Fáj a fejem

Fáj a fejem.

Zizi első nap lelkesen, kitörő örömmel ment az iskolába, annak ellenére lelke mélyén kicsit aggodalmaskodott.

– Vajon milyen lesz a tanító néni? Vajon milyenek lesznek az osztálytársaim? Befogadnak engem, mint egy új jövevényt? Hisz új vagyok az osztályban, nem úgy, mint a többiek. Ők már összeszoktak egy kicsit. – Lassan, óvatosan, szinte lábujjhegyen közelítette meg az első osztályt. Az ajtóban egy pillanatra megtorpant, de aztán belépett rajta, de megállt, szinte földbe gyökerezett a lába, torkában dobogott a szíve, ahogy hirtelen mindenki ránézett. Talán el is vörösödött. Ilona néni kedvesen, mosolyogva hívta be, majd bemutatta az osztálytársaknak és megmutatta, hol lesz a helye. Zizi hamarosan megnyugodott. Aztán elkezdődött az óra. A tananyag ismerős volt, mert a másik iskolában, az előző osztályban már tanulták. Amikor Ilona néni kérdéseket tett fel mindig jelentkezett, hisz tudta a válaszokat. A tanító néni felszólította és megdicsérte. Nagyon jól esett neki és úgy látta, hogy talán közelebb került ezzel társaihoz is. A szünetben többen is odajöttek hozzá, beszélgettek erről és arról. Hamar befogadták őt. Nagyon jól érezte magát. Örömmel mesélte frissen szerzett élményeit a szüleinek is, akik még különórára is beíratták. Szeretett focizni, ráadásul tehetséges is volt benne. Gyakran kapott a versenyek után érmeket is. Telt - múlt az idő. Zizinek egyre gyakrabban fájt a feje. Ezért kellemetlenül érezte magát. Ráadásul ő se értette az okát. Azt sem értette, hogy miért romlanak a jegyei. Talán az is közrejátszhatott ebben, hogy az egyik szünetben véletlenül kapott egy üzenetet, amiben gúnyolják. Eminensnek titulálták. Ez nagyon rosszul esett neki, de nem szólt semmit. Úgy vélte, hogy néhány osztálytársa irigykedik rá. De vajon miért? Talán azért mert nagyon jól tanul, érmei vannak és tán a tanító néni is nagyon kedveli.

Ezért egyre inkább magába zárkózott. Anyukája is szomorú, tanácstalan volt, nagyon aggódott, mert Zizi nem mesélte el neki, hogy mi a baj. Gyakran említette, hogy mindig ott van neki és bármit elmondhat őszintén, biztosan tud segíteni. Ne halogassa a kérdéseit, ne vívódjon magában, mert az nem jó dolog és rámehet az egészségére. Lehet, hogy a feje is azért fáj mostanában. Aztán egyik alkalommal megtört a jég. Iskola után, amikor kettesben maradtak, Zizi kiöntötte a szívét. Mindent elmondott. Mindent, amin eddig töprengett, ami bántotta. Eközben édesanyja az ölében cirógatta és türelmesen végighallgatta. Ezután egy ideig csönd volt. Végül édesanyja törte meg a csendet. Eszembe jutott egy történet. Hasonló korú voltam, mint te. Elmesélhetem? – Igen! - felelte Zizi. Édesanyja belekezdett és csak mondta és mondta. Miután befejezte így szólt: - Sajnos vannak olyanok, akik nem veszik, vagy későn veszik észre a másikban a csodát. Látod, ahogy meséltem neked, velem is előfordult és az óta is, nem is egyszer, hogy megbántottak valamivel. Volt, aki szándékosan, de volt, aki véletlen. Vannak olyanok, akik irigylik másban azt, amire maguk képtelenek és ez persze fáj is nekik. Ám erősnek kell lenni és túl kell lépni rajta. Ezt kell megtanulni. Zizi elgondolkodott azon, amit anyukája mondott. Lassacskán megkönnyebbült, erőt vett magán és hamarosan újra a régi lett. A feje is egyre kevesebbszer fájt, aztán egyszer csak teljesen elmúlt.

Az osztályban egyre több barátra lelt, de voltak, akikkel megtartotta a három lépés távolságot.