Kázmér színes zoknijai

Kázmér színes zoknijai.

Kázmér színes zoknijai

Egy kicsi erdő szélén lakott Kázmér, a pók. Kázmér nagyon szerette a felkelő nap sárgáját, a katángkóró liláskék virágait, a vörösbegy piros torok foltját. Ilyenkor mindig búsan tekintett egyszerű, kis, fekete lábaira.  Egyszer a földön sétálgatva, elpanaszolt azt egy bodobácsnak. A bodobács meghallgatta Kázmért és e képpen szólt:

- Figyelj Kázmér, nekem azért van ilyen szép piros hátam, mert engem nem tanácsos megenni. De ha te ilyen színpompás lennél, hogyan bújnál el a fák levelei között, miközben vadászol? A pók ezt okos érvnek gondolta. Így egy kicsit kevésbé bánkódott. S míg lesben állt. a fák leveleiben gyönyörködött. Itt az idő lassan búvóhelyet keresni, gondolta magában. Elindult hát egy szép odvas fa felé. Útközben találkozott egy nyúllal, aki szintén búvóhelyet keresett mér magának. Beszédbe elegyedtek.

- Szervusz!

- Szervusz!

- Nem tudsz egy jó kis üreget?- kérdezte a nyúl.

- Az odvas fa gyökerénél, láttam néhány ígéretes nyílást, azokat megnézhetnéd. –szólt Kázmér.

- Jó, ugorj a hátamra és menjünk együtt!- javasolta a nyúl.

A pók mutatta az utat, közben elpanaszolta bánatát, elmondta, hogy ő is színes szeretne lenni. Egy pár színes zoknitól, igazán boldog lenne.

- Szerintem ez nem jó ötlet. Ha színes vagy, a fa kérgén ülve is felfedezhetnek, s akkor egy kíváncsi madár, egy éhes rigó, akár be is kaphat. Kázmér ezt is helyesnek vélte. Lassan odaértek a fához. A nyúl körbe nézett, de nem talált elég mély üreget, Így tovább állt. Kázmér viszont talált egy kényelemes zugot magának. S míg mozgolódott, megérkezett egy erdei fülesbagoly.Kázmér kimászott, és megszólította:

- Szia, bagoly!

- Szia, pók!

- Mit csinálsz itt?- kérdezte Kázmér.

- Az esti vadászatra készülök. - felelte a bagoly

- Nézd bagoly milyen szép vörös az ég alja!

- Igen látom.

- Én olyan nagyon szeretnék egy pár színpompás zoknit, hogy legalább két lábam színes legyen! S magamon hordhatnám a napot, a pipacsot, vagy a leánykökörcsint.

- Oh, igen?- kérdezte a bagoly. Nahát.

- Szerinted ez nagy ostobaság? Mert akivel csak találkoztam, mindenki próbált lebeszélni róla.

- Nem, dehogy is. Az nem baj, ha valaki szép színekre vágyik. Csak a te esetedben, kellő körültekintés szükségeltetik. - szólt a bagoly.

- Tudom, tudom, nehogy zsákmányként végezzem. Csak azt nem tudom, hogy, hogyan valósítsam meg?- kérdezte Kázmér.

- Figyelj, én sok helyen járok, sok mindent hallok. Az erdő másik végében él Máli, az öreg pók anyó, aki a téli kuckóját színes szövésekkel ékesíti.

-S hogyan éri el, hogy amit sző, az színes legyen?

- Nyáron bebarangolja az erdőt és a mezőt, sőt még a kerteket is. Az erdőben gesztenyét gyűjt, diófalevelet vagy dió burkot, a réteken báránypirosítót, festő mügét, érett bodza virágot, a kertekből répát és céklát. S persze még ki tudja, mi mindent. - szólt a bagoly.

-S szerinted, ha megkérném őt, elkészítené nekem a zoknijaimat?

- Egy kicsit zárkózott hölgy, mert a színes otthona miatt, egy kicsit furán néznek rá. De nagyon barátságos. Ha gondolod, elvihetlek hozzá!

- Oh, bagoly, az fantasztikus lenne!- kiáltott fel Kázmér.

-  Na gyere, pattanj a hátamra!

Átrepülték a kis, kerek erdőt. Egy almafa ágai között lakott Máli néni, a pók asszonyság. Bezörgettek. Máli néni kikukucskált. Az ablak mélyedésén, finom pók szövedék lógott, mely virágmintájú volt. Máli néni kiment és meghallgatta Kázmért, és az ő óhaját. A pók hölgy készséges volt, behívta Kázmért, hogy nézze meg az ő lila szőnyegét és függönyét. Kázmér el volt ragadtatva. Máli néni elmondta, hogy először az alapanyagot kell elkészítenie. Második lépés lesz a festés, és végül a szövés.

-S mond Kázmér, milyen színeket szeretnél?- kérdezte Amália.

- Nap sárgát, indigókéket, málna pirosat és gesztenye barnát.

- Hűha, ez ám nagy munka lesz!- kiáltott fel Amália, de nem baj. A nap sárgához kamillát és körömvirágot fogok felhasználni, a kékhez bodzatermést, a piroshoz báránypirosítót, a barnához, diófa levelet. Egy hét múlva kész lesz.

S a pók asszonyság hozzálátott az áztatáshoz, főzéshez, és végül az összeillesztéshez. Kázmér hordta a vizet, és diófa levél utánpótlásról is gondoskodott. Kellő áztatás után, a pók fonalak ki lettek akasztva az ágakra, hogy a friss levegő megszárítsa őket. S mint megannyi szalag, lobogtak a szélben. Mikor megszáradtak, a pók asszony feltekerte őket. Majd egyiket a másik után összefonta. A zokni orra kék lett, következett a sárga, a piros, s végül a barna.  S a színek futottak fel egymásra, Máli néni lábai alatt. Mikor készen lett, Kázmér felpróbálta őket, s már csak apró simításokra volt szükség. Pontosan két szalagra, a zokni végeinél. Kázmér megkérdezte, mivel tartozik, a pók hölgy, néhány legyet kért érte. Kázmér hazatért a kuckójába, s felhúzta a zokniait. Olyan volt, mint a nyár eleji rét. Boldog volt, mert a lábán hordhatta a pipacs, a körömvirág, és a kék búzavirág szépségét. Soha többé nem irigykedett sem a virágokra, sem a madarakra, sem a bogarakra.