Az öreg halász aranya: harmadik fejezet

Az öreg halász aranya: harmadik fejezet.

Előző rész:https://meskete.hu/mese/az-oreg-halasz-aranya-masodik-fejezet/4686

3.Fejezet

Amelyben, ahogy azt előző PUFFanásból sejthettük, az Öreg Halász megérkezett a szigetre, majd ott körülnéz.

A váratlan földet éréstől előre bucskáztam, és a homokos partra huppantam. Felültem, leporoltam magamat és körülnéztem. A sziget elhagyatottnak tűnt. Onnan, ahonnan én álltam, nem látszódott más egy hatalmas erdőn kívül. Semmi nyoma nem volt épületeknek, mintha még sohasem járt volna ott ember azelőtt. Először nagyon lelkes lettem és örömömben ugrándozni kezdtem.

– Felfedeztem egy szigetet! Egy egész földrészt! Éljen! Micsoda fogás, ha ezt a Halásznénének elmesélem!

Ám eszembe jutott, hogy nem volt ott a Halásznéne, sőt senki sem volt ott rajtam kívül. Teljesen egyedül kellett élelmet szereznem egy olyan helyen, ahol azt se tudtam, hogy mi ehető és mi nem az. Viszont nem volt más választásom, mert kopogott a szemem az éhségtől.

– Amondó vagyok, a felfedezőút előtt érdemes lenne elrejteni a hajót, a pénzes zsákokkal.– tanakodtam.

Elővettem a kötelet, és megpróbáltam a hajót kihúzni a vízből. Annak ellenére, hogy közel álltam a nyugdíjazásomhoz, kicsattanó erőnek örvendtem. Bárkivel kiálltam volna szkander vagy egy fekvőtámasz versenyben. Nem akadt ellenfelem, egészen idáig. Most hiába rángattam, taszigáltam a kötelet, a vízi jármű nem mozdult. A fejem tiszta lila lett a sok erőlködéstől mikor végre beláttam, hogy ez nem fog működni. Inkább, máshogyan kell megközelíteni a problémát.

– Elég, ha a pénzt rejtem el, hiszen úgy is az a lényeg.

 A part mentén, az erdő szélén voltak olyan bokrok, amelyeknek nagy, terebélyes leveleivel, gyorsan le lehetett fedni a rakományt. Meg voltam elégedve a végeredménnyel. Most már úgy nézett ki, mintha valamilyen takarmányt szállítanék. Biztonság esetére eltettem néhány aranyat, hátha szükségem lesz rá, majd nekivágtam a nagy rengeteg erdőnek. Sűrű és sötét volt odabent minden, még az orrom hegyéig sem láttam. Hát gondolhatjátok, hogy nem találhattam így semmit, hiába kerestem. Vissza akartam fordulni, de nem emlékeztem, hogy melyik irányból jöttem. Alapjába véve fantasztikus tájékozódási képességem van. A tengeren, a víz fodrozódásából, és a nap állásából meg tudnám állapítani, hogy merre kell hazamenni. De sajnos az erdőben voltam és nem a tengeren. És ekkor beugrott valami:

– Hát nem láttam a fától az erdőt, vagyis az erdőtől a fát! Meg kell mászni egyet és tudni fogom az utat.

Pillanatok alatt a lombkoronák között találtam magamat. A legmagasabb ponton aztán kémlelni kezdtem a tájat. Nagyon messze volt tőlem a tengerpart. A hajó borsószemnyinek tűnt csupán. Viszont egy tornyot délnyugat felől egész jól ki lehetett venni. Ez jó jelnek vettem, mert ahol torony van, ott embernek is kell lennie, és ahol ember van, ott étel is akad.

– Megmenekültem! – Harsogtam. – Megmenekültem! Megmenekülteeeeem!

Harmadjára azért kiáltottam ilyen hosszadalmasan, mert örömömben elfelejtettem kapaszkodni, és leestem a földre.  Nem tört el semmim, szerencsére. A hajam szála sem görbült, olyan kemény kötésű voltam. Felpattantam és már indultam a torony felé.

Folytatás:https://meskete.hu/mese/az-oreg-halasz-aranya-negyedik-fejezet/4740