Játék az ébredező réten


https://webshop.meskete.hu

Valahol kis hazánkban talán a Duna mentén egy kisebb városban, vagy egy kis faluban két fiúcska játszadozott a réten icipici fakardjával. Csodaszép idő volt. A bársonyos napsugár cirógatta a földet, előcsalogatta az ébredező rovarokat, a kora tavaszi virágokat a földből. Vince és Marci egy pillanatra megtorpant és gyönyörködve figyelt mindent, ami előbújt a kellemes időtől. Vigyáztak mindenre, hiszen ezt nagyon sokat hallották a szüleiktől. Egyébként is szerették és óvták a természetet, mert ez volt a természetes számukra.

-          Folytassuk a játékot, harcoljunk! - mondta Vince.

-          Jó! – felelte Marci.

-          Leszek a huszár, te legyél az ellenség!

-          Miért pont én legyek az ellenség?

-          Mert annak is lenni kell! Utána majd cserélünk!

-          Rendben. – Így hát játszani kezdtek. Egy ideje már ment a harc. Csitt-csatt, csittegtek- csattogtak a fakardok, de egyik fél se tudott győzni. Hamarosan meg is unták a játékot.

-          Nem is jó harcolni! – mondta Marci.

-          Miért nem? – kérdezte Vince.

-          Mert akkor megsérülhet valaki, az pedig fáj és én azt nem szeretném.

-          Én se! Édes földem!

-          Ezt miért mondtad?

-          Eszembe jutott, amikor anya egyszer ezt mondta, amikor a kertben tett-vett.

-          Vajon miért?

-          Biztosan azért, mert nagyon szeret a kertben veteményezni. Nagyon finomak, édesek szoktak lenni, amikor beérnek. Mialatt gondozza a növényeket még beszélgetni is szokott hozzájuk.

-          Komolyan?

-          Komolyan.

-          Hallod?

-          Mit?

-          Csicseregnek a madarak.  De szép a hangjuk!

-          Igen, gyönyörű! Erről jut az eszembe, hogy Mancinak van egy papagája. Csak az a baj, hogy be van zárva egy kalitkába. Szerintem szomorú.

-          Miből gondolod? – kérdezte Vince.

-          Szerintem nem szeret bezárva lenni, mert én se szeretnék bezárva lenni, csak szabadon. Nézd, azt a kis rigót! Milyen vidáman fütyörészik a faágon, mert ő szabad. Legjobban a csendet és a békességet szeretem. A veszekedéstől rosszkedvű leszek.

-          Igen, én sem szeretem a vitát és bánatos vagyok, amikor nem mehetek ki a szabadba. Jobban szeretek itt kint lenni, vagy otthon játszani a játékaimmal. Eljössz hozzám?

-          Igen, elmegyek, csak előbb megkérdezem az anyukámat. - Nem telt bele sok idő, már vissza is jött örömtől sugárzó arccal. – Átmehetek kicsit játszani. Egészen addig, amíg nem jön értem anya, még vacsora előtt.

-          De jó! Van a kertben egy homokozóm, építhetünk homokvárat - invitálta Vince.

-          Hurrá, azt nagyon szeretem! - Így is tettek. Nagyon szép várat építettek. Köré gödröt ástak, bele vizet öntöttek és várárokkal szegélyezték.

-          Várj, mindjárt jövök!- azzal besietett a házba és kihozott két zászlót, egy huszárzászlót és egy nemzeti színűt. – Tessék, itt az egyik! Reggel készítettem.

-          Köszönöm! Pont ilyennel vannak fellobogózva a hidak, és az épületek is - mosolyodott el Marci.

-          Az óvoda és az iskola is fel van díszítve velük.

-          Igen, holnap lesz a nemzeti ünnep. – Beletűzték a vár tetejébe a zászlókat.

-          De szép lett!

-          Nagyon szép!

-          Nézd, ott van Buksi!

-          Ott meg az a gyönyörű cica, Cirmi!

-          Jaj, a kutyus kergetni kezdte!

-          Csak játszanak!

-          A cica meg milyen gyorsan szalad! Hopp, már fent is van a fán!

-          Vajon le tud majd jönni?

-          Persze! Nagyon ügyes. – Észrevétlenül teltek a percek, az órák. Egyszer csak megjelent Marci anyukája a kapuban. Illendőképpen üdvözölték egymást.

-          Marci, érted jöttem!

-          Máris megyek! - Miután elköszönt mindenkitől, megköszönte a szíves vendéglátást, hazament az anyukájával. Útközben még sokat beszélgettek arról, hogy kinek hogyan telt a délután.

 

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!