Árven a fehér holló királyfi

Árven a fehér holló királyfi.

Réges-régen, amikor még az erdők beszéltek, a hulló csillagok üzeneteket küldtek, és a hollók voltak a titkok őrzői, élt egy fiatal királyfi, Árven, Nyugat Birodalmának örököse. Árven azonban nem volt olyan, mint a többi királyfi, mert a szíve tiszta volt, és jobban érdekelte a madarak éneke, mint a trón csillogása. Egy napon, mikor az erdő mélyén sétált, találkozott egy öregasszonnyal, aki egy törött szárnyú hollót próbált életre kelteni. Árven segített neki, és a holló meggyógyult. Az öregasszony hálából felfedte valódi alakját: ő volt a Szélboszorkány, az állatok patrónusa.

–Jóságod ritka, királyfi – mondta. – De a világ még nem kész rá. Ezért elrejtelek, míg eljön az idő, amikor újra szükség lesz rád.

Ezzel egyetlen mozdulattal a boszorkány fehér hollóvá változtatta Árvent, és elrejtette egy távoli kert fáján, ahol egy hollócsalád épp fiókákat nevelt. Amikor a holló család meglátta a fészekben a fehér hollót először megdöbbent. Mert a fehér fióka, akit Hajnalfénynek neveztek el annyira más volt. De a család befogadta a különös fiókát, nem tudva, hogy egy elvarázsolt királyfi nő fel közöttük.

Ahogy telt-múlt az idő, a fehér holló egyre különlegesebb jeleket mutatott. Éjszaka a csillagok hozzá beszéltek, nappal a virágok hajoltak meg előtte. A kert lakói érezték: ő nem egyszerű madár. Amerre járt a fák levelei ezüstösen csillogtak, és a virágok éjszaka is nyíltak, mintha a holdfény táplálná őket. Ezzel egy időben a kert szélén, egy eldugott tisztáson élt egy különös lány: Lióra hercegnő.

Lióra nem volt hétköznapi hercegnő. A szeme mély volt, mint az univerzum, és értette az állatok nyelvét. Egy napon, mikor a kertben sétált, megpillantotta a fehér hollót.

– Te nem vagy madár, érzem – suttogta. – Te valami sokkal több vagy.

Hajnalfény, azaz Árven az első perctől fogva vonzódott a hercegnőhöz, bár nem tudta miért. Minden nap követte őt, figyelte, ahogy a virágokkal beszélget, és titokban remélte, hogy egyszer megszólítja.

Ám a világban volt valaki, aki nem akarta, hogy Árven visszatérjen: Morva, a Sötét Varázsló. Ő volt az, aki elűzte a Nyugat Birodalomból Árven apját, és most a sötétségből figyelte a kertet. Mikor megtudta, hogy Árven újra emberré válhat, elhatározta, hogy megakadályozza.

Egy éjszaka Morva árnyakat küldött a kertbe, hogy elrabolják Liórát. A hollók riadtan rebbentek szét, de Hajnalfény bátran szembeszállt az árnyakkal. Bár madárként nem volt varázsereje, a szíve tisztasága fényt árasztott, ami elűzte a sötétséget.

Lióra ekkor megértette: Árven az, akiről a csillagok meséltek neki. A hercegnő gyorsan egy ősi varázsigét mondott, amit csak az tudott kimondani, aki valóban látja a másik lelkét.

– “Térj vissza, ki fényből lett, ki szívből szól, ki jóságot hordoz tollak között.”

 A fehér holló szárnyai ekkor ragyogni kezdtek, és egy pillanat alatt újra emberré változott. Ott állt Árven a kert közepén, hófehér köpenyben, szemében a csillagok tükrével. A madarak köré gyűltek, a fák meghajoltak, és a kertből egy új birodalom született: a Remény Királysága, ahol a jóság, a természet és a varázslat uralkodott. 

Morva dühében megpróbálta elpusztítani a kertet, de Árven és Lióra meg a Szélboszorka egyesítették erejüket. A csillagfény és a jóság varázsa legyőzte a sötétséget, és a kertből újra megszületett immáron a Napfény Birodalma.

Árven király lett, Lióra pedig a királynője. És azóta minden évben, tavasszal, egy fehér holló jelenik meg a kertben, hogy emlékeztessen arra, hogy: a szeretet, a bátorság és a hit képes visszahozni a fényt még a legsötétebb időkben is. Árven, és Lióra gyermekei hhamar megtanulták, hogy a legnagyobb erő a szív tisztaságában rejlik.