Kié az erdő?

Kié az erdő?.

   A világ egyik szegletében, egy hatalmas erdő közepén, a Tanácskozó Tisztáson összegyűltek az állatok, hogy megvitassák, mihez is kezdjenek. Az ember irtotta az erdőt, a fákat, így lakóhelyük egyre kisebbé vált. A Kétlábúnak eszébe sem jutott, hogy azok a fák lakhelyeket rejtenek, s folyamatosan oxigént termelve éltetik a Föld lakóit. Minden élőlényt.   
   - Köszöntök mindenkit! - hangzott fel Vadkan Elemér mély, zengő hangja a tisztás közepéről. – Fontos dolog miatt gyűltünk össze. Hogyan akadályozzuk meg az embert, hogy tovább pusztítsa az erdőt?
   A tisztáson először szinte vágni lehetett a csendet, hiszen egyiknek sem jutott eszébe, mi lenne a legjobb megoldás a pusztítás megállítására.
   - Mi lenne, ha sorfalat állnánk a munkagépek előtt és nem engednénk tovább azokat? - kérdezte az egyik szarvasbika.
   - Ugyan már! - sivította a vércse. - Hogyan akarsz megállítani olyan erős gépeket, amiket az emberek irányítanak? Szerintem gondolkodás nélkül keresztülhajtanának rajtunk!
   - Akkor mondjál esetleg te valami jó ötletet! - vágott vissza a szarvas.
   Az állatok mind egyszerre kezdtek el beszélni, sustorogni, de végül semmi ötletük nem volt.
   - Ez az összejövetel sajnos eredménytelen volt! - zárta le a vitát Vadkan Elemér. - Menjen mindenki haza és törje a fejét a megoldáson. Engem bármikor megtaláltok, az ajtóm nyitva áll mindenki előtt. Csak gyertek, ha valami jó az eszetekbe jut!
   - Várjatok! – kiáltott fel Róka Rebi. – Mi lenne, ha segítségül hívnánk az erdei tündéreket? Ők tudnának beszélni az emberekkel, hiszen képesek arra, amire mi nem. Ismerik az emberi nyelvet és használni is tudják.
   - Rebi, ez nagyszerű ötlet! – válaszolt Elemér, miközben a többi állat buzgón bólogatott. – Még ma este beszélek a tündérek vezetőjével és ha segítenek, akkor mielőbb megpróbálunk tenni valamit az erdő és minden élőlény érdekében. Most menjetek haza, én pedig meglátogatom a tündérnépet!
   Az állatok elkezdtek hazaszállingózni, s a tisztás hamarosan teljesen kiürült. Gyorsan leszállt az éjszaka, s a hold lágy fénybe burkolta a helyet.
   A reggel felkelő nap nagy sürgést-forgást láthatott. Új lakó költözött az erdei rönkházba, méghozzá annak a vállalatnak a tulajdonosa, amelyik a fakitermelést végezte a környéken. Frank azt gondolta, így közelebb lesz a munkásaihoz, ellenőrizheti őket bármikor, és emellett szép környezetben élhet a családjával, ahol mindig tiszta a levegő. Egy nap a családfő úgy döntött, elviszi kislányát, Maját sétálni az erdőbe. Megmutatja neki a növényeket, megtanítja a nevüket, s talán még az állatokkal is találkozhatnak.
   - Apa, nézd! - kiáltott fel a kislány. - Milyen szép virágok! Amott meg sok gomba. Mennyi bogár és csiga tanyázik ott a köveknél! Annyira örülök, hogy ide jöttünk lakni!
   - Én is örülök Kicsim, ha te boldog vagy! Gyere, menjünk tovább, aztán lassan majd elindulunk haza. Anya már biztosan elkészült a finom ebéddel.
   A kislány előrefutott, aztán hirtelen megtorpant, mert állatok állták el az útját, élükön egy csillogó-villogó jelenséggel, aki egy erdei tündér volt. Méghozzá Terra, a tündérnép uralkodója.
   Mire apukája is odaért, az egész állatsereglet felsorakozott már velük szemben. Egyikükön sem látszott düh vagy harag, szomorúság azonban annál inkább.
   Maja megszeppenve ácsorgott az ösvényen, farkasszemet nézve az erdő lakóival. Nem tudta, mi történhetett. Igaz, hogy szeretett volna állatokat látni, de nem ekkora tömegben.
   - Mi történt, kislányom? – kérdezte apa, miközben telefonját babrálta. Majdnem nekiment gyermekének, annyira elmerült egy elektronikus levélben, amit cégének egyik munkatársától kapott. Amikor felnézett, még a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Velük szemben ott állt az erdő nagyon sok állata. Voltak ott szarvasok, vaddisznók, rókák, őzek, nyulak, borzok, mókusok, mindenféle madár, bogár, rovar, amit csak ember el tud képzelni.
   - Mi a fene… - szólalt meg halkan, de a mondata befejezetlenül szállt tova a szellő szárnyán.
   Ekkor a kis tündér előrébb lépett, kicsit meglebbentette áttetsző szárnyait, majd fejet hajtva köszönt a jövevényeknek.
   - Üdvözlünk az erdőben, Emberek! Terra vagyok, az erdei tündérek uralkodója, valamint az itt megjelent erdőlakók jó barátja és szószólója. Ők nem tudnak emberi nyelven beszélni, ellenben én igen. Tudjuk, hogy te vagy az az ember, aki parancsot adott a lakóhelyünk megsemmisítésére, a fák, növények letarolására. Mégis, hogy képzelted ezt? Milyen jogon pusztítod el az otthonainkat a saját hasznod érdekében? Ki és mikor hatalmazott fel arra a pusztításra, amit az erdőkkel teszel? Tisztában vagy egyáltalán a tetteid következményével? Válaszolj, Ember!
   Terra szónoklata alatt az állatok óvatosan körbefogták Maját és apukáját, így lehetőséget sem hagyva nekik a távozásra. Frank még sosem volt hasonló helyzetben, így természetes, hogy egy kis félelem költözött a szívébe. Magához húzta védelmezően a kislányát, mielőtt megszólalt volna. Főleg, hogy még mindig nem akarta elhinni azt, amit a két szemével látott és a két fülével hallott. Hiszen sosem látott még tündért, azt hitte, azok csak kitalált lények, akik a gyermekmesékben léteznek.
   - Frank vagyok, ő pedig itt a kislányom, Maja. Nézzétek el nekem, hogy kicsit dadogok, de sosem voltam még hasonló helyzetben. Soha nem találkoztam ennyi állattal, tündért pedig az életben nem láttam még. Eddig csak a mesékben olvastam rólatok. S hogy válaszoljak a kérdésre, igen, én vagyok a fakitermelő cég tulajdonosa. Én adtam utasítást a fák kivágására, hogy az embereknek télen legyen elég tüzelőjük, ne fagyjanak meg a házaikban. Ti is megérthetitek, hogy én a saját népemet védelmezem!
   - Tudod, Frank, ha a tieidet véded, azzal semmi probléma nincs. A baj az, hogy a fák kivágásával, az erdő pusztításával nem csak az itt élőket teszed földönfutóvá, esetleg holttá, hanem a saját népedet is. A növények segítenek ezt a Föld nevű bolygót és lakóit életben tartani. Oxigént termelnek, amit minden élőlény belélegez, hiszen enélkül nem élnénk. A laza földet megkötik a gyökereik, forró nyarakon árnyat adnak az embereknek ugyanúgy, ahogy az állatoknak, vagy a többi létező életformának. Gyere, üljünk le egy kicsit és beszélgessünk egymással! Mindenféle ellenségeskedés nélkül.
   Az állatok és Terra elkísérték Franket és Maját egy szép tisztásra, ahol a kidőlt farönkökre ülve körülnézhettek. Ez a tisztás volt a Tanácskozó Tisztás, ahol mindig összegyűltek. Most is tele volt az erdő lakóival. Frank életében ennyi állatot nem látott még egy helyen, s az állatok között ott repkedtek Tündérföld lakói is. A többség itt már nem csak szomorúan, de mérgesen is nézett a két jövevényre.
   - Foglaljatok helyet! – mutatott két farönkre Terra. – Elmesélem nektek, mit köszönhettek a növények létezésének. Frank, jártál iskolába, így te is tanultad, hogy a növények létezéséhez szükséges folyamatok alapja a fotoszintézis. A fotoszintézis közben nyert energiát többek között arra használják fel, hogy cukrot állítsanak elő. Ehhez szükségük van széndioxidra is, vízre is. A széndioxidot a leveleiken keresztül, a vizet pedig a gyökereiken keresztül gyűjtik be, a szükséges ásványi anyagokkal együtt. Miközben a növények begyűjtik leveleiken keresztül a szükséges széndioxidot, a folyamat melléktermékeként oxigént állítanak elő, ami a légkörbe kerül, s ami az élőlények létezéséhez elengedhetetlen. Ezen kívül is sok haszna van a növények létezésének. Lévén, ők nem változtatják a helyüket, a laza talajt meg tudják kötni gyökereikkel, így nagyon sok földcsuszamlást tudnak megakadályozni. Hatalmas lombkoronájukkal védenek, hiszen árnyékot adnak a tűző napsütés ellen. Otthont biztosítanak a madaraknak, rovaroknak, bogaraknak, a fákon élő emlősöknek, mint például a mókus.
   - Ez így van! – kiáltotta Miska, a mókus, majd elnézést kérve visszaült helyére.
   - Táplálékot adnak nem csak az állatoknak, hanem az embereknek is. Nem vitatkozunk azzal sem, hogy a fűtéshez, melegedéshez is szükség van a fákra, de az ész nélküli kivágásuk csak katasztrófához vezethet. Néha a jóból is megárt a sok, hát még a rosszból? Csak annyi fát termeljetek ki, amennyit fel is használtok. Gondoljatok végre arra is, hogy mit hagytok a gyerekeiteknek, unokáitoknak? Milyen életük lesz, ha nem lesznek erdők, mire felnőnek? Betonrengetegbe kényszerítitek azokat, akiket állítólag szerettek? Olyan lesz, mintha börtönbe zárnátok őket, miközben kipusztítjátok az állatvilágot is, hiszen miattatok így eltűnnek az otthonaink, az élőhelyeink. Rengeteg állatfaj köszönheti pusztulását már az emberi kapzsiságnak, ésszerűtlen viselkedésnek. Mi lenne, ha végre arra használnátok az agyatokat, hogy jót tegyetek? Ha pusztítás helyett inkább megóvnátok és vigyáznátok arra, amitek van? Fogalmatok sincsen arról, milyen természeti gazdagságban éltek most még. Mondom, most még, mert az ésszerűtlen döntéseitek miatt mindenből egyre kevesebb lesz a bolygón. Mindenből, amire szükségetek van nektek is az élethez. Éppen elég fájdalmat és sebet okoztatok már a Földnek, mi lenne, ha a változatosság kedvéért inkább gyógyítanátok és vigyáznátok rá? Ne felejtsd el, Frank, a Föld az otthonunk. Ha elpusztítjátok, nem csak minket, magatokat is pusztítjátok.
   Frank letaglózva ült a farönkön, miközben Maja hozzábújva figyelte, amit Terra mondott.
   - Azt hiszem, teljesen igazad van mindenben, amit most elmondtál. – szólalt meg a férfi végre. – Ígérem, átgondolom az eddigi utasításokat, mérsékelni fogom a kitermelést, amennyire csak lehet. A kivágott fák helyére pedig új csemetéket telepítünk, hogy pótoljuk a veszteséget. Sajnos azonban ahhoz egyedül kevés vagyok, hogy az egész bolygón megváltoztassam az emberek hozzáállását. De mindent megpróbálok ennek érdekében. Köszönöm, Terra, hogy felnyitottad a szemem. Mintha valami álomból ébredtem volna fel. Annyira megszokottá, rutinná váltak a dolgok, hogy ugyanúgy, mint a többi cégtulajdonos, nem is gondoltam a következményekre. Ígérem, ezentúl megteszek mindent a bolygó, az életünk érdekében, s amennyire tudom, erre buzdítom majd a társaimat is.
   - Köszönöm, Frank! Már ez is egy lépés a jobb élet, maga az ÉLET felé. Örülünk, hogy a mi erdőnkbe költöztél és megpróbálhattunk egy jobb irányba terelni. Most pedig ideje hazaindulnotok, s remélem, minél hamarabb kedvező változásokat tapasztalhatunk úgy az erdőnkben, mint magán az egész Földön is.
   Frank és Maja kéz a kézben indultak vissza a házukhoz vezető ösvény felé. A tisztás szélén Maja megállt, visszafordult és nagy mosollyal az arcán integetett vissza az őket figyelő állatok és tündérek felé, majd újra megfogta apukája kezét, s hazasétáltak.
   Az erdőben még aznap leálltak a fakitermelő gépek. Frank szabadságot adott munkásainak, amíg új kitermelési tervet készítettek cégénél. Ettől kezdve minden egyes kivágott fa helyett egy facsemetét ültettek el. Lényegesen kevesebb fát vágtak ki, elsősorban azokat, amelyeket erdőgazdálkodási és biztonsági szempontból is muszáj volt kivágni.
   Frank és családja barátságban élt az erdő lakóival, akik nem szaladtak el előlük, ha összetalálkoztak valahol, hanem barátként tekintettek rájuk. Maja úgy nőtt fel, hogy megtanulta megbecsülni mindazt, amit a természet, a Föld adhatott neki, s amikkel boldog és teljes életet élhetett.