Az öreg halász aranya: Hatodik fejezet

Az öreg halász aranya: Hatodik fejezet.

Előző rész: https://meskete.hu/mese/az-oreg-halasz-aranya-negyedik-fejezet/4740

6. Fejezet

Amelyben Öreg Halász, előáll egy remek ötlettel.

Nos gyerekek, ha nem magam lettem volna a szemtanúja annak, hogy a sziget egyszer csak felbukkant a semmiből, akkor biztosan nem vettem volna komolyan ezt a históriát.

– Nem gondoltak már arra, hogy megszökjenek innen? – kérdeztem hitetlenkedve a királyt.

– Dehogyisnem, viszont ennek két nagy akadálya van. Egyrészt, amikor feljövünk a felszínre, azt se tudjuk, hol vagyunk, azt meg pláne nem sejtjük, hogy merre található a legközelebbi szárazföld. Másrészt, ha valaki mégis partot tudna érni valahol, az úgy élne ott mint egy koldus. Tudod itt megvagyunk magunkban, mert csere kereskedelemmel tartjuk el magunkat, viszont senkinek nincs egy árva petákja sem, amivel külhonban fizethetne az ételért, vagy a szállásért. Kíváncsi vagy még valamire?

– Igen egy kérdésem még lenne. Az első észrevételem az volt amikor hozzátok érkeztem, hogy ti épp úgy néztek ki, mint más mostani város. Azonban ha ti víz alatt laktok, honnan tájékozódtok a külvilági szokásokról?

– A válasz egyszerű mint egy pont. A búrára, ami körül vesz minket a víz alatt, mindig rátapad valamilyen szóróanyag, amin látható hogy másutt mi az aktuális divat, és a régi a házainkat, és használati tárgyainkat aszerint átalakítjuk, abban bízva, hogy ha majd estleg erre téved valaki, nagyobb bizalommal lesz hozzánk, ha látja, hogy mi is egészen hasonlóan élünk mint ő.

A felség szava hírtelen megakadt, mert hangos zúgással megszólalt kintről egy harang. Nyolc órát jelzett.

– Most azonban arra kérlek Öreg Halász, hogy hagyd el ezt az elátkozott helyet, mert amikor éjfélt üt az óra, a sziget ismét elsüllyed, és ha nem vigyázol, az elkövetkezendő harminc évet te is itt töltöd majd. – figyelmeztetett a király.– És hiába vagy nagyon szimpatikus, a népnek mégis az az érdeke, hogy térj vissza oda, ahonnan származol. És ha ott vagy, meséld el mindenkinek sanyarú sorsunkat, és gyűjts adományt, hogy vissza adhassuk a barlang szellemének kincsét. Azt javaslom, hogy karácsonykor kezdj neki, mert akkor bőkezűbbek az emberek.

Mi tagadás, nagy megtiszteltetésnek éreztem a felkérést, és azt kívántam magamban bárcsak már most azonnal tudnék segíteni, rajtuk, hogy ne kelljen újabb harminc évet várniuk, a szabadulásra. De ötletem sem volt, hogy honnan szerezhetnék ennyi pénzt. Hirtelen azonban, mint derült égből villámcsapás, eszembe jutott a megoldás.

– A hajó! Hisz nekem van egy hajóm.

– Igen, azt sejtettem. Különben, hogy máshogy jutottál volna ide a szigetre? – Nézett rám a király kissé zavarodottan. Nem nagyon értette, a hirtelen lelkesedésemet.

– Felség, egészen másról akarok beszélni. Arról van szó, hogy amikor véletlenül belétek botlottam, éppen egy tetemesebb összeget szállítottam, amit bankba akartam volna betenni, de annyi van belőle, hogy nem is tudnék vele mit kezdeni, no meg csak a baj volt vele, szóval én ezt most tisztelettel önöknek adom. Ott van a homokos tengerparton. Csak érte kell menni.

Őfelsége a felajánlás hallatára, elsápadt, megremegett és majdnem elájult. A nagydarab erős ember kapta el. ( Egész idő alatt ott volt velünk, és csendben hallgatta a beszélgetést. Nem volt túl beszédes.) Én meg rohantam, és hoztam egy széket, hogy rá tudjon ülni. Beletelt pár perc, mire újra visszanyerte a színét, de még mindig habogott egy kissé.

– Ez tényleg igaz amit állítottál? Nem álom volt?

– Teljes mértékben, már csak az ön parancsaira várunk.– nyugtatgattuk az erős emberrel.

– Akkor nosza rajta, mire várunk ? – pattant fel a király – Máris rohanok és közlöm az emberekkel a jó hírt, és az utasításaimat. Előtte persze felveszem a palástomat, hogy ne rövidnadrágban mutatkozzak, hanem méltóságteljesen, ahogy az egy uralkodóhoz illik.

Azzal rohant ki az udvarra néző erkélyre. Csodálkozva látta, hogy a vár előtt már egy nagyobb csoport ácsorog, akik egymás között sustorognak valamiről. Ők voltak azok, akik engem, és a nagydarab erős embert, a kastélyhoz kísérték. Amikor észrevették a királyt, elhalkultak, így az nyugodtan megtarthatta rövid, de lényegre törő beszédét.

– Ide figyeljetek rám hű alattvalóim. Öreg Halász jóvoltából, véget érhet egy korszak. Nem sokára újra szabadok lehetünk, de ehhez a ti segítségeteket is igénybe veszem. Megkérek mindenkit, hogy akinek talicskája van, este kilenckor gyülekezzen a főtéren, a további részleteket majd ott közöljük. Bárkinek van valami kérdése?

A tömegből, valaki felemelte a kezét:

– Ki az az Öreg Halász?

– Hát ő az akit a színem elé hoztatok, Nagydarab Erős Ember vállán. – világosította fel őket őfelsége.

Az emberek üdvrivalgásban törtek ki.

– Éljen! Éljen Öreg Halász! De jól tettük, hogy elhoztuk akarata ellenére!

Az ünneplésnek hamar vége szakadt, mivel mindenki iparkodott haza, hogy ott lehessenek a megbeszélt helyen, a megbeszélt időpontban, mert állták a szavukat. Mire az óramutató elérte a kilencet, szép számban sorakozott a taligás had. Én ott álltam a tömeg élén, a király és Nagydarab Erős Ember társaságában. (Mint az kiderült, ez az ő ragadvány neve). Egy gondolat nagyon nem hagyott nyugodni, és ezt meg is osztottam őfelségével.

– Hogy fogjuk a talicskákat átvinni az erdőn, hiszen olyan sűrűn állnak ott a fák, hogy képtelenség azok között biztonságosan átkelni. Én személy szerint fényes nappal se láttam odabent semmit.

Úgy tűnt, hogy ezek csak engem aggasztanak, mert hiába hallgatott meg a király türelmesen, a szája sarkán látszódott, hogy igen mulatságosnak tartja a mondani valómat.

– Kedves barátom, egyet se félj! A lámpákkal megvilágított, kiépített turista útvonal egyenesen a partra visz minket.

– Itt van ilyen? – döbbentem meg.

– Hát persze, hogy van. Annak érdekében csináltuk, hogy az ide érkezők könnyedén megtaláljanak minket. Ezek szerint, akkor mégsem olyan könnyen észrevehető. Vagy azért nem találtad meg, mert nem is kerested. He-he-he.– nevetgélt őfelsége.

Egy ideig biztosan elszórakozott volna magában, de aztán ráeszmélt, hogy mennyi az idő, és a tömeg felé fordult.

– Emberek ne pazaroljuk tovább a szót, hiszen rengeteg teendőnk van. Ha jelt adok, egyből indulhatunk Öreg Halász hajójához, ahol zsákszámra hever az arany. Onnan szépen lerakodunk, a zsákokat a talicskákba tesszük, és rögtön sietünk fel a hegyre, a hajdani kincses barlanghoz . – Azzal elővett egy sípot a zsebéből, és megfújta. – Mindenki kövessen engem, és Öreg Halászt.

A taligások a parancsszó hallatára katonás módon, egyszerre indultak meg, az erdei ösvény felé.

Folyt. köv. :)