Dário és a veszélyes kaland

Dário és a veszélyes kaland.

Volt egyszer egy kis hal, Dáriónak hívták. Úgy gondolta, hogy Titania asszony, a tanárnő, nagyon unalmas teremtés, mert nem engedi meg neki, hogy a tanórák alatt játszon.  Szórakozásra vágyott, ezért elhatározta, hogy másnap nem megy iskolába, kalandtúrára indul.  Elúszott egészen a mélytengerig, ahol találkozott egy öreg rákkal, aki az odúját őrizte.

– Hova mész, ilyen egyedül? – kérdezte tőle az öreg rák.

– Kalandozni megyek! – válaszolta Dário.

– Légy óvatos!  –  figyelmeztette a rák. – A kalandozás nagyon veszélyes dolog, különösen egy ilyen kis hal számára, mint te vagy.

Dário azonban nem figyelt rá,  tovább úszott,  mígnem találkozott egy hatalmas teknőssel, aki egy szikla tövében szunyókált.

– Hova mész ? – kérdezte a teknős, és kinyitotta az egyik szemét. – És miért nem vagy most az iskolában, mint a többi  halgyerek?

– Jaj, mennyi kérdés!  –  horkant fel Dário, de pár szóval elmagyarázta a teknősnek, hogy nagyon únta már Titánia asszony iskoláját, ezért indult el kalandozni.

– A kalandozás nagyon veszélyes lehet egy olyan kis hal számára, mint te! – oktatta  a teknősbéka, éppen úgy, ahogyan  az öreg rák is,  de Dário oda sem figyelt, tovább úszott.  Hamarosan felfedezett egy barlangot, ahol gömbhalak és naphalak laktak.  Épp  egy gyönyörű  smaragzöld algás részhez ért, amikor rekedt hangot hallott maga mögül.

– Hé, te halgyerek!  Mit keresel errefele egyedül?

Dárionak  megfordult,  de bizony válaszolni sem volt ideje, mert egy nagy fekete tátott szájat látott, öt  sor  éles foggal.

És akkor hamm... a cápa bekapta, és Dário annak hasában kötött ki.

Először rettenetesen megrémült és sírni kezdett.

– Ó, én szegény,  megevett a cápa! Most mitévő legyek?

Mindenképpen ki akart onnan kerülni, ezért  a kis uszonyaival elkezdte csiklandozni a cápa torkát.  Addig csinálta, amig a cápa  krákogni, majd köhögni nem kezdett, mert érezte, hogy valami van a torkával. De bizony ez sem segített, ezért Dário  újra csiklandozni kezdte minden irányban, jobbra is balra is, felfele is lefele is, végül a cápa egy hatalmasat tüsszentett, melynek ereje kisodorta Dáriot a cápa belsejéből. Amint feleszmélt, hogy kint van, olyan gyorsan elúszott onnan, hogy nem volt ideje elköszönni sem a teknősbékától, sem az öreg ráktól, meg sem állt, mig haza nem érkezett.

Ettől a naptól kezdve soha többé nem hagyott ki egyetlen iskolai napot sem. Megértette, hogy egy olyan kicsi hal számára  ezerszer jobb  a kissé unalmas Titania asszony iskolája, mint  egy veszélyes kaland