Egy csepp víz


http://mocorgohaz.hu/

Az aprócska falu az északi országhatár mellett, hegyek által körülvett kicsinyke völgyben állt. Sokáig egyetlen egy térkép sem jegyezte, semerre sem vitt innen az út. Az egyetlen odavezető út végén az erdő titkos világa kezdődött, ami a hegyek árnyéká...

Kép forrása: edited by free Canva

Az aprócska falu az északi országhatár mellett, hegyek által körülvett kicsinyke völgyben állt. Sokáig egyetlen egy térkép sem jegyezte, semerre sem vitt innen az út. Az egyetlen odavezető út végén az erdő titkos világa kezdődött, ami a hegyek árnyékában védelmező kézként ölelte át a falut. Egy időben hallani lehetett, hogy van egy másik út is a falun túl, az erdőn át, a hegyeken túl egy egészen más világba, de az utat csak néhányan ismerték, aki ismerte, az pedig nem árulta el senkinek, megtartotta magának a titkot. A faluban élő öregek sokat meséltek az erdő titokzatos világáról: az ott élő tündérekről, törpékről és a hatalmas óriásokról, a szelíd sárkányokról, az állatokról, akik néha beszéltek az emberekhez és a pökhendi gombákról. 
A falu egyik örege, ha nem a legöregebbje, egy kedves néni volt, aki évek óta egyedül élt. Jókedvű és barátságos volt mindenkivel. Soha nem hallotta senki sem ripakodni, veszekedni - soha semmin sem bosszankodott. Unokája általában csak nyáron látogatta, de akkor mindig hosszan nála maradt és sokat segített neki a ház körül. A ház a falu közepén állt, éppen a patak mellett, ami a falut kettészelte sekélynek cseppet sem mondható medrével. A néninek gyönyörű virágoskertje volt, csodájára járt mindenki a faluból, de még a falun túl is. Az év minden évszakjában volt csodálnivaló a kiskertben, hol egy hótakaró alól kibújt hóvirág, hol a pompás tulipánok, a rózsák vagy pedig az őszirózsák borították virágba a kertet. A néni naphosszat gondozta és ápolta a virágait és a virágok meghálálták ezt. Úgy hervadtak és nyíltak ki, hogy észre sem lehetett venni, hogyan követték egymást az évszakok. Unokája gyakran segített neki a kiskert gondozásában, a virágok öntözésében. A néninek egyetlen egy kérése volt, hogy a virágokat csak is kizárólag a kertben található kútból öntözze, más vízzel nem, mert az a virágok halálát okozhatja. Esténként pedig izgalmas történeteket mesélt az erdőben lakó csodás teremtményekről.
- Azt mondják, ha az erdőben megtalálod az elveszett forrást és csukott szemmel iszol belőle egy korty vizet mire kinyitod a szemed az elvarázsolt vidékre ébredsz. Tündérek csivitelnek mindenhol, gombák bosszankodnak hol azon, hogy kalap van rajtuk, hol azon hogy bocskoruk van. Óriások építik a hegyeket, békés sárkányok repkednek mindenhol és gyönyörűbbnél gyönyörűbb nevesincs virágok nyílnak, olyan színekben, amiket mi nem is ismerünk. Az a hír járja, ha erre a vidékre tévedsz és hozol magaddal egy virágot onnan, soha nem leszel rosszkedvű, ahogy ránézel minden nap a virágra, olyan boldogság járja át a szíved, hogy a bút és a bánatot egész napra távol tartja - mesélt egy este a kislánynak a nagyanyja.
- Tényleg? Mindig? Minden nap jókedvű? - kíváncsiskodott a kislány.
- Bizony azt mondják, de szerintem ez badarság!
- Te is mindig jókedvű és barátságos vagy az emberekkel? És neked is vannak szép virágaid?
- Nem éri meg rosszkedvűnek lenni. Mennyivel jobb egy mosollyal mosolyt csalni egy másik ember arcára, nem? És rögtön varázslók is vagyunk már! - kanyarított a nagymama a kezével egy nagyot, miközben elnevette magát.
- Igazad van Nagymama - bólogatott a kislány.
- Na látod, nincs szükség csodára, hogy az embernek jókedve legyen, elég, ha csak a világra rácsodálkozol minden nap.
- Te ezt teszed a virágaiddal? Rácsodálkozol a szépségükre?
- Pontosan. Egy szál varázslat nélkül is lehet az ember boldog, ha megtalálja azt amiben nap mint nap gyönyörködhet… De most már aludj, késő van, holnap szerintem elmegyünk valahova - zárta le a beszélgetést a nagymama egyik este.
- Hova, hova, hova megyünk holnap? - kérdezte izgatottan a kislány.
- Oda, ahol jókedved lesz - puszilta meg a kislányt, majd nyugovóra tért ő is.
Kora reggel indultak. Elég korán volt ahhoz, hogy senkivel se találkozzanak. Furcsán vette volna ki, hogy az öreg néni, aki sehova nem jár a vasárnapi misén kívül, egyszer csak a kisunokájával útra kel és elmegy kirándulni a közeli erdőbe. A falubeliek biztosan összebeszéltek volna. Amúgy is az a beszéd járta, hogy az öregasszony járt az elvarázsolt vidéken gyerekként és azért olyan szép a virágoskertje, mert a kút vize, amivel a virágait locsolta össze volt kötve a hegyi forrással és így a kertjének virágai egyenesen a tündérlakta helyről kapják a vizet. A nénihez is eljutott ez a szóbeszéd, de csak mosolygott ezen és viccelődött a hallottakon.
A néni és az unokája csendben, szótlanul ment egymás mellett végig az úton. A nap elindult az égbolton és velük együtt haladt: pihent majd elindult, pont úgy, ahogy a néni és a kislány tette. Dél körül egy forráshoz értek, megpihentek és a néni tett a kulacsába vizet induláskor.
- Már azt hittem, hogy odaviszel, ahol az elvarázsolt vidék van - viccelődött az unokája.
- Rossz hírem van, nincs olyan… Gondoltam elviszlek oda, ahol a történet született, én is régen jártam már erre és talán utoljára járok itt - boldogsággal tölt el a hegyről a völgy és a kis falunk látványa - mondta.
- Szóval annak a hegynek a tetejére megyünk, amit egy Óriás épített?
- Arra hát! - mosolygott az öreganyja és a kislány majd kiugrott a bőréből.
- Tudtam! Tudtam! - kiabált örömében a kislány.
Mikor felértek a hegy tetejére a kislány már nagyon szomjas volt. Kortyolt egyet a kulacsból és közben becsukta a szemét, majd a pillanatot várva, hogy egy másik világban ébred, hirtelen kinyitotta, de sajnos nem történt semmi. A nagyanyja látta, hogy mit művel és mosolygott magában.
- Hát nem gyönyörű? - kérdezte.
- De az - felelte csalódottan a kislány.
- Másra számítottál..? Igaz..?
- Igen, másra.
- Pedig nézd milyen csoda innen a világ! Nézd mennyit dolgoztak az óriások míg összehordták ezeket a hegyeket! Nézd a völgyben lévő kis falunk házainak tetejét, a tetőcserepek szinte egy virágcsokort képeznek a piros lehetetlen és ismeretlen színeivel. A felhők árnyékai az erdők fáin mintha sárkányok lennének, ez a rengeteg pillangó egytől-egyig tündér és a mezők virágai lenyűgöző látványt adnak a sokszínűségükkel - lelkendezett a nagymama.
- No gyere, szedjünk egy csokor virágot, hogy még otthon is gyönyörködhessünk ennek a látványnak egy darabkájában - fogta kézen a kislányt a virágszedéshez.
- Nem hervadnak el, mire hazaérünk? - aggódott a kislány.
- Ugyan, hiszen a varázsvíz helyben van, a kútban! - mondta a nagymamája, majd kacsintott egyet.
Mire hazaértek a virágok már szomorúan egymásba hajoltak. A kislány első dolga volt, hogy a kútról friss vizet hozzon és a virágokat vázába rendezze. Ahogy beletette a vázába a virágokat, azok egy szempillantás alatt feléledtek és beragyogták a szobát. A kislánynak ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy a hegy tetején csukott szemmel ivott a forrás vizéből és hogy bizony a virágokat az elvarázsolt vidékről hozták így és látott mindent, tündért, sárkányt és a hegyeket is, amit az Óriások építettek. Gondolatai jókedve derítették és még évekkel később is elmosolyodott, ha eszébe jutott a kirándulás és a nagymamája által mondott szavak.

Bubenkó Andrea, örömíró, hobbiíró, mindennapi mesélő

Bár gyerekkorom óta időről-időre mindig megtalált a mesélés - néha az írás is - valamilyen formája, az első gyermekünk születése után írtam le az első mesém a férjem unszolására. Ezt persze aztán több is követte mindenféle, - kisfiamnak illetve kislányomnak szánt - valós és kevésbé valós mesebeli karakterrel. Azzal biztos nem mondok újat, hogy a mesék illetve a történetek kitalálásában jelenleg is sokat segít...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!