóan kíváncsi és bátor. Kicsi termete miatt néha nehezen érte el a magasabb polcokat vagy a nagyobb törpék vállát, de mindig talált egy kreatív megoldást. Kedvenc elfoglaltsága a szentjánosbogarak kergetése és a virágkoszorúk fonása volt.

Méhvirág – A süti mester

Méhvirág a törpék legjobb szakácsa volt, és minden évben ő készítette a mézes süteményeket az ünnepre. Őszinte és kedves volt, mindig gondoskodott róla, hogy senki ne maradjon éhes. A méhek különösen kedvelték, mert mindig beszélgetett velük, és cserébe a legfinomabb mézet kapta tőlük. 

Lángszikra – A tűzmester

Lángszikra volt a felelős azért, hogy az ünnepi tűz megfelelően égjen, és minden törpe lámpása szépen világítson. Ő egy kicsit bohókás volt, mindig kormos volt az arca, mert túl közel hajolt a lángokhoz, amikor ellenőrizte őket. Szerette a csillagokat, és azt mondta, hogy a tűz és az égbolt rokonok – mert mindkettő fényt hoz a sötétségbe.

Szellőfütty – A zenész

Szellőfütty a törpék legjobb furulyása volt, és ő vezette az ünnepi táncokat. Azt mondták, hogy amikor játszik, még a fák is meghajolnak a dallamára. Vidám és energikus volt, mindig volt egy új dal a tarsolyában, és szeretett improvizálni. Ezek a törpék együtt alkották az Örökzöld Erdő vidám közösségét, és minden évben közösen ünnepelték a fényt, a reményt és az összetartozást. Szóval beköszöntött a nagy nap

Méhvirág egész nap sütögetett, és az ünnep alatt minden törpének kínált egy mézes süteményt. Lángszikra, aki a tüzért felelt, mindig elsőként kapott egyet, mert szerinte a lángoknak is jár egy kis édesség. – „Ha túl sokat eszel, még a tűz is cukros lesz!” – nevetett Méhvirág, miközben Lángszikra boldogan majszolta a süteményt.

Szellőfütty és a táncoló törpék

Amikor a nap lebukott a horizont mögé, Szellőfütty elővette a furulyáját, és vidám dallamot kezdett játszani. A törpék táncra perdültek, még Öreg Fenyő is megpróbált néhány lépést tenni, bár kicsit lassabban, mint a fiatalabbak. –„Gyerünk, Öreg Fenyő, mutasd meg, hogy még mindig tudsz táncolni!”– kiáltotta Pici Makk, és megpróbálta a bölcs törpét a kör közepére húzni.

A szép nap után elérkezett az ünnep estéje. A törpék összegyűltek a nagy tisztáson, ahol a tűzrakó helyet körbeülték. Amikor a Nap lebukott a horizont mögé, mindenki meggyújtotta a saját kis lámpását, és az erdő megtelt meleg, aranyló fénnyel. Táncoltak, énekeltek, és a csillagok is úgy tűntek, mintha velük ünnepelnének.

Az éjszaka közepén következett az a bizonyos különleges pillanat: a legfiatalabb törpe, Pici Makk, előlépett, és egy kívánságot mondott a lángoknak.

– Azt kívánom, hogy a fény mindig megtalálja azokat, akiknek szükségük van rá!

A tűz hirtelen fellobbant, mintha maga az erdő is áldását adná a kívánságra. A törpék tapsoltak, és tudták, hogy a következő évben ismét összegyűlnek, hogy újra megünnepeljék a fényt, a reményt és az összetartozást. Szóval ilyen meghittek voltak a törpék nyarai.