HOL VILÁGíT RUDOLF ORRA 2.RÉSZ

HOL VILÁGíT RUDOLF ORRA 2.RÉSZ.

Hol világít Rudolf orra

2. PANKA ÉS MANÓ MÁRTON TALÁLKOZÁSA

 Manó Márton  egy kis kalapboltban lakott, amióta el kellett költöznie Mikulásfalváról.  Nappal többnyire szunyókált,  éjszaka dolgozott, kijavította a görbére sikerült öltéseket, megkereste a leesett tűt, lemérte a szegőanyagot, kitakarított. Mivel a kalapkészítő néni nem látta őt,  így  az öregkori feledékenységre  fogta a különös történéseket, vagy nevetve megjegyezte, hogy biztosan az éji manó seperte fel a műhelyt..

-Esküdni mertem volna, hogy a varrótű leesett az este! Még gondoltam is majd reggel megkeresem.   Erre itt van  és még be is van fűzve a cérna.

Itt az ősz megint, gondolta Manó Márton, még három hónap és  karácsony. Ez lesz a harmadik Télapó nélkül.  Elszomorodott. Leugrott a felső polcról és a kirakatban lévő fekete nyúlszőrkalapban üldögélve bámulta hogyan szemerkél odakint az eső.   Az emberek fázósan bújtak a sáljaikba, sapkájukat mélyen a fejükbe húzták vagy akrobata mutatványnak is beillő mozdulatokkal viaskodtak az esernyővel az egyre erősödő szélben.  Három év!   Rudolf, Táncos,  Táltos, Csillag, Mennydörges, Villám, Üstökös, Pompás és Íjas  hol vagytok? Hol világít Rudolf piros orra ? Mennyit keresték őket, számos állatkertben, vadrezervátumban, északi erdőkben,  a tundrákon, de hiába.  Mintha a föld nyelte volna el őket.

Amint ott üldögélt és elmélkedett, megállt a kirakat előtt egy  kislány és esőköpenyes fejét odanyomta a kirakathoz.   Manó Mártont nézte meglepett arccal, kikerekedett szemmel, mert  úgy  tudta, hogy az emberek általában  nem látják őt,  csak néhány kivételes esetben, kivételes embereknek adatik meg a lehetőség, hogy szemtől szemben találják magukat egy manóval.  Vagy olyankor amikor a manó láthatóvá teszi magát valaki vagy valakik számára, mikor a helyzet úgy kívánja. Biztos volt benne, hogy a kislány őt figyeli és nem a nyúlszőrkalap keltette fel az érdeklődését. Izgatott lett,  ide–oda ugrált a kirakatban.  A kislány is izgatott lett látva az ugrándozó manót,  és arcát mégjobban odanyomta a párás  kirakatüveghez, hogy jobban lásson. Gyere be, intett a kislánynak Manó Márton. A következő pillanatban a meglepődőttarcú kíváncsi kislány már nyomta is le a kilincset.

– Csókolom – köszönt halkan és kicsit összerezzent,  amikor az ajtó feletti csengő jelezte, hogy valaki érkezik. A kalapkészitő néni letette a szeműveget amivel varrni és olvasni szokott, majd belebökte a varrótűt  az előtte lévő félkész kalapba és az érkező elé   sietett..

-Szervusz, mi járatban vagy itt, keresel valamit, vagy valakit? Gondolom nem vásárolni jöttél, anyukád biztosan elkísért volna!

-Én láttam egy manót, ott a kirakatban, azon a fekete szőrkalapon – válaszolt bátortalanul és kezével a kirakat fele mutatott, de a kalapos néni jót nevetett rajta.

 – Méghogy egy manó!  Az én kalapjaimon! Ugyan!  Túl élénk a fantáziád! 

-. de ..ott van.. most is látom!

-Én nem látok ott senki manót. De ha te látod, csak nézegesd nyugodtan ! – odatett egy széket a kirakat mellé a kislánynak,  aztán  visszament varrni. Feltette a szemüveget és egy gondolat mosolyt csalt az arcára. Eszébe jutottak azok az esetek , amikor egy manóra gondolt reggelente,  látva a kitakarított műhelyt, a befejezett kalapot. De most délután van, az én manóm éjszaka szokott jönni–  somolygott elgondolkozva.

-Te látsz engem? –  kértezte  a kislányt Manó Márton.

-Igen, persze.

-Láttál máskor is manókat, tündéreket  ?

-Nem láttam, te vagy az első  –  felelte a kislány, amin Manó Márton nagyon elcsodálkozott, összehúzta borzas szemöldökét is a nagy csodálkozásban, mert  ha ez a kislány az álomhozó manókat nem is látta, de a fogtündért mindenképpen látnia kellett volna. Ezek szerint csak mostanában jelentkezett nála ez a képesség valami külső hatásra. Nem  úgy örökölte azt.

-Manó Márton a nevem. Téged hogy hívnak?  Hány éves vagy? Hogy kerültél ide? – kérdezősködött, hátha sikerül megtudnia  mi szokatlan történt vele mostanában.

A kislány elmondta, hogy Anna  a neve, de mindenki Pankának becézi,  8 éves  és pár hónapja fogszabályzót hord .– Nézd ! –  húzta nevetésre a száját . A kis lapocskák, drótok ezüstösen csillogtak a fogain.  Elmesélte, hogy nemrég költöztek  ki a zsúfolt lakótelepről a kertvárosba  egy nagy , fehérre meszelt házba . Egy szépen gondozott kert  is tartozik hozzá, ahol hintázni is lehet.     Panka   zenetanárnál volt, zongorázni tanul,  és  nem  igazán rajong a karácsonyért.

 – Már a karácsony sem a régi.  Az ajándékot apu vagy anyu veszi meg és teszi a fa alá, és legtöbbször egészen mást, mint amit szerettem  volna.   Bezzeg  amikor még járt a Télapó az csuda klassz volt ! Fél éjszaka lestem, vártam, vajon mikor bújik be a kéménybe. De valahogy mindig elaludtam és persze a várva várt  Télapó éppen akkor érkezett.  Hiányzik –   súgta Panka. – Már több levelet is küldtem neki, hol van, miért nem jön, de a levelek mindig visszajöttek.  Hol azzal a megjegyzéssel , hogy a címzett elköltözött, hol azzal hogy a címzett ismeretlen.

-Nekem is hiányzik –   sóhajtott  Manó Márton szomorúan.

-Hhh?

-Tudod, mielőtt ide jöttem, neki dolgoztam, sok sok mesés éven át – elhallgatott  és nagyot sóhajtva folytatta –,    egészen a gonosz Pukk Nuncio–ig.

-Az kicsoda? Sose hallottam ezt a nevet.

Manó Márton szomorúan elmesélte  ,  miként talált rá az üres istallóra azon a hideg havas reggelen, hogy mennyit keresték a rénszarvasokat a többi manóval,  beszélt a  könnyes szomorú karácsonyról , a kiköltözésről.

-Azóta sincs semmi hír?

-Semmi, semmi  – legyintett búsan Manó Márton.  –  Minden évben összegyűlűnk pár napra ,  találkozunk a többi manóval, de legtöbbjükön már annyira úrrá lett a szomorúság, hogy csak sajnáltatni tudják magukat és siratják a múltat.  Kevesen vagyunk ahhoz, hogy egy egész világot átkutassunk és Pukk Nuncio gonoszsága határtalan. Ki tudja hova dugta őket, vagy hogy élnek–e még?

-Én szívesen segítek neked! És tudom, hogy vannak mások is, akik szeretnék ha Télapó visszatérne. Ők is biztosan segíteni fognak.  Nézd, ezt a sípot az új házban találtam,  a kandalló párkányon volt. Talán az előző lakó hagyta ott.   Azt hallottam róla, hogy egy nagyon fura öregember volt.  – itt Panka körülnézett és suttogva folytatta. – Ki tudja mit gondolt kicsoda ő, de képzeld el, a kéményen át akarta meglátogatni a szomszédokat. ÁllÍtólag meg akarta viccelni őket. Persze beszorult és a tűzoltóknak kellett kihúzni onnan.  

 Újra a rendes hangerővel folytatta –. Amikor megfújtam ezt  a sípot tudtam, hogy  ide kell jönnöm. Ebbe a kalapboltba. Nem tudtam hol van,  nem tudtam, hogy  miért, de tudtam, hogy jönnöm kell. Alig vártam hogy vége legyen a zeneórának!  A síp idevezetett!

-A sípom! Ez az én sípom! – lepődött meg a manó . –  Sehol se találtam, amikor olyan gyorsan költözni kellett. Azt hittem elejtettem valahol és belepte a hó!  – örvendezett és  a fura öregemberre gondolt, akiről a kislány suttogott.     

-Ez jó jel . Ha a sípod előkerült, a rénszarvasok is meglesznek! Meglátod sikerülni fog!

-Úgy örülök neked! –  lelkendezett Manó Márton – Igazad van. Sikerülni fog! Érzem!  Most menj, otthon biztosan várnak már! Egy hétig nem leszek itt, manógyűlésre megyek  Norvégiába. Talán most sikerül lelket öntenem a  többiekbe.

-Jó, megyek, tényleg mennem kell. Elmesélem mindenkinek, akinek csak tudom, amit tőled hallottam. Itt a sípod, vidd magaddal Norvégiába , meglátod, szerencsét hoz!  –  azzal elköszönt  és a csilingelő ajtón át távozott. Manó Márton pedig zsebébe dugta a megkerült sípot, kalapról kalapra ugrálva feljutott a legfelső polcra, ahol  a  puha anyagok rőfszámra sorakoztak. Kényelmesen elnyújtózott egy teveszőrből készült darabon és  gondolkodóba süllyedt. Azt sem vette észre, amikor a kalapkészítő néni bezárta a boltot,  leoltotta a villanyt és felment az emeleten lévő kis lakásába.  Alig várta már, hogy beszámoljon többi manónak a kislánnyal való találkozásról.

!