Manó sztorik / Mese születik (2.)


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

A nevem Manó és azt mondják, nagy fantáziám van. Akinek nagy fantáziája van, az szeret mesélni. Minél többet mesél, annál jobban belejön. Az óvodában és otthon is sokat mesélek. Valahogy úgy van ez, hogy mindig van valami mondandóm és sokszor már nin...

Kép forrása: edited by Canva free

A nevem Manó és azt mondják, nagy fantáziám van. Akinek nagy fantáziája van, az szeret mesélni. Minél többet mesél, annál jobban belejön.
Az óvodában és otthon is sokat mesélek. Valahogy úgy van ez, hogy mindig van valami mondandóm és sokszor már nincs mit, hát gondoltam, akkor mesélek. 
Néha elképzelek mesés dolgokat és akkor azok már nem is mesék, mert a fejemben tényleg megtörténtek. Az anyukám és sokszor az óvónénik is furcsán néznek rám. Látom rajtuk, hogy nem hisznek nekem. Olyankor olyanokat mondanak, hogy ‘Á’, meg ‘Ó’ meg mindenfélét kérdeznek, hogy ‘Tényleg?’, ‘Valóban?’ meg, hogy ‘Ne mondd!’, ‘Ne beszélj!’, ‘Nem hiszem!’ 一 pedig én mondom meg beszélek is, csak higgyék el nekem. 
Mikor az autóimmal, a katonáimmal meg az állatokkal  játszok, akkor tudok csak igazán mesélni.  Annyira belemerülök a játékba, hogy nem hallom, hogy szólnak, vége a játéknak, menni kell ebédelni, vacsorázni, fogat mosni meg aludni meg egy csomó olyan dolgot csinálni, amikor már nem lehet mesélni és amiket én így nem szeretek. Egy mesének mindig jó vége kell, hogy legyen, de ez ilyenkor már senkit sem érdekel.
Van egy barátom, akivel nagyon jókat mesélünk, ahogy játszunk. Néha azt szeretném, hogy az én mesémet játszuk és ő is az ő meséjét szeretné játszani. Ilyenkor kicsit összeveszünk, de utána megbeszéljük, hogy ha az enyémből és az övéből is eljátszunk egy kicsit, akkor már az a mi mesénk, amit mi ketten találtunk ki. 

Az anyukám nagy mesélő, de szerintem nem tudja ezt magáról. Néha úgy mond el dolgokat, mintha azok megtörténtek volna, pedig én tudom, hogy nem. Azt szokta mesélni, mikor kicsi voltam szerettem a spenótot és nem érti, hogy most miért nem. Én nem hiszek neki, ez biztos, hogy nem így volt. 
Vagy mikor csenget a postás, mert csomagot hozott és azt mondja, hogy a szomszédnak jött, csak nincs otthon. Én tudom, hogy valójában az a csomag nekem jött az ajándékommal, mert lassan itt a szülinapom. Ilyenkor én is azt kérdezem tőle, hogy ‘Tényleg?’, pedig valójában nem is hiszem el neki.
Szoktunk együtt is mesélni. Kitalálunk mindenfélét és elmeséljük egymásnak és olyankor jókat nevetünk saját magunkon meg a meséinken. Azt is játszuk néha, hogy én mondok három dolgot, amit a mesében szeretnék hallani és akkor ő mesél nekem egy történetet, amiben ez a három dolog is benne van. Nagyon jó mesék születnek így és szinte egytől-egyig mind rólam szól. 

Az apukám is nagy mesélő. A múltkor hallottam, ahogy az alattunk lakó szomszédnak azt mondta, hogy  ő mindig ránk szól, hogy ne szaladgáljunk a lakásban olyan sokat a húgommal, mert biztos zavarjuk őket, de nem is mondott ilyet még soha nekünk. 
Vagy mikor benne vagyok a játékban és szól, hogy ki kell vinni a kutyát és én nem akarok menni. Pedig a Lüki az valójában az én kutyám. Akkor mindig azt mondja, ‘Na, gyere csak, gyorsan levisszük, aztán jövünk is vissza.’ Ebből mindig az lesz, hogy levisszük a Lükit, akivel aztán játszani kell, meg szaladgálni és akkor sosem érünk vissza gyorsan, hogy a játékot folytatni tudjam. 
Nagyon szeretem, mikor az apukám arról mesél, hogy mit csinálna most, ha még nem lenne számítógép a világon. Azt mondja, biztos, hogy asztalos lenne és mindenféle bútort készítene. Pont úgy rakná össze azokat, ahogy a számítógépén most a programokat. 

A húgomnak is nagy a fantáziája. Ő többnyire olyan dolgokról mesél, amikről tudod, hogy nem léteznek. Néha hallom, hogy beszél sárkányokról, hercegekről, királylányokról és mindenféle titokzatos állatról. Nagyon szeretem hallgatni. Az ő meséi nagyon mások, mint az enyéim. Én is ilyen meséket képzeltem el korábban magamtól, de aztán valami változott és már egészen más meséket játszok a fejemben. Jó, hogy ő van nekem, mert így emlékeztet, hogy milyen hercegként harcolni egy almáért, sárkányként repülni a kertben, ami nem is kert hanem valami egészen más, vagy óriásként megkeresni a törpéket, amiket régebben nap mint nap én is megtettem. 

A nagymamám mesélte, hogy régen az emberek nagyon sokat meséltek egymásnak. Télen, a hidegben, mivel nem tudtak mit csinálni a kertben, az állatok körül meg nem volt olyan sok tennivaló, mint tavasszal meg még nem volt rádió, tv meg valahol még áram sem, ezért összejöttek egy páran és egymásnak meséltek igaz és kevésbé igaz történeteket. Ültek a kályha mellett és egymást szórakoztatták a történetekkel és senki  de senki sem kérdezte tőlük, hogy ‘Tényleg?’ meg ‘Ne mondd!’, hiszen azért ültek össze, hogy meghallgassák egymás meséit. 

Mesélni jó. Mesét hallgatni is jó. Ha egyszer felnövök akkor sokat fogok mesélni a gyerekeimnek. Olyanokról is, hogy milyen volt az élet régen, hogy én miket meséltem a felnőtteknek, amikor még gyerek voltam. Mindenki nevetni fog. Én is és a gyerekeim is.

Bubenkó Andrea, örömíró, hobbiíró, mindennapi mesélő

Bár gyerekkorom óta időről-időre mindig megtalált a mesélés - néha az írás is - valamilyen formája, az első gyermekünk születése után írtam le az első mesém a férjem unszolására. Ezt persze aztán több is követte mindenféle, - kisfiamnak illetve kislányomnak szánt - valós és kevésbé valós mesebeli karakterrel. Azzal biztos nem mondok újat, hogy a mesék illetve a történetek kitalálásában jelenleg is sokat segít...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!