Az öreg halász aranya: Nyolcadik fejezet

Az öreg halász aranya: Nyolcadik fejezet.

Előző rész: https://meskete.hu/mese/az-oreg-halasz-aranya-hetedik-fejezet/4831

8. Fejezet

Amelyben Öreg Halász elhagyja a szigetet.

Az elválás mindig nehéz. Abban az esetben is, ha olyanoktól köszönünk el akiket egy napja ismerünk. Ezen gondolkodtam, miközben az utolsó simításokat végeztem a hajón. Kifeszítettem a vitorlákat, és felhúztam a horgonyt. Nagydarab Erős Ember tartotta a járművet a faránál fogva a szárazföld mentén, arra a rövid időre amíg elköszöntem a helyiektől. A korlátnak támaszkodtam, és onnan integettem nekik. A part zsúfolásig telve volt sírdogáló emberekkel. A király is pityergett, persze méltóságteljesen, ahogy az egy uralkodóhoz illik.

Amint meglátott megköszörülte a torkát, és elővett egy összehajtott papírlapot, majd felolvasta búcsúját. (Sejtelmem sincs mikor írhatta, hiszen egész délután  ünnepelt. Kanálon és villán kívül, nem láttam mást a kezében.)

„Kedves Öreg Halász

 Köszönjük az értünk tett szolgálataidat, nélküled nem állhatnánk itt ahol most állunk. Vagyis itt állnánk, de nem a vízfelszínen, hanem alatta. Nem engedünk el téged üres kézzel. A délelőtt folyamán, elküldtem egy küldöttséget a legközelebbi szigetre, ahol  bank található. Ott készíttettünk neked egy bankkártyát, amire szépen apránként visszautaljuk az adományod összegét, amint beindul a gazdaságunk. Jelenleg három zsáknyi pénz van rajta. A fedélzeten találod meg egy borítékban. És ha bármi szükséged van keress minket az új nevünkön ami nem más mint… ”

 – Hapciiiiii! – Tüsszentett egy óriásit Nagydarab Erős Ember, és ennek következtében akkorát taszított  a vitorlás hajón, hogy az kilőtt mint egy pisztolygolyó. Sebesebben siklott a vízen, mint valaha. A félelemtől nem tudtam mást tenni csak görcsösen kapaszkodni, és hangosan jajveszékelni.

– Segítséééééééég!

Alig lassultam valamit, pedig egyre jobban közeledtem szigetünk felé. Szerencsére Nagydarab Erős Ember jó irányba lökött. A kikötőből messziről észrevettek és odagyűltek üdvözölni engem.

– Te jó ég! – gondoltam. – Ha nem menekülnek el gyorsan, itt nagy katasztrófa lesz.

A maradék néhány méternél már oda sem mertem nézni. Behunytam a szememet, és vártam a becsapódást.

Amikor ismét ki mertem nyitni a szememet, észrevettem, hogy a polgármester úr, nagy vigyorogva áll mögöttem a fedélzeten, kísérete társaságában.

– Na látjátok fiúk, – Tette csípőre a kezét elégedetten.– tényleg olyan gyors ez a hajó mint ahogy azt a reklámban állították. – Aztán rám nézett – Ne haragudj, rólad teljesen elfeledkeztem. Sikeres utad volt?

Egyenlőre teljesen sokkhatás alatt álltam, emiatt nem igazán tudtam össze szedni gondolataimat.

– Ami azt illeti, nem. Akarom mondani igen. Odaadtam Atlantisznak, hogy ne süllyedjen el. Most már nem Atlantisznak hívják mert átnevezték, de nem tudom mire, mert Nagydarab Erős Ember hazalökött. – hadartam.

– Oh hát hogyne. – reagált a polgár mester, mintha értené amit mondok. – Akármi is történt, a lényeg, hogy te és a vitorlás épségben hazatértetek.

– Épségben? Az, hogy lehet? – Majd leesett az állam a csodálkozástól. – Hiszen valaminek nekiütköztem és az hatalmasat reccsent.

A polgármester és az emberei a kérdést hallva a kezüket tördelték.

– Nos, van egy jó és egy rossz hírem. A rossz hír, hogy aminek neki menttél, az a te csónakod volt. Felfogta az ütközést, így a kikötő és a járókelők, sértetlenül megúszták, szóval ha úgy vesszük akkor a ladikod egy igaz hős volt.

– Az engem nem érdekel! Hogy fogok így halászni menni? – csattantam fel.– Inkább mondja a jó hírt.

– A jó hír, hogy újra építjük, és emellett a városháza neked és a kedves feleségednek ajándékozott egy új házat ahelyett amelyik szétesett. Meg szeretnéd nézni?

Folyt. köv.