Az eltèvedt kiscica

Az eltèvedt kiscica.

Az eltévedt kiscica

Élt egyszer egy kedves cica pár egy faluszéli kis házikóban.

Ez év tavaszán három gyönyörű kiscicájuk született.

Szerető gazdàik mindig ügyeltek rà, hogy a lehető legjobb soruk legyen.

A kiscicák biztonságban, szeretgetve, sokat játszva cseperedtek és hétről hétre egyre kíváncsibbak lettek a körülöttük lévő világra. 

Szüleikkel már a udvarra is kimerészkedtek és lenyűgözte őket a virágok, bokrok, fák sokszínűsége.

Futottak a pillangók után, megkergettek egy kisegeret és nagyokat hemperegtek a puha zöld fűben. Èlvezték a tavasz ezernyi illatát.

Aznap este fáradtan tele új élményekkel mentek lefeküdni ès kìvàncsian vàrtàk a következő nap újabb izgalmait.

Másnap reggel a cica szülők a gazdikkal együtt elutaztak a városba.

A kiscicákat nem vitték magukkal de meghagyták nekik, hogy ne hagyják el a házat és csak idebent játszanak amíg ők haza nem érnek.  

A lelkükre kötötték, hogy bármi is tűnik fel odakint ami nagyon érdekes lehet, várjanak türelemmel, mert az ilyen pici cicákra az udvaron felügyelet nélkül még sok veszély leselkedhet.

A kicsi cicák megígérték, hogy bent játszanak a szobába és ne aggódjanak minden rendben lesz.

Így is tettek. 

Fel-le ugráltak a kanapéra, kergették a gombolyagot és egymást is a ház nyújtotta biztonságban.

A hátsó kertre nagy teraszajtó nyílt amin keresztül kitekinthettek az udvarra is. 

Miután megunták a játékot odaálltak az ajtóba és a kertet kémlelték. 

Egyszer csak mozgásra lettek figyelmesek. 

Valami furcsa szőrös kis lény ugrált keresztül a kerten nagyon gyorsan.

Izgatottak lettek, nem tudták, hogy vajon mifèle szerzet lehet ez?

-Menjünk nézzük meg! -mondta a vörös szìnű kiscica határozottan.

-De hiszen nem mehetünk ki! Itt bent a házban a kiscicáknak biztonságosabb - ezt mondták a szüleink rájuk kell hallgatnunk, mondta a kèt testvèrkèje.

-Ugyan már én bátor vagyok és nagyon kíváncsi! Megyek és megnézem miféle szerzet ugrándozik a mi kertünkbe! - jelentette ki hatàrozottan a vörös cicuska azzal már indult is a bejárati ajtóhoz, aminek alján egy kis rés volt, hogy a cicák ki-be mászkálhassanak. 

Testvérei szaladtak utána de nem tudták lebeszélni tervéről és csak nézték ahogy kibújik a kisajtón.

A vörös kiscica izgatottan nézett körül a kertben és szaladgált fel s alá.

Sehol sem lelte a jövevényt akit az előbb látott.

Türelmesen várt hátha felbukkan a kert valamely zugában.

Ìgy is lett!

Egyszer csak megpillantott két hatalmas fülecskét és négy nagy talpacskàt.

Nem tudta mi lehet ez a szőrös, nagyfülű gombolyag de azt látta, hogy nagyon de nagyon gyors. 

Utána iramodott  és amikor a nyuszi  átbújt a hátsó kerítés alatti kis résen ő is utána ment.

Egy pillanattal később már a házuk mögötti réten találta magát amelytől nem messze egy sűrű erdő terült el.

Követte a nyuszit amint az àtfutott a réten és  nem sokkal később már az erdőben volt.  

Igazából nem is vette észre, hogy egy erdőben van mert kíváncsisága annyira határtalan volt és mindenáron szerette volna utolérni az ugrabugra nyuszikát, hogy észre sem vette, hogy egyre beljebb és beljebb került a sűrű rengetegbe. 

Mire feleszmélt már igencsak messze járt hazulról ès mivel a nyúl koma jóval fürgébb volt mint egy icipici kiscica így nyomát is vesztette.

Megàllt. Körbenézett. 

Hatalmas fákat látott maga körül mindenfelé és ekkor jött rá arra, hogy bizony fogalma sincs róla, hogy hol is van.

Ijedten és szomorúan kuporodott le egy tölgyfa tövébe nem tudvàn, hogy most mègis mitévő legyen.

Eszébe jutottak szülei szavai és testvérei intelmei arról, hogy nem szabad kimenni egyedül az ismeretlenbe.

Kíváncsisága olyan nagy volt, hogy nem figyelt az intő szavakra.

Sírdogálva ücsörgött az erdőben ahol egyre sötétebb és sötétebb lett ahogy a nap már lenyugodni készült.

-Otthon már biztosan nagyon aggódnak értem- mondta elcsüggedten, fogalmuk sincs róla, hogy hol vagyok hiszen még én magam sem tudom.

Ekkor azonban hangos szárnysusogásra lett figyelmes és a következő pillanatban egy hatalmas sasmadár szállt le a földre pontosan vele szemben.

Szegény kiscica remegni kezdett a félelemtől mert emlékezett szülei tanítására, hogy az ilyen hatalmas madarakkal vigyázni kell mert könnyen elbánik egy ilyen pici jószággal mint ő.

Csak ült reszketve és várta az elkerülhetetlent.

Várt és egyre csak várt, de nem történt semmi.

Vègül aztàn rémülten nyitotta ki szemeit ès csodálkozva nézett a sas madárra.

Ekkor a sas megszólította:

-Hogy kerülsz te ide a nagy rengetegbe?

Egy ilyen pici cicának a szülei mellett lenne a helye.

A cica nagyon meglepődött, hogy a sas ilyen kedvesen szólt hozzá. Nem erre számított.

A kedves hang hallatán fèlènken ugyan de válaszolt:

-Nem hallgattam a szüleimre és a testvéreimre, elkóboroltam otthonról.

Nagy hiba volt most már tudom. Eltévedtem, fázok és éhes is vagyok nagyon - mesèlte pityeregve.

-Na lásd kivel van dolgod - mondta a sas tovàbbra is nyugodt hangon. 

Szerencséd van ugyanis éppen nem vagyok éhes, így amikor megláttalak a magasból úgy gondoltam a segítségedre sietek.

A kiscica hitte is meg nem is a sas szavait de annyira szeretett volna újra biztonságos otthonában lenni hogy maga sem értette, hogy miért de úgy érezte, megbízhat a madárban.

-Na most figyel rám jól, mondta a sas.

Mondd el nekem hogyan is néz ki a ti házatok.

A kiscica igyekezett visszaemlékezni a kertben töltött előző napra és felidézni az emlékeit.

-Úgy emlékszem a ház teteje zöld színű ès körbe a kerítés is ugyanilyen.

-Van egy hatalmas fa a kert közepén amiről apukám azt mondta, hogy az egy diófa ami már nagyon-nagyon öreg.

-Jól van ennyi elég is lesz - mondta a sas hatàrozottan.

-Én most felszállok és megkeresem a házatokat addig várj itt rám türelemmel hamarosan visszajövök és akkor hazavezetlek téged - mondta majd egy pillanattal később már el is tűnt a fák fölött.

A cicus türelmesen várt és nem is telt bele sok idő a sasmadár valóban vissza is jött hozzá.

-Na meg is van a ti kis házikótok ès nincs is olyan messze. - mondta a sas.

-Én most felrepülők a fák fölé de úgy fogok repülni, hogy közben láss engem és nem haladok majd túl gyorsan, hogy követni tudj a földön.- folytatta a madàr.

-Rendben, igyekszem figyelni, hogy szem elől ne tévesszelek - mondta a cicus és már indultak is.

A kiscica követte a madarat a sűrű erdőn át majd onnan tovàbb keresztül a réten és rövid időn belül meg is érkezett a kerítéshez amin keresztül a délután kibújt.

Már egészen besötétedett mire odaértek.

Az udvarról hangokat hallottak amik a kiscicát hívogatták. Mindenki őt kereste.

A sasmadár közben leszállt a földre a cica mellé és így szólt hozzá.

-Na, remélem megtanultad a leckét és többet nem kóborolsz el otthonról egymagad. Nem biztos, hogy mindenkivel ilyen szerencséd lesz mint velem.

Most biztonságban hazaértél, légy ezért hálás és hallgass a szüleidre. Hidd el nem véletlenül óvnak téged az intelmeikkel - azzal föl is szállt és elrepült.

A kiscica ismèt átbújt a résen, vissza a biztonságot nyújtó kertbe ahol szerető gazdài és családja már jó ideje szólongatták őt.

Nagy volt a boldogság amikor vègre megpillantották.

Ölelték, pusziltàk, cirógattàk minden irányból.  Miután mindenki megnyugodott a kiscica elmesélte merre járt, mi történt vele és ki is vezette őt haza.

Bizony csodálkoztak nagyon a történetét hallgatva és nem is értették igazán mi visz rá egy sas madarat arra, hogy segítsen egy kiscicának.  

Akárhogyan is volt a lényeg, hogy szerencsésen végződött ez a kaland és a kis szökevény épségben megkerült. 

Aznap este a cicus ismèt szülei ölelésében térhetett nyugovóra és ezèrt nagyon hálás volt a megmentőjènek.  

Örült, hogy mert hinni a megérzésèben, hogy a madár valóban segíteni fog neki.  

-Nèha onnan kapunk segìtsèget ahonnan a legkevèsbè szàmìtunk rà - gondolta és közben fáradt mosollyal az arcán hajtotta álomra a fejét. 

Vège