Szilveszter éjjelén

Szilveszter éjjelén.

Szilveszter éjjele van, és egy fehér hajú, fáradt léptű öregember türelmetlenül várakozik. Fel-alá járkál a  torony előtt,  állandóan az óráját nézi és azt motyogja:

- Mikor jön már ? Remélem, hogy nem kell túl sokáig várnom, mert farkasordító hideg van,  ráadásul  alig állok a lábamon, olyan fáradt vagyok.

Hogy ki ez a megfáradt öregember? Ő az Óév, aki  várja, hogy megérkezzen Újév. Készen áll arra, hogy átadja a stafétabotot, és végre elmehessen pihenni.

Mivel Újév még nem látható, ezért leül a padra, maga mellé tette  nehéznek látszó táskáját, szorosabbra fogja a kabátját, hogy ne tudjon a hideg szél alábújni, próbálja elütni az időt, emlékezve mindarra, amit az elmúlt tizenkét hónapban történt.  Bizony akadtak gondok: szárazság, esőzés, földcsuszamlások, folyók áradása, vulkánkitörések, járványok, háborúk, éhínség.  Szemei megtelnek könnyekkel. Az is eszébe jutott, amikor egy évvel előtte ő volt az, aki nevetett az elődjén, aki már alig tudott lépkedni, annyira megöregedett, s alig várta, hogy átadhassa a helyét az újoncnak, neki, aki vidáman vette át a feladatokat, abban bízva, hogy majd az ő éve alatt minden gond megoldódik. Nem lesz pandémia, nem lesz háború, minden visszakerül a saját medrébe. Mennyire fájó hogy mindez nem történt meg!  Ilyenkor az év utolsó napján az emberek is számadást készítenek, milyen volt az év, ami hamarosan véget ér. Vannak, akik dicsérik, vannak, akik átkozzák. Ekkor hirtelen egy sötétebb árnyékot vesz észre, ami közeledik, ezért abbahagyja az emlékezést és felkiált:

– Itt vagy, végre, Újév, fiatal barátom! Már nagyon vártalak.

– Ne siess annyira, nagyapó, akkor se, ha már elfáradtál. A te időd éjfélig tart, s bárhogy is van, nem mehetsz el előbb. Látod, időben érkeztem! De ezeket az utolsó perceket együtt töltjük el. Nézd, mennyire örülnek az emberek, már alig várják, hogy koccinthassanak az eljövetelemre.

– Koccintanak, mert azt remélik, hogy jobb leszel nálam, Újév. Én csak azt kívánom, hogy hozzál nekik minden jót. Különösen békét hozzál a Földre!

– Emlékezz, egy évvel ezelőtt, amikor te érkeztél, téged is ugyanígy vártak.

– Igen, igen. Valóban…  Sajnos én elég sok rosszat hoztam,  de előtted a lehetőség, fiatal barátom! Teljes szívemből kívánok neked sok sikert! Itt van a táska, minden benne van, immár a tiéd!

Újév felsegíti  a megfáradt öreget a padról, kezet fognak egymással, elköszönnek, majd Óév  nosztalgiával a szívében megvárja a visszaszámlálás végét, majd amikor a toronyóra elüti az éjfélt,  lassan elindul. Egyre nagyobb az üdvrivalgás.

Újév fiatal ifjú, pörgős, tele van életerővel, azonnal szeretne hozzálátni, hogy megoldja azokat a problémákat, amelyeket az elődje megoldatlanul hagyott. Úgy néz ki, lesz mit csinálnia. Ki tudja, hogy sikerül-e neki? A távolban meglátja, ahogy Óév lassan botorkál előre. Bár örül a megtiszteltetésnek, hogy ő a kiválasztott Újév, de megsajnálja a távolodó, görnyedt öreget.  Utánakiált:

– Nagyapó, mit fogsz mától csinálni?

– Ne aggódj, fiam, nyugdíjba megyek, és pihenek – felel Óév és fáradtan visszaint. Újév meghatódva arra gondol, egy év múlva ő is azon az úton fog lépkedni. Vajon milyen érzésekkel fog távozni? Hiszen neki is csak egy év áll a rendelkezésére, hogy megoldja a gondokat, bajokat, de erősen hiszi,  hogy sikerülni fog. 

Reménnyel telve visszaint Óévnek, és mulatozás ide vagy oda, máris dolgozni kezd.