Gombák tündérei

  • 2022.
    júl
  • 11
https://ggwebsite.com
A sűrű erdőben végre újra a tavasz lépdelt a bokrok és fák között. Vége lett a hideg, zord télnek és az erdő lakói fellélegeztek.- Végre itt a tavasz! De jó, hogy melegen süt a nap újra! – hangzottak fel ezek a mondatok mindenfelől.Az állatkák boldogan látt...

Kép forrása: Saját szerkesztés

A sűrű erdőben végre újra a tavasz lépdelt a bokrok és fák között. Vége lett a hideg, zord télnek és az erdő lakói fellélegeztek.
- Végre itt a tavasz! De jó, hogy melegen süt a nap újra! – hangzottak fel ezek a mondatok mindenfelől.
Az állatkák boldogan látták viszont társaikat, rokonaikat, hiszen a legtöbben inkább az otthonuk biztonságában töltötték a havas, hideg telet. Éléskamrájukat még a múlt nyáron és ősszel megtöltötték, így biztonságban vészelhették át ezt az időszakot. Csak az ismerőseik, barátaik hiányoztak nekik, de tudták, hogy a tavasz beköszöntével újra együtt lehetnek majd. Így sokkal könnyebben ment az idő, amit szinte bezárva kellett eltölteniük.
Az első napfényes, melegebb napon, az erdei tisztás állatokkal volt tele. Elmesélték egymásnak, hogy mi is történt velük, amíg nem találkoztak. Igaz, nagyon sok mesélni valójuk nem lehetett egyiküknek sem, hiszen télen szinte semmi nem történt.
- Tudod, Boldizsár – mesélte Medveapó barátjának, - nagyon sok könyvet elolvastam a jó meleg barlangomban. Mivel már nagyon öreg vagyok, sokkal kevesebbet alszom, mint a fiatalok, így ezek a történetek segítettek átvészelni az egyedüllétet. Örülök, hogy végre ismét láthatlak!
- Én is nagyon örülök, Medveapó! – válaszolta Boldizsár, aki a farkasok legöregebbje volt. – Nekem sem volt unalmas a tél. A kisfarkasok minden nap meséért könyörögtek, így hát elmeséltem nekik minden történetet, amit csak tudtam. Még jó, hogy végre eljött a tavasz, mert nem jutott eszembe már semmi új, amit elmondhattam volna nekik.
Ezzel mindketten nagyot nevetve leültek a tisztás szélén és tovább beszélgettek.
A mókusok vidáman ugráltak a fák koronájában, ahol még levél nem igen volt, hiszen ahhoz a napocskának még jobban kell majd szórnia a meleg sugarait, hogy a kis rügyek és levelek is úgy érezzék, itt az ideje előbújniuk, nem történhet velük már semmi baj.
A nyuszik traccspartit tartottak az egyik nyúlüreg előtt, a madarak vidáman daloltak az ágakon. Az őzek, szarvasok méltóságteljesen álldogáltak és legelésztek a friss fűből.  Minden állat élvezte a napsütést, a társaságot, az életet.
Ekkor érkezett meg Szarka Szevér, aki az erdő postásának tisztét is betöltötte. Leszállt a tisztás közepén lévő fatuskóra, és mivel szokásától eltérően nagyon csendben maradt, minden szem egy pillanat alatt rászegeződött.
- Figyeljetek, barátaim! – szólalt meg Szevér, kissé emelt hangon. – Nektek semmi furcsa nem tűnt fel az erdőben?
- Minek kellett volna feltűnnie? – kérdezték kíváncsian az állatok.
- Senki nem vette észre, hogy minden gomba kalapja színtelen? Szinte teljesen átlátszó? Hol vannak a vargányák, hol vannak a galócák? Hol van a sok fajta és mintázatú gombakalap?
- Tényleg! – válaszolta hirtelen Dömötör, a vaddisznók vezére. – Amikor jöttünk ide, minden gomba egyforma volt, de annyira örültünk mindannyian a tavasznak, hogy nem foglalkoztunk velük.
Ekkor mindegyik állat fejében felsejlett egy-egy kép, amikor elsétáltak az erdei gombák mellett és rádöbbentek, ők sem láttak színeket, mintákat a gombakalapokon.
- Na, ugye, hogy láttátok! Csak figyelmetlenek voltatok és nem tulajdonítottatok neki jelentőséget! – csattogta mérgesen Szevér.
- Na, de mégis mi lehet ennek az oka? Miért átlátszóak a gombakalapok? – kérdezte kíváncsian Nyúl Peti, a nyúlcsalád legkisebb tagja.
- Nem tudjátok? Nem hiányoznak nektek innen valakik? Akik folyamatosan csivitelnek, csicseregnek egymással és áttetsző szárnyakkal repkednek a fejünk körül?
Az állatoknak ekkor kezdett derengeni, hogy valakik tényleg nincsenek még közöttük. Méghozzá a gombák tündérei, akiket egymás között csak Tünciknek szoktak nevezni. De vajon miért nincsenek itt, hol lehetnek?
- A Tüncik valószínűleg még mindig nem ébredtek fel, pedig minden évben ők az elsők, akik kirepülnek az odúikból – mondta Szevér. – Azt hiszem, nekünk kellene felkelteni őket.- Akkor induljunk – szólalt meg a
legnagyobb szarvas. – A gombák nem maradhatnak ilyen meztelenek!
Mindannyian elindultak a Tüncik alvóhelye felé, s amikor odaértek, döbbenten vették észre, hogy mindegyik kicsi odú nyílása lezárva, az ablaktáblák becsukva és a Tündérek közül tényleg egy sincsen még ébren. Most vajon mihez is kezdjenek? Furcsa módon éppen Nyúl Petinek jutott eszébe a mentőötlet.
- Figyeljetek! A Tüncik imádják a virágport. Ha azt megérzik, azonnal fel fognak ébredni. Van valaki, akinek esetleg van a kamrájában? Mert virág az egyelőre még nem nyílt, egy sem.
Peti a füle mellett hirtelen meghallotta az egyik korán ébredő méhecske, Mézi hangját, aki elzümmögte neki, az ő raktárukban talán még akad feldolgozatlan virágpor.
Azzal elrepült, hogy hozzon is egy adagot a tartalékukból. Addig az állatok letelepedtek a fűbe és folytatták a tisztáson megkezdett beszélgetésüket, hiszen virágpor híján nem tudták felébreszteni a gombák tündéreit.
Mézi gyorsan visszatért, s nem is egyedül. Egy egész méhcsapat jött vele és mindannyian virágporral teli kis batyukat hoztak magukkal, melyek tartalmát rákenték az odúk bejáratára és ablaktábláira. Az állatok nem éreztek semmit, ellenben a tündérek orrába azonnal beszivárgott a virágpor jellegzetes illata, s ettől mindannyiuknak egyszerre nyílt ki a szeme. 
Nyújtózkodtak, nagyokat ásítottak, majd kipattantak ágyacskájukból, kicsapták az ablaktáblákat és ajtókat, s tágra nyílt, csodálkozó szemekkel néztek le az előttük álló állatokra.
- Mi történt? Miért vagytok ti itt? Valami baj van? – kérdezte csodálkozva Titánia, a kis tündérek királynője.
- Baj? Á, dehogy! – válaszolta Szevér. – Csupán csak annyi, hogy elfelejtettetek időben felébredni és a gombák teljesen átlátszóak maradtak. Mondhatnám, meztelenek, szegénykék!
- Jaj! Nagyon sajnálom! Nekem kellett volna ébreszteni a többieket, de valamiért elaludtam. Biztosan nagyon szépeket álmodhattam. Tündérek, sorakozó! Ecsetet, festéket a kézbe és gyorsan öltöztessük fel a drága gombáinkat! Köszönöm nektek, hogy felébresztettetek! Máris nekikezdünk a munkának! – intett az állatok felé, majd szárnyra kapott, és vele együtt az egész tündércsapat eltűnt a fák között, az erdőben.
Az erdei állatok felkerekedtek és elindultak a dolgukra. Megnyugodtak, hiszen látták, a Tüncik nagyon gyorsan hozzák be a lemaradásukat, így a gombák megszokott színeikben pompázhattak újra.
A vargánya szép, meleg barna színű kalapot kapott, a galóca élénkpiros színt és fehér pettyeket, az őzlábgomba sem volt többé átlátszó, hiszen a világos alapra, barna színt kapott a kis rücskeire, a kucsmagomba megkapta szivacsra emlékeztető formáját és szép, barna színét. Minden fajta gomba, ami csak az erdőben létezett, újra látható volt, változatos színekben és formákban pompázott.
Ettől kezdve senki nem nézett keresztül rajtuk és Titánia is megnyugodhatott, hogy nem történt a tündérek részéről végzetes mulasztás. Vidáman csiviteltek egymással a nap minden percében és újra az állatok körül repkedtek pici, áttetsző szárnyaikon. Az erdő és állatai újra visszatértek megszokott életükhöz, amit mindannyian annyira szerettek.

Bombicz Judit, hivatalos szerző, meseíró

Bombicz Judit meseíró vagyok. 1966. január 30-án születtem, Dorogon. Születésem óta (öt év megszakítással) Tokod Nagyközség üveggyári településrészén élek. Tinikorom óta írok. 15 évesen versekkel kezdtem, a meseírás csak felnőtt koromban ért utol. Kislányomnak folyamatosan saját meséket meséltem, melyeknek ő volt a főszereplője, de egyiket sem írtam akkor le. Sokáig eszembe sem jutott a publikálás, aztán egysz...