Barnamedve és bocsai


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Valahol az Északi hegységben élt egy barnamedve. Az egyik óriásfa gyökerei közé ásta az odúját. Még az ősszel bélelte be száraz levelekkel. Aztán lepihent. Lehullott az első hó, csikorgatva fújt a csípős, hideg szél. Aztán meg ködös, deres, nyálkás lett a világ. Hol így, hol úgy. Ám ez őt, cseppet sem zavarta, mert a jó meleg odú megvédte a zord tél ellen. Néha azonban felébredt mély álmából, főként olyankor, amikor a nemrégiben megszületett három kócos-borzos, tenyeres-talpas bocsa vitatkozni kezdett. Ilyenkor úgy állt az álmos medvemama fején a szőr, mint a szénaboglya.

- Ha-ha-ha, ha-ha-ha! – nézzétek, milyen torzon-borzos a mama frizurája! - Ám ő dirmegve-dörmögve csendre intette őket, majd az oldalára feküdt, talpa közé dugta az orrát, s aludt tovább. Azaz, hogy csak durmolt volna, de a kicsik nem hagyták békén.

- Éhes vagyok! - dirmegte Dirmi. Ekkor hirtelen akkorát kordult Dirmi gyomra, hogy a békés odú beleremegett.

- Éhes vagyok! – dörmögte Dörmi. Akkorát kordult Dörmi gyomra, hogy a száraz levelek is megzörrentek tőle.

- Éhes vagyok! - morogta: Durmi. Ekkor meg majdnem beomlott az üreg. Néhány apróbb kő pottyant le, pont a bocsok fejére. Az első Dirmi fején koppant: „kopp”

- Jaj! – csak ennyit mondott. A második Dörmi fején: „kopp”

- Jaj! - A harmadik pedig Durmi fején: „kopp”

- Jaj!

- Jól van, gyertek hát, adok nektek finom, meleg, friss tejecskét.

- Te nem vagy éhes? – kérdezték az apróságok.

- Télen nem eszek és nem iszok, mert ősszel annyi élelmet vettem magamhoz, ami a testemben víz és zsiradék formájában tavaszig bőven kitart. Ti még kicsik vagytok, ezért számotokra most fontos az anyatej, azaz a macitej.

- Ó, tényleg? – ámultak el a csöppségek. Miután jóllaktak a kicsik, jó szorosan odabújtak az anyukájukhoz, az egyébként is szűk odúban és álomra hajtották a fejüket. Csak a hajcsikáló hangjuk szűrődött ki az odúból: brum-brum-, brum-brum.

Telt-múlt az idő. Eljött a február másodika.  

- Gyertek kicsi bocsaim! Elérkezett az idő. Nézzük meg, milyen az idő odakint. Közeleg-e már a tavasz?

- Jó, rendben! – álltak rá a pici bundások.

- Ha derült az ég és szépen süt a nap, enyhe a levegő, akkor visszamegyünk és folytatjuk az alvást, mert hosszú lesz a tél. – mondta medve mama a kicsiknek.

- Mi lesz akkor, ha farkasordító hideg van odakint és a nap sem süt? – kérdezték érdeklődve a kis loboncosok.

- Ha komor felhők takarják az eget, nem süt a nap, hideg az idő, akkor kinn maradunk, mert közeleg a tavasz. – felelte.

- Jó, rendben! – válaszolták a pici macik. Így is tettek. Óvatosan kikukucskáltak a barlangból. Kidugták a fülüket, az orrukat, a fejüket, az icipici mancsaikat, a testüket és végül a farkukat.

De vajon kint maradtak? Vagy visszabújtak az odúba? Mit gondoltok? Elárulom nektek. Február másodikán megtudjátok a választ, ha megfigyelitek őket.

Itt a vége, fuss el véle az Északi hegység közepébe.

 

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!