A tojásfestő művész nyúl

A tojásfestő művész nyúl.

Már csak két hét volt hátra húsvétig, így a kis nyuszit, Útilaput az anyukája elküldte tyúkanyóhoz tojásokért. A nyuszi a nevét onnan kapta, hogy egyszer megsérült és a mamája útilaput kötött a talpára, amitől a sebe azonnal begyógyult. És attól kezdve rekord gyorsasággal tudott futni. Azon kívül feltűnően szép példány volt, mert az átlagosnál hosszabbak voltak a fülei, és a szőrzetét fekete pöttyök díszítették.

Mivel első ízben kapott ilyen komoly feladatot, így rendkívül büszkén nyargalt az erdőben, amíg egy mohával benőtt házikóhoz nem ért. A kéményén szélkakas csillogott. Itt lakott tyúkanyó, a kakassal és a csibéivel. Útilapu épp be akart csöngetni, amikor kitárult a kapu, és nagy robajjal kilenc, kis, húsvéti csirke tódult ki rajta. Mindegyik tojással megrakott talicskát húzott maga után. Vidáman csipogtak, csak a legutolsó kis csirke, akit a testvérei Fityfiritynek szólítottak látszott szomorúnak. Lehajtott fejjel lépdelt a testvérei után és időnként nagyokat sóhajtott.

-Mi a baj?- ugrott mellé Útilapu, aki éppen azt akarta megtudni, hogy készen vannak-e már a tojások.

-Nagyon kedves vagy Útilapu, de nem tudsz az én problémámon segíteni.-válaszolta Fityfirity.

-Mi az? Hátha mégis.

-Hát nem tudok festeni.

-Csak ezért búsulsz? Szerintem a borz sem tud, meg a róka sem, meg a bagoly sem és mégis milyen boldogok.

-Könnyű nekik,- legyintett búsan a kiscsibe,- nem kell tojást festeniük húsvétra. Nézd ezt a szakajtó tojást itt a talicskámban! Március végéig mindet be kell festenem szép cifrára, hímesre, tarkára, mert a vásárra kell vinni. A testvéreim három nap alatt megfestik a részüket, van, aki meg is patkolja, vagy csipkével vonja be, csak én vagyok olyan ügyetlen, hogy fél napig piszmogok egy tojáson, mégsem lesz olyan szép, különleges, mint az, amit ők festenek.

-És miért kell neked is tojást festened, ha egyszer nincs hozzá tehetséged?

-Ez az ősök miatt van!-csipogta Fityfirity,- mindig az én őseim festették a legszebb húsvéti tojásokat, amelyeket aztán szétosztottak a gyerekek között. A dédapám befestette a tojásokat, a dédnagyanyám meg szalonnabőrrel fényesre dörgölte.

-A dédapádat?-értetlenkedett Útilapu. Erre a kiscsirkék hahotában törtek ki.

-Dehogyis a dédapámat, hát a tojásokat, te kis buta! És papa azt mondja, hogy az őseim megfordulnának a sírjukban, ha az unokáik mással foglalkoznának, mint tojásfestéssel. Ez nálunk családi hagyomány.

-A mi családunknak is voltak ám hagyományai! -büszkélkedett Útilapu. Nagypapa egy szép répába mindig belerágta, hogy a családunkból hányan estek áldozatul a rókáknak, réti sasoknak. Egy nap, amikor pedig már nagyon sok rovás volt a répában, a nagypapa, aki rövidlátó lett, tévedésből megette a családi krónikát őrző répánkat a közönséges répa helyett.

-Bár törne össze valamennyi! –dühöngött tovább Fityfirity, aki oda sem figyelt a nyuszi család történetére. Mert amíg el nem készülök valamennyivel, anya nem enged citerázni, pedig élek-halok a zenéért.

-Te Fityfirity van egy ötletem! –mondta hirtelen Útilapu. Megfestem helyetted a tojásokat és akkor te citerázhatsz reggeltől-estig. Fityfirity erre Útilapu nyakába borult:-

- Te aranyos, te drága kis nyuszi, milyen jó, hogy éppen most jöttél a tojásokért!

És Fityfirity boldogan újságolta a testvéreinek, hogy Útilapu fogja megfesteni helyette a tojásokat. Én meg az alatt citerázhatok!-tette hozzá megvidámodva. A többi csirke gyerek azonban nem örült vele, annál több irigy pillantást lövelltek Útilapu felé meg Fityfirityre. És ekkor odaértek a festőműhely elé.

-Mama, mama az idén Útilapu fogja megfesteni helyettem a tojásokat!-újságolta Fityfirity tyúkanyónak nagy boldogan.

Tyúkanyó mosolyogva cirógatta meg balszárnyával Útilapu pofiját. Jobb szárnyában kancsót tartott, melyből tejeskávét öntött az asztalon sorakozó pöttyös bögrékbe. Ezt látván a csirkék egymást lökdösve, tolakodva elhelyezkedtek az asztal körül. Tyúkanyó ekkor egy tál mákos kalácsot tett az asztalra. Mintegy vezényszóra mindegyik csibe már nyúlt is a tál felé. Mindez olyan gyorsan történt, hogy mire Útilapu feleszmélt, neki már nem is jutott a mákos kalácsból, mivel nem tudta, hogy a csibék ilyen mohók, de látta, hogy a legélelmesebb, a Kukucska nevű csibe öt kalácsból tornyot készített a tányérján, ekkor Útilapu cselhez folyamodott és elkiáltotta magát:

- Jaj leejtettem a kalácsomat!- mire az összes csibe az asztal alá bújt, hogy megkeresse neki, eközben Útilapu leemelt egy kalácsot Kukucska tányérjáról, majd felkiáltott, hogy: Megtaláltam! Persze a Zucchini nevű csibe is ellopott Kukucskától egyet. De még mielőtt összevesztek volna a csibe gyerekek tyúkanyó bejelentette, hogy megfőttek a tojások.

-Mossatok szárnyat és menjetek át a műterembe!- rendelkezett. Lássatok munkához! És a csibék szót fogadtak tyúkanyónak. A műterem barátságos, tágas helyiség volt. Nagy ablakain át beözönlött a meleg márciusi napfény. A falon körös-körül színes képek függtek: virágok, lepkék, gyümölcsök, és egyéb könnyen festhető mintákat ábrázoltak. Útilapu letelepedett az asztal végén és szemügyre vette a festékfoltos papírokat, színes krétákat, tust, ecsetet, ceruzákat, tollpihéket, gyöngyöket. A csibék elcsendesedtek és dolgozni kezdtek. A boldog Fityfirity az ablakpárkányra repült és elkezdett citerázni.

-Nézzétek! Kukucska paradicsomot fest a tojásra! -cukkolta Lóhere és Gyömbérgyökér, Kukucskát.

-Ez nem is paradicsom, hanem egy rózsa!- tiltakozott Kukucska.

Ezután egy kis időre csak Fityfirity tavaszi dalát lehetett hallani, amit a citeráján játszott. Lóhere csatlakozott hozzá és csiripelni kezdett, majd fütyörészte a dallamot.

-Ne fütyülj Lóhere, mert nem tudok koncentrálni! –mondta Kukucska.

-Én meg csak úgy tudok festeni, ha fütyülök! -ellenkezett Lóhere, aki épp egy sárga kiscsirkét festett egy tojásra, ami egy nagykarimájú kalapot viselt. A kalapról kék szalagok lebegtek alá. Közben a legirigyebb, Kavics nevű csirke, aki legközelebb ült Útilapuhoz megszólalt:

-Útilapu, ha megöregszel majd te is összetöpörödsz és szemüveget hordasz, amiben úgy fogsz kinézni, mint a pápaszemes kígyó?

-Én nem töpörödöm össze!-tiltakozott Útilapu vérig sértve.

-De bizony össze fogsz töpörödni. Most még szép vagy, selymes szőrű, meg különösen formásak a füleid, de amikor majd a lábujjaid meggörbülnek, olyanok lesznek, mint a bagoly karmai.

Útilapu, aki nem volt hozzászokva az ilyen rosszindulatú megjegyzésekhez a szájába harapott, hogy ne fakadjon sírva, de egy könnycsepp mégis végiggördült az orrocskája mellett. Fityfirity ezt észrevette, azonnal abbahagyta a citerázást és odament hozzá, hogy megvigasztalja. Ekkor látta meg a kész tojásokat, melyek Útilapu asztalán sorakoztak.

-Nahát, hogy ezek milyen gyönyörűek! -kiáltott fel meglepetten. Esküszöm, hogy a te tojásaid messze földön, tyúkólakon, csűrökön a legszebbek! Erre persze a többiek is mind oda csődültek és csodálattal nézték a valóban szép, hímes tojásokat, melyeket Útilapu egy édességbolt kirakatában látott mintákkal díszített. A nyuszi ekkor diadalmasan így szólt:

-Hát lehet, hogy idővel megöregszem és összetöpörödöm, de azért festeni még akkor is tudni fogok!- és gőgös pillantást vetett a sértegetőre. A kötözködő Kavics nem győzött mentegetőzni:

-Bocsáss meg kedves Útilapu, csak tréfáltam. Te egy igazán aranyos kis nyuszi vagy!-mondta. És híres tojásfestő művész!-tette hozzá. Mire beesteledett a csibe gyerekek annyira megszerették Útilaput, hogy haza sem akarták többé engedni!