Az igazi Hófehérke és a Hét törpe története

Az igazi Hófehérke és a Hét törpe története.

Nemrég az unokákkal a Hódok városába, Lohrba kirándultunk, legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy az ottani várban élt az igazi Hófehérke. Persze elsősorban azért mentünk oda, mert ott gyártják a legszebb karácsonyi díszeket, ugyanis a Spessarti középhegység nemcsak a réz és ólombányáiról ismert, de a köré települt fafaragó és üvegfúvó műhelyeiről is. Sajnos esett az eső, így miközben azon tanakodtunk, hogy mit is csináljunk a gyerekekkel, a kisebbik lányom beszaladt a turista irodába kérdezősködni.

„Ella, gyere ide gyorsan!“-integetett az ajtóból.

„Képzeld el most tudtam meg, hogy ebben a városban élt az igazi Hófehérke!“

„És a hét törpe?“-kérdezte Ella.

„Azt megtudhatják a lohri kastélytúra során.“-szólalt meg a turista irodás nő barátságos hangon.

„Akkor menjünk be!“-javasoltam és befizettem mindannyiunknak a Hófehérke kastélylátogatásra. Miután a ruhatárban leadtuk a kabátjainkat, a lovagterembe tereltek minket. Még 5 perc sem telt bele, amikor egy széparcú, erősen kisminkelt arcú nő toppant elénk,

„Kedves látogatók! Klaudia vagyok. Üdvözlöm Önöket a lohri kastélyban. Felkészültek az időutazásra?“-

„Milyen utazásra?“–értetlenkedett kicsi Ella.

„Csak képletes utazásról van szó.“-mondta az idegenvezetőnő,-„mert most az idő kerekét visszaforgatom, úgy 300 évvel.“ És ekkor egy nagy, rozsdás kulccsal kinyitotta az első terem ajtaját:

„Ebben a fehér várkastélyban élt Philipp Christoph von Erthal herceg a feleségével, Maria Éva Bettendorffal, és a kislányukkal Mária Szófia Margaréta Katalinnal, akinek a bőre fehér volt, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, a haja pedig-kislány? Tudod folytatni a mesét?“

„Igen.“-felelte Ella: „a haja fekete, akár az ében.“

„Úgy van.“-helyeselt az idegenvezetőnő.

„Nos, Hófehérke édesanyja nem sokáig gyönyörködhetett a kislányában, mert 1741-ben, amikor Mária Szófia mindössze 12 éves volt meghalt.“–folytatta az idegenvezető, egyúttal a kastély második termében egy hatalmas festményre mutatott.

„Az apa, Philipp Christoph von Erthal herceg, 2 évre rá újra házasodott. Felesége, Hófehérke mostohája,-aki a következő képen látható,-tette hozzá az idegenvezetőnő-Claudia Elisabeth von Reichenstein nemesasszony lett, aki a korabeli krónikák szerint igazi, uralkodó típusú nő volt, ráadásul az első házasságából származó gyermekeit is magával vitte a házasságba.“ (Amikor Graciella az idegenvezetőről a festményre nézett félelmetes hasonlóságot fedezett fel a két nő között).

„A mesében nincs szó a mostoha testvérekről!“-szóltam közbe.

„Valószínüleg a Grimm testvérek népi forrásból merítették az adataikat, mert a valóságban viszont így történt.“-folytatta az idegenvezetőnő ellentmondást nem tűrő hangon.

„A szerencsétlenségek akkor kezdődtek, amikor a herceg, akinek a Spessarti erdőben tükörüzeme volt, egy nap egy aranycirádás, rokokó tükörrel lepte meg feleségét.“

Ekkor értünk oda a tükörhöz, ami első látásra egy olcsó, vásári kacatnak tűnt. Az idegenvezetőnő, mintha olvasott volna a látogatók gondolataiban, így folytatta:

„A tükör a látszat ellenére egy felbecsülhetetlen értékű mestermunka, amit olyan fényesre csiszoltak, hogy később “beszélő tükör” néven kezdték emlegetni, ugyanis aki éppenhogy csak belepislantott, annak a “szemébe mondta az igazat“. Claudia is a tükör áldozata lett, mert az igazmondó tükörbe nézve, egyik napról a másikra olyan szeszélyes és gonosz lett, hogy szörnyű hangulatváltozásait egyre nehezebben viselte el a környezete. Közéjük tartozott a mostoha lánya, Mária Szófia, azaz Hófehérke is, aki Claudia dühkitörései elől a Spessarti erdőben keresett menedéket.“

„Ha már kigyönyörködték kellőképpen magukat a tükörben, akkor azt javaslom, hogy menjünk tovább.“-sürgette a csapatot az idegenvezetőnő,-„mert szerintem ez a kislány már nagyon szeretne találkozni a törpékkel.“

„Igen, főleg Hapcival, mert ő a kedvencem.“-mondta Ella.

„Nem Kukával?“-kérdezte a nagyobbik lányom.

„Mit jelent az hogy kuka?“-értetlenkedett belga vőm, Simon, mire Ella flamandul úgy fordította le az apjának, hogy szemeteskuka. Ezt hallván a lányaim rázkódni kezdtek a nevetéstől. Simon meg azt hitte, hogy rajta nevetnek, de még mielőtt megsértődött volna Bianka lányom elmagyarázta neki, hogy magyarul a kuka, azt jelenti, hogy néma, vagy szemetes kuka és mivel Ella csak a második jelentését ismerte a szónak, ezért így fordította le!

„Akkor menjünk fel a kastély második emeletére.“-javasolta az idegenvezetőnő. Megvárta, hogy mindenki felérjen, majd az utolsó személy után bezárta a hatalmas, fából faragott ajtót és így folytatta:

„Ez a terem a Hód régió életét mutatja be. Itt éltek a mesében szereplő törpék. És most tisztelt vendégek, egy titkot fogok elárulni Önöknek,-ezek a törpék valójában nem törpék voltak, hanem gyerekek. A gyermekeket a középkor óta hihetetlen egészségtelen körülmények között dolgoztatták az itt működő bányákban, ahol túl szűkek voltak a járatok, alagutak, így csak a gyerekek fértek be azokba. Az agyonhajszoltság, alultápláltság és a betegségek következtében a gyerekek korán megöregedtek, “törpék” maradtak, vagy más módon deformálódtak. Hófehérke, egyébként nem az erdőben, hanem az apja üzemében találkozott ilyen törpe gyerekekkel.“

„Nos kislány, gonosz mostoha, varázstükör, törpék, már majdnem teljes a lista, mi hiányzik még a Hófehérke meséből?“

„A mérgezett alma, meg az üvegkoporsó.“-mondta diadalmasan Ella.-„Jól van kislány, okos vagy!-Itt jön a képbe a spessarti régióban mindenhol jelenlévő nadragulya, ami egy súlyosan mérgező növény." És a kezével egy vitrinre mutatott, amiben ott volt lepréselve a szóban forgó növény.-„Mert amellett, hogy a bogyós gyümölcsei, a jótékony atropint tartalmazzák, túladagolásuk halálos is lehet. Különösen akkor, ha egy házaló pékáruba, vagy almába fecskendezi bele.“

„És itt az idő, hogy egy újabb kérdést tegyek fel Önöknek. Hányszor akarja megölni Hófehérkét a gonosz mostoha?“

„Háromszor.“-mondtuk mindannyian.

„Hogyan?“

„Én csak azt az egy verziót ismerem, amikor mérgezett almával kínálja.“-felelte Zizu.

„Nos, akkor most demonstrálom Önöknek!“-kiáltott fel az idegenvezetőnő és hirtelen egy paraván mögé bújt. Amikor előjött, alig ismertek rá, mert ruhakereskedőnek álcázta magát és annak a képében átnyújtott Zizu-Hófehérkének egy szép ruhát.

„Próbáld fel kedvesem!“-mondta neki elváltoztatott, hízelgő hangon. De persze Zizunak eszébe jutott a mese, amiben a mostoha olyan szorosra kötötte a ruha derekát, hogy Hófehérke nem kapott benne levegőt, és elájult.

„Jól van, úgy látom jól ismeri a mesét.“-mondta az idegenvezetőnő szinte sajnálkozva, ismét a saját hangján, és így folytatta.–„Hófehérke azonban magára vette a ruhát és elájult, minek következtében a királynő halottnak hitte, és dolga végeztével hazament, de szerencsére a törpék, amint hazatértek, rájöttek, hogy mi a baj és gyorsan meglazították a ruháján a szalagokat.“

És az idegenvezetőnő ekkor megint a paraván mögé bújt. Másodszorra mérgezett fésűvel jött elő, majd a nadragulya főzetbe mártott almával.

„A mese befejezését szerintem mindenki ismeri.“ –mondta Klaudia,-„azt viszont nem hiszem, hogy tudják, hogy a mesekutatók szerint az igazi Hófehérkét, senki sem akarta megölni, így nem volt szükség üvegkoporsóra sem! Itt a vége fuss el véle!“-mondta diadalmasan és ezzel becsukta az utolsó terem ajtaját is. Ekkor azonban meglepő dolog történt, mert Klaudia közölte velünk, hogy a kastélyból csak akkor lehet távozni, ha valakinek eszébe jut, hogy mi történt a gonosz mostohával:

„Megpukkadt mérgében!“-mondta Simon.

„Nem!“-rázta meg a fejét az idegenvezetőnő.

„Akkor szégyenében világgá ment!“-mondta Zizu.

„Nem, nem és nem!“-toporzékolt az idegenvezetőnk.

„Akkor megfogadta, hogy megváltozik és beállt udvarhölgynek Hófehérkéhez.“

„Nem!“-Ekkor megpillantottam egy pár vascipőt, egy ócska hokedli alatt.

„Szerintem ezeket kellett a gonosz mostohának felforrósítva a lábaira húznia, s addig kellett bennük táncolnia, amíg holtan össze nem esett.“-Az idegenvezetőnő erre nem szólt semmit, csak az óriási kulccsal kinyitotta a nehéz vasajtót.

„Úgy kellett neki!“-mondta Ella, és búcsúzóul nyelvet nyújtott a vascipőnek. Itt a vége, fuss el véle!