Hogyan telt a gyermekkorom?

Hogyan telt a gyermekkorom?.

Amikor én megszülettem, és lehettem úgy 1 éves, akkor kimentem az utcára, és a barátommal – aki 100 literrel huncutabb volt, mint én – fából gyúrtunk ökröket, szekereket és zsákokat. Aztán elmentünk őröltetni a malomba.

A molnár ott sétált a víz tetején, és megkértük, hogy hívja haza a malmot. Addig kiáltozott, integetett, amíg a malom elő nem állt. Mivel nem volt tömőfája, ezért lekapta a fülemet, és azzal tömte meg a zsákokat. Mentem haza, és messziről egy csapat kisbaba nevetett:

−Magának nincs is füle!

Akkor döbbentem rá, hogy ott hagytam a malomnál… Visszamentem hát, és feltettem a fülemet…

Indultam vissza, és a csapat kisbaba ismét nevetett:

−Ha, ha, ha… magának meg hátrafelé áll a füle.

Gyorsan csavarintottam egyet rajta, hogy jól álljon.

Mentem tovább, és eszembe jutott, hogy az ostorom ott maradt a vízparton. Visszamentem azért is. Az ostorból egy nagy fa nőtt. Felmásztam. Felérve azt láttam, hogy egy sereg karvaly üldözött egy sereg sast.

Aztán a sasok berepültek a pulcsimba, a nadrágom zsebébe és a szárába. Felrepítettek a levegőbe. A Szivárvány – tenger felett repülve sárga rózsákat láttam mosni.

−Ó, de nagy a pulcsidon a pacád! – csodálkozva kiabálták.

−Oldozd ki a gatyád! – Én így értettem.

Belecsapódtam a Szivárvány– tengerbe. Úszva elértem Ceruzaországba. A házak, emberek és még a föld is ceruzából, tollból állt. Ha valamit fel akartak szúrni, akkor csak kidobták a ceruzát az ablakon, és már meg is volt a zsákmány, aztán csak be kellett rántani mindkettőt.

Ezután kerültem Virágországba. Még az emberek is virágból voltak! Kivéve a plüssök és a játékok. Csak akkor hervadtak el a virágok, ha már nagyon - nagyon öregek voltak...

Ezután kerültem Ollóországba. Itt minden, még a játékok is ollóból voltak! Például a mezőn ollótraktor járt, ollólába volt az állatoknak… Az ollóajtóknál sietni kellett, mert belevágott az ember hajába, lábába, nyakába, kezébe…

Innen kerültem Kávéországba. Ott minden kávéból volt. Kávéemberek járkáltak az utcán, és kávécukrot szopogattak… Kávéhabfürdőben fürödtek a gyerekek, kávéhomokozóban játszottak. Kávéfüvet ettek a lovak, és ettől kávébarna színűek lettek.

Amikor kiértem Kávéországból, akkor már meguntam az utazást. Ott volt egy elgurult kávélabda, felültem rá, s gurultam-gurultam … Aztán hopsz: belecsúsztam egy lyukba. Egy dinó gyomrában találtam magam. Vártam-vártam, tanakodtam, hogy mit csináljak. Eszembe jutott, hogy a malomból hoztam magammal egy kalapácsot. Előkaptam a zsebemből, és ki tudja mennyi idő alatt, de kikalapáltam magam a gyomrából.

Mentem, mentem, mendegéltem… találtam egy paszulyt, hát felmásztam rajta. Találkoztam odafönt a nagybácsimmal. Kérdeztem tőle, hogy lehet-e itt lekváros kenyeret enni.

−Itt aztán nem lehet! – mondta morcosan.

− Akkor hogyan lehet innen olyan gyorsan lejutni, hogy ne halljuk éhen?

Kötelet fontam napsugárból, amibe beletekertem egy nyestet is. Csúszás közben elrágta a kötelet, és lestem. És hopp: pont otthonra pottyantam egy mély gödörbe! Kiabáltam, hogy:

− Húzzatok ki! – De senki sem jött oda.

Hát nagy lendületet vettem… elrugaszkodtam, és kiugrattam magamat a lyukból. Elindultam hazafelé. Amikorra hazaértem, olyan vidám voltam, hogy bebukfenceztem az ajtón, aztán beszaltóztam az ágyba. Ekkor éreztem meg, hogy mennyire fáradt vagyok. Nyomban elaludtam.

És azóta is alszom… Így telt hát a gyermekkorom, többre nem is emlékszem belőle.