Eltűnni, majd meglenni

Eltűnni, majd meglenni.

Hatalmas köd volt, de nem akkora, hogy az orrod hegyét se lásd. Kiabálást, mozgolódást lehetett hallani mindenfelé a Sűrű erdőben. Sünke eltűnt. Nem ért haza időben. Az erdő állatai párban indultak a keresésére, így senki sem félt attól, hogy ha eltéved, egyedül marad. Eltévedni az erdőben nem olyan vészes, ha van melletted valaki. Valakivel elveszni szórakoztató is lehet. Persze csak akkor, ha van mit enni, inni és egy meleg takaró is kéznél van. Ha ezek a dolgok nincsenek veled, mikor eltévedsz, akkor akár nagy bajba is kerülhetsz, ezért aggódott ám mindenki, mert bizony Sünke mellett nem volt senki és sajnos üres kézzel indult el otthonról. Aztán még a hirtelen jött köd is ott volt.

Szóval Mama Sün a Vörösbeggyel indult útnak, Papa Sün a Mókussal, a Szomszéd Pocok a Szarkával, a Hörcsög meg a Varjúval. Míg a párosok egyike az út felett körözött vagy ugrándozott, hátha megpillantja az elkóborolt Sünkét, addig a másik az összes fakérget, faodút, gombaaljat, avarbuckát ellenőrizni tudta, hátha oda bújt a kis sün. 

- Nem látom, nincs-nincs - repdesett nyugtalan a vörösbegy, akinek a látása a madarak között is kiemelkedő.

- Duk-duk, nincs itt, nem érzem merre lehet - kiáltott a Mókus, ahogy felszaladt a fán és körbepásztázta a vidéket. Neki a szaglása olyan kiváló, hogy bármit képes kiszagolni akár kilométerekre is.

- Nem csöööőőőrög, nem zöööőőőrög semmi sem - rikácsolt a szarka, akinek hallása annyira kifinomult, hogy a leggyengébb neszre is felfigyel.

- Kár-kár, nagyon kár, erre sincs! De úgy érzem, hogy nem lesz gond, nem lesz gond - károgta a Varjú, akinek különleges képessége az, hogy megérzi a történések végkifejletét.

Több órán át keresték Sünkét. A köd egyre sűrűbb és sűrűbb lett, ezért úgy döntöttek visszafordulnak és kitalálnak valami mást, amivel talán eredményesebb lesz a keresés. Mikor Sünék házához értek, valami egészen rendkívülit fedeztek fel. Az ablakban fény pislákolt. Talán egy égve maradt gyertya vagy egy melegre felébredt szentjánosbogár repdes odabent… Vagy valaki, aki megtalálta és hazahozta az elveszett Sünkét.

- Mi van, ha váltságdíjat követel? - futkosott a Szomszéd Pocok és Hörcsög idegesen.

Mama Sün és Papa Sün odaosont a házukhoz.

- Látunk egy gyertyát - húzódtak óvatosan az ablakhoz.

- Finom alma illatot érzünk - szagoltak bele a levegőbe még mindig óvatosan.

- Valaki egy gyönyörű dalt énekel - fogták meg egymás kezét a süni szülők. 

- Nagyon ismerős ez nekem - mondta Papa Sün.

- Hát persze, hisz ez ő! Itthon van! - nyitotta ki a ház ajtaját Mama Sün.

Sünke meglepődött a megdöbbent arcok láttán, mert hogy szerinte nem is veszett el. Elaludt az ágya alatti vacokban, de olyan mélyen, hogy nem hallotta az aggódó szülőket. Egy süni olyan mélyen tud aludni, hogy bizony semmi sem ébreszti fel. Mozdulatlan, csendben, egészen megbújva alszik. Észre sem veszed az erdőben sétálva. Aztán még mélyebben aludt, mikor magára maradt a házban. A korgó pocakjára ébredt. Gyertyát gyújtott, ahogy Mama Sün szokta, mikor látta, hogy nagy köd van kint és a szülei elmentek. ‘Így könnyebben hazataláltok’ - mondta félszegen. Talált almát, megsütötte, pont úgy, ahogy Mama Sün szokta. Sütés közben pedig énekelt is, ahogy esténként Papa Sün szokott. Az énekhang meg is nyugtatta, nem félt egyáltalán, hogy egyedül maradt. 

Míg mindenki elmesélte, merre kereste, elfogyott a finom sült alma. Csak az esti köd maradt meg, így az éjszakát mindenki a süniknél töltötte. Elaludtak mindannyian ott, ahol az álom érte őket.