Az Eper tündér elrablása

Az Eper tündér elrablása.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, amely ragyogó eperföldjeiről vált híressé, amelyek addig terjedtek, ameddig a szem ellátott. Ezért kapta az Eperfalu nevet. Ezen a vidéken az eprek nappal úgy csillogtak, mint a rubinok, azon kívül olyan zamatosak voltak, hogy aki evett belőlük, az bizony sohasem betegedett meg. Eperfalu központja a piactér volt, ahol gazdák, pékek és kézművesek gyűltek össze, hogy megosszák egymással portékáikat. Minden héten ott volt az öreg János bátyó, aki talán a leghíresebb epertermesztő volt a faluban, mert a gyümölcseinek olyan volt az íze, mint a legboldogabb emlék, amit valaha is megélt valaki, aztán Amália a művésznő is mindig ott dolgozott, aki a sok epernek köszönhetően, amit elfogyasztott, olyan élénk színű tájképeket festett, hogy azokon szinte érezni lehetett a bogyós gyümölcsösök illatát. Amikor néha idetévedt egy-egy idegen, az eper illattól mámorosan azt találgatta, hogy vajon mi a titka az itt termő eper különleges ízének? A falusiak erre azt válaszolták, hogy az ő földjeiket az Eper tündér védi és gondozza, azért olyan páratlan az íze.

Az eper tündért Fragariának hívták, és egész évben láthatatlanul tevékenykedett. Amikor azonban eljött az eperérés ideje hajnalban végigtáncolt a mezőkön, és a reggeli harmatot a növényekre szórta. Játékos természetű lévén, lehetetlen helyeken rejtette el az epret, hogy próbára tegye a falusiak ügyességét. Egy érintéssel tudott növényeket növeszteni. Ha például észrevette, hogy az eprek levelei gyönyörűen formáltak, de nem teremnek gyümölcsöt elővette a varázspálcáját, megsuhintotta vele a növényt és a következőket suttogta:

„Ne feledd a szeretet és az édesség szimbóluma vagy!”

A növényen szinte azonnal fehér virágok jelentek meg, amelyek szikráztak a napfényben, és nem sokkal később apró, szív alakú gyümölcsök kezdtek nőni rajta. Ezek a gyümölcsök élénkpirosak voltak, és olyan kellemes illatot árasztottak, hogy az erdő minden teremtménye elalélt tőlük. A varázslatos gyümölcs híre messze földön elterjedt. Állatok és az emberek nemcsak az édességét fedezték fel, hanem azt is, hogy képes gyógyítani a szívet.

Fragaria, aki az év nagy részében láthatatlanul dolgozott, évente egyszer részt vett az Eperfesztiválon. Mindig nagy tömeg várta az érkezését. A haja, mint az eper inda, kacskaringósan omlott le a vállára. A ruhája virágszirmokból állt össze. A hangja meg, mint a zizegő levelek úgy suttogtak, és eper-édes illatot hagyott maga után, amerre járt. 

És Fragaria, amikor megjelent, a fejét virágkorona övezte, amely a hangulata szerint hol virágzott, hol meg apró szamócák lógtak le róla. A tündér az emberek közelében eleinte félénk volt, talán mert az eperföldeken érezte igazán jól magát, és elveszítette az erejét, ha eltávolodott, de azért vágyott társaságra is, szóval, amikor végig kóstolta a kézműves bódék legújabb termékeit, mert nem tudott ellenállni az epres süteményeknek-lelkesedése mindenkire nagy hatással volt. És az édességeken kívül Fragariának volt még egy másik gyengéje, az, hogy képtelen volt ellenállni a színesen előadott történeteknek. Amikor hallgatta azokat, gyakran megfeledkezett a kötelességeiről, egészen addig, amíg maga a természet nem emlékeztette rá, hogy ideje visszatérni az eperföldekre. 

A fesztiválon a városlakók zenével, tánccal és természetesen lakmározással ünnepelték őt és az epret. Összegyűltek a mezőkön, hogy megköszönjék a tündérnek az újabb bőséges termést, örömteli és hálás történeteket meséltek neki. Fragaria mosolyogva hallgatta a legújabbakat, és a legszebb mesét mondónak eperrel pettyezett zsebkendőt adott ajándékba. Ahogy így az egyik mesebódétól a másikig sétált, a folyóparton halk fuvolaszót hallott. Követte a fuvola hangját és megpillantott egy fekete ruhás, fiatal férfit. Kecskék legelésztek körülötte, ugrándoztak és kopasztották a folyó üstökét. Amikor a férfi meglátta az Eper tündért balzsamos hangon így szólt hozzá:

Ó, te bájos leány, ha akarod, megtanítalak játszani ezen a hangszeren, látom, mennyire rabul ejtett a hangja.

Én inkább szép történeteket szeretek hallgatni.-válaszolta Fragaria óvatosan, akinek volt valami furcsa érzése az idegennel kapcsolatban. A fekete ruhás férfi ekkor újabb dalba kezdett. Olyan szívhez szólóan fújta, hogy az Eper tündér nem tudta megállapítani, hogy a Tavasz varázsa bűvölte-e el vagy a fekete ruhás férfi?

Ha nem tetszik a történetem, amit a fuvolámmal adtam elő, legalább kóstold meg a legfinomabb eperboromat. Igyál az egészségemre! És ekkor a fekete ruhás férfi mélyen a lány szemébe nézett, mire az belekóstolt az italba. Hát, amint az első kortyot lenyelte, hirtelen megszédült, majd úgy érezte, hogy mindent elfelejtett. A fekete csuhás férfi ekkor lopva körbenézett, majd az egyik kecskéje hátára ültette a tündért és gyors léptekkel eltűnt vele az erdőben. Ekkor látták utoljára Fragariát a faluban. Most már elárulhatom, hogy a férfi nem volt más, mint a Fekete Kecske herceg, egy szomszédos vár kapzsi ura. A leányt azért rabolta el, mert azt akarta, hogy az ő földjén teremjen a világ legfinomabb epre.

És másnap a vásárban, amikor az emberek belekóstoltak az eperbe, nem érezték az ízét, mert bizony az eper elveszítette a zamatát. Lesték, várták a tündért, hogy orvosolja a bajt, de persze nem jött. A mezők hirtelen elcsendesedtek. A falubéliek rögtön tudták, hogy az Eper tündérrel történhetett valami.

Az öregek a piactérre vonultak, ott összedugták a fejüket, hogy most mitévők legyenek, de még mielőtt megszólalt volna a bíró kivált a tömegből egy ifjú, és azt mondta, hogy ő bemerészkedik az erdő mélyére, és visszahozza az Eper tündért. Mivel az öregek nem tudtak jobbat kitalálni, rábólintottak az ifjú javaslatára.

Aztán a fiú nyomozásba kezdett, emlékezett arra, hogy az Eper tündért akkor látták utoljára, amikor lekanyarodott a patakpartra. És a lány nyomát követve az erdő felé vezető úton megtalálta az Eper tündér pettyezett zsebkendőjét. A zsebébe csúsztatta és ment tovább. Bolyongott összevissza egy darabig, amikor egy szép, nagy városba ért. A város szélén megpillantott egy magányos házikót, abban élt egy öreg vajákos asszony. Nem volt szomszédja semerre csak egy feketerigó család. Bekopogott hát hozzá. Az asszony elmondta a fiúnak, hogy a Fekete Kecske herceg városában van, egy éjszakára itt maradhat, de aztán gyorsan menjen tovább, mert a herceg nem szereti az idegeneket, s ha bárki csak egy éjszakára is szállást ad valakinek halál fia. Ez azóta van így, mióta egy gyönyörű leányt hozott magával és feleségül vette. Miután a vénasszony leírta, hogy hogy is néz ki a lány, a fiú mindjárt tudta, hogy csakis az Eper tündér lehet. De hogy férkőzzön a közelébe? Ezen törte a fejét egész éjjel. Reggel aztán a vénasszony, mintha gondolatolvasó lett volna, a fiú kezébe nyomott egy eperből főzött bájitalt, és azt mondta, hogy ha sikerül a leányt megitatni vele, felszabadul a gonosz átok alól.

De hogyan jusson be a szigorúan őrzött várba, már csak ez volt a kérdés. A vénasszony erre is tudta a választ: A herceg minden nap délelőtt kilovagol a kedvenc lován, olyankor a lányra a legnagyobb kecskebak vigyáz.-mondta.

-Kölcsönadom a szekeremet, meg a lovamat, álcázd zöldségárusnak magad, vigyél a kecskéknek káposztát, s amíg azok csámcsogják, addig a lányt kínáld meg ezzel az itókával. Amint megissza, rögtön visszanyeri az emlékezetét. Akkor uzsgyi, ültesd a lányt a szekérre és hajts ki a várból olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudsz. A lovam hazatalál. Amikor ideértek öreg házaspárnak álcázzátok magatokat és a fekete rigóm visszavezet titeket Eperfalvára a legrövidebb úton…

És így is lett. Az ifjú megitatta az Eper tündért a bájitallal, visszaadta a zsebkendőjét, mire az azonnal emlékezni kezdett. Aztán visszavitte Fragariát Eperfalvára. Az eper visszanyerte fantasztikus ízét, Eperfalu ismét a boldogság és a zamatos eper birodalma lett.

Ettől a naptól kezdve a fiút hősként tisztelték, és az Eperfesztiválon minden évben elregélték, hogy hogyan mentette meg a falut- és a varázslatos Eper tündért.

A Fekete herceg meg a saját eprétől csalánkiütést kapott!