Kistestvérem lesz /több részes/

A kezdetek

Anyukám tegnap egy képeskönyvet vett elő. Az ölébe ültetett és mesélni kezdett belőle. Segítettem neki lapozni. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Csudajó Család. Három tagja volt: az édesanya, aki orvos volt, az édesapa, aki ács és Csani, az óvodás. Ebben a családban mindig csudajó dolgok történtek. Igaz napközben mindenki dolgozott, Csani óvodába járt, de délutánonként együtt mentek a boltba és onnan együtt sétáltak haza. Nagyon jó volt, hisz közben beszélgettek. Beszélgettek a munkáról, az óvodában történtekről, arról, hogy délben egy mentőautó száguldott el az óvoda előtt hangos szirénázással, arról, hogy itt az ősz, egyre hűvösebb van, hamarabb is sötétedik, és nemsokára jön a tél. Szóval annyi mindenről beszélgettek, amíg haza nem érkeztek. Aztán levetkőztek, kezet mostak jó alaposan, még daloltak is hozzá, majd együtt pakolták a helyére a vásárolt árukat. Aztán még apukája egy kicsit kertészkedett, anyukája bepakolta a mosógépbe a szennyest, Csani meg labdázott, kincset keresett meg fára mászott a kertben. Aztán besötétedett. Bementek a házba Csani és az édesapja. Levetkőztek, jó alaposan kezet mostak. Ez idő alatt az anyuka vacsorához terített. Csani segített vacsorát csinálni. Jóízűen nekiláttak az étel elfogyasztásához. Közben beszélgettek. Csani észrevette, hogy olyan furcsán gömbölyödik az anyukája pocakja. Nézte, nézte, de nem szólt semmit. Vacsora végeztével miután leszedték az asztalt, Csani megsimogatta anyukája pocakját. - Anya baba van benne?- szegezte neki egyszer csak ártatlanul a kérdést. - Igen, pocaklakónk van!- mosolyodott el és hagyta, hogy kisfia simogassa a hasát. - Aztán Csani egyszer csak elviharzott. Bement a szobájába játszani. Édesanyja követte és leült az ágya szélére. - Nem szeretnél valamit kérdezni?- nézett rá kérdőn. Csodálkozva nézett rá Csani. - A babával kapcsolatban- folytatta édesanyja. - -Nem, mert én már tudok mindent!- jelentette ki határozottan. - Tényleg? - Igen!- felelte.- Az óvodában van egy képeskönyv, az pont erről szól. Azt néztem meg az óvó nénivel. Úgyhogy én már mindent tudok, mert okos vagyok!- jelentette ki határozottam. Édesanyja megcirógatta a fejét és elmosolyodott. Egy darabig még ott ült az ágya szélén, aztán kiment a szobából. - Telt az idő, múlt az idő. Jött a lefekvés ideje. Édesanya odaült Csani ágya szélére és mesélni kezdett neki egy népmesét. Miután vége lett egy ideig csönd volt, aztán Csani törte meg a csendet. - De ugye én akkor is fontos leszek nektek, ha megszületik a kis tesó? - Igen, nagyon fontos! Majd meglátod!- mondta. Betakarta kisfiát, lágyan megcsókolta, még égve hagyta a kis villanyt és kiment a szobából. Telt az idő, múlt az idő. A szülők betartották ígéretüket, minden úgy történt, mint eddig. Aztán mikor már hatalmas volt az édesanya pocakja és úgy nézett ki majdnem, mint egy hóember, kézen fogta Csanit és együtt bementek a bababoltba. Vettek réklit, pólyát, kengurut, pelenkát és mindent, amire az első időkben szükség volt. - Szerinted mit vegyünk még Csani? - Vegyünk popsitörlőt, popsikrémet. Cumit is, hogyha bömböl és nem hagy minket aludni, bedugjam a szájába. Ja és habfürdőt, mert én is nagyon szeretem, amikor tele van csillogó habkarikával a fürdőkád. Olyan jó, mikor kipukkad!- kacagott fel Csani. - Rendben, veszünk azt is- mosolyodott el anyukája. - Este édesapa bölcsővel és mózeskosárral jött haza. Együtt állították össze a kiságyat és a pelenázót is. - Aztán egyszer csak eljött a várva várt nap. Az édesanyát az édesapa bevitte kocsival a kórházba a szülész orvossal megbeszélt időben, hisz a baba már szeretett volna megszületni, Csani ez idő alatt óvodában volt és egész nap arról mesélt, hogy mi fog történni. Minden kispajtása tátott szájjal figyelte. Délután a megszokott időben csak az édesapja jött érte. - Megszületett a baba!- mondta büszkén. Kistestvéred született. Bemegyünk őket meglátogatni? - Igen!- felelte lelkesen Csani. Így is történt.

A megszületéstől

Édesapa kézen fogta Csanit, beültette a kocsiba, jól becsatolta a gyermekülésben a biztonsági övet és saját magát is aztán elindultak a kórházba. Odakint hullt a hó nagy pelyhekben. Havas volt a járda, a fák, a háztető. Tél volt. Nagyon szép volt minden. De jó! Hamarosan hóembert is építhetek és szánkózhatok is a szüleimmel- gondolta jókedvűen. Egyszer csak megérkeztek egy hatalmas épület elé. Édesapa leparkolta az autót, kivette Csanit a biztonsági ülésből, majd bezárta az ajtót. Kézen fogta és együtt mentek be a kórház ajtaján. Csani kicsit izgatott volt, hisz még sose látott ekkora kórházat. Mindenhol fehér köpenyes emberek jöttek- mentek sietősen. Aztán felértek az emeletre. Üres volt a folyosó. Csani szíve a torkában dobogott. Egyszer csak beértek a kórterembe, ahonnan csecsemősírás hallatszott. Édesanya nézett rá fáradtan, olyan gyűrött arccal, mint a lepedő. De azért kisfiára mosolygott. Csani lábujjhegyen, óvatosan ment oda hozzá. Megpuszilta édesanyját és a zsebéből elővett egy rajzot. Ezt neked készítettem- nyújtotta át. Anyukája meghatódva fogadta el. Megnézte, majd könnyes szemmel köszönte meg. - Ez igazán kedves tőled!- mondta. - Nézd, itt a kistestvéred!- Mutatott a kiságy felé. Csani odanézett. Akkor vette észre a csöppséget, aki jóízűen szundikált. - Pont akkora, mint az egyik játékbaba az óvodában!- mondta meglepetten. - De azért ő nem játék, ő egy igazi, élő csecsemő. Rá úgy kell vigyázni, mint egy porcelánbabára- mondta édesanyja kedvesen. Ekkor a baba kinyitotta a szemét és Csanira nézett. - Ó, de aranyos!- lelkesedett Csani- és milyen rózsaszínű a bőre. Aztán a baba egyszer csak sírni kezdett. Csani kérdőn nézett az édesanyjára. - Éhes! – felelte az. Óvatosan felkelt, mert fájt még a seb ahonnan kibújt a baba és gyengéden kezébe vette a kisbabát és szoptatni kezdte. Csani érdeklődve figyelte. - Te is kérsz egy kis anyatejet?- igen, vágta rá hirtelen. Miután a baba jól lakott, anyukája a vállára helyezett egy textil pelust, ráfektette a kis buksiját és várta, hogy büfizzen. Mindketten felkacagtak, mikor meghallották. Ezután édesanya tisztába tette. - Ideadod a popsikrémet és a pelust?- nézett kérdőn kisfiára. - Igen!- felelte és már adta is. Nagyon figyelte, hogy mit csinál az édesanyja. Ezután újra óvatosan a pólyában befektette a kisdedet az ágyba. Visszaült lassan az ágy szélére és elővett egy poharat. Folyatott bele némi tejet és Csaninak kínálta. - De érdekes az íze!- mondta. – Kicsit édes!- folytatta. - A babának most egy ideig ez lesz a tápláléka, nagyon sok vitamin van benne. Ettől marad egészséges. Csani csendben hallgatta, anya ágya mellett ülve. Édesapa törte meg a csendet. - Késő van, haza kell mennünk- mondta. Csani csendben felállt és elköszönt. - Hétvégén várlak haza! Addig vigyázz magadra és a babára- köszönt el illendően. Már besötétedett mire hazaértek. Bementek a házba Csani és az édesapja. Levetkőztek, jó alaposan kezet mostak. Majd közösen vacsorához terítettek. Csani segített vacsorát csinálni. Jóízűen nekiláttak az étel elfogyasztásához. Közben sokat beszélgettek. Beszélgettek mindenről amire Csani kíváncsi volt. Telt az idő, múlt az idő. Jött a lefekvés ideje. Édesapa odaült Csani ágya szélére és mesélni kezdett neki egy népmesét. Miután vége lett, édesapa betakarta kisfiát, lágyan megcsókolta, még égve hagyta a kis villanyt és kiment a szobából. A többi nap ugyanúgy telt el, ahogy eddig is, csak édesanya nélkül, hisz ő a babával volt a kórházban. Őt ott készítették fel, tanították meg arra, hogyan kell táplálni, fürdetni, öltöztetni a babát és figyelték, hogy anya és a baba jól van e. Napközben apa dolgozott, Csani óvodába járt, de délutánonként együtt mentek a boltba és onnan együtt sétáltak haza. Nagyon jó volt, hisz közben beszélgettek. Beszélgettek a munkáról, az óvodában történtekről, arról, hogy anya és a baba vajon hogy van, és mit csinál, arról, hogy itt a tél, hamar sötétedik, és nagyon hideg van. Szóval annyi mindenről beszélgettek, amíg haza nem érkeztek. Aztán levetkőztek, kezet mostak jó alaposan, még daloltak is hozzá, majd együtt pakolták a helyére a vásárolt árukat. Aztán Csani még apukájával egy kicsit szánkózott, vagy hógolyózott, vagy hóembert épített, utána apukájával bepakolta a mosógépbe a szennyest. Majd együtt vacsorához terítettek. Csani segített vacsorát csinálni. Jóízűen nekiláttak az étel elfogyasztásához. Közben mindenféléről beszélgettek és sokat kacagtak. Amikor a papája átjött, apukája minden este bement a kórházba látogatni, de csak egy kis időre. Már besötétedett mire hazaért. Bejött a házba, levetkőzött és jó alaposan kezet mosott. Majd közösen vacsorához terítettek. Csani segített vacsorát csinálni. Jóízűen nekiláttak az étel elfogyasztásához. Közben sokat beszélgettek. Beszélgettek mindenről amire Csani kíváncsi volt. Telt az idő, múlt az idő. Jött a lefekvés ideje. Édesapa odaült Csani ágya szélére és mesélni kezdett neki egy népmesét. Miután vége lett, édesapa betakarta kisfiát, lágyan megcsókolta, még égve hagyta a kis villanyt és kiment a szobából. Gyorsan röpült az idő, mintha szárnya lett volna. Eljött a hétvége. Apa és Csani feldíszítette a baba szobáját, úgy várták az érkezést. Csani nagypapája megint átjött és édesapja elment a család többi tagjáért a kórházba.

Hazatérés után

Csani nagyon várta már a kistestvére, de legfőképpen édesanyja hazajöttét. Nagyon hiányzott neki. De mivel mindent töviről hegyire megbeszéltek, tudta, hogy nem lesznek a családnak könnyűek az első hónapok! - Mire jön a húsvéti nyúl, már kicsit könnyebb, s jobb lesz minden!- nyugtatta magát bölcsen. Egyszer csak nyílt az ajtó apa dugta be a fejét a résen, majd tárta ki az ajtót teljes széltében, hogy be tudja hozni a mózeskosarat a babával. Mögötte anyukája lépdelt. Alighogy bezárta az ajtót, máris a nyakába ugrott! - Úgy hiányoztál anyukám!- kiáltotta mosolyogva. - Nekem is! Viszonozta az ölelést egy hatalmas cuppanós puszival a kobakjára. Ekkor hirtelen felsírt a baba. Anyukája és apukája gyorsan levetkőztek, alaposan kezet mostak, majd mindketten a kistestvérhez siettek. Ő csak állt és állt a szoba közepén, mint egy kőszobor. Anya megetette a babát, de közben megkérdezte Csanitól: - Te is kérsz anyatejet? - Nem, köszönöm!- felelte kurtán, hogy maga sem értette mi történt. Miután a baba jól lakott, anyukája a vállára helyezett egy textil pelust, ráfektette a kis buksiját és várta, hogy büfizzen. Mindketten felkacagtak, mikor meghallották. Ezután édesanya elkezdte a csöppséget tisztába tenni. Azért még Csani bosszús volt egy csöppet. Már fordult volna sarkon, hogy bemenjen a szobájába játszani, amikor anyukája felé fordult és hozzá szólt: - Ide hoznád a pelenkát és a popsitörlőt?- nézett rá kedvesen. - Együtt vettük!- felelte most már derűsebben. - Vigyem a cumit is?- nézett anyjára huncutul.- Nem, azt még nem kérem- felelte. Ezután újra óvatosan a pólyában befektette a kisdedet az ágyba. Megmosta a kezét, majd Csanihoz fordult. - Gyere kisfiam, ide az ölembe.- Bár vonakodva, de Csani így tett. - Mi a baj? Mondd el nekem!- kérte. - Nem, nincs semmi- felelte nagyokat sóhajtva a kisfiú.- Tudom, mondtad, hogy nem lesz egyszerű életünk húsvétig- aztán hirtelen felállt és egy puszit nyomott édesanyja arcára, majd elviharzott a szobájába. - Amíg aludt a baba, az immár négy tagúvá bővült Csudajó Család közösen megebédelt, anya Csanáddal ezután elmosogatott, majd felöltöztek és kimentek a kertbe. Csani örömmel mutatta meg a hóembert, amit apával épített. Ekkor édesanyja lehajolt gyúrt egy golyót, majd elkiáltotta magát: - Fuss, mert megdoblak!- és megkezdődött az önfeledt hógolyócsata. Együtt számolták kinek hány találata volt. Sokáig játszottak. Kacagtak, nevettek fülig érő szájjal. Mikor elfáradtak, kipirult arccal mentek be a jó meleg szobába. Levetkőztek, átöltöztek, alaposan kezet mostak. Ekkor hirtelen felsírt a baba. Ekkor mindketten a kistestvérhez siettek. Anya megetette a babát, de közben megkérdezte Csanitól: - Te is kérsz anyatejet? - Nem, köszönöm!- felelte. Miután a baba jól lakott, anyukája a vállára helyezett egy textil pelust, ráfektette a kis buksiját és várta, hogy büfizzen. Mindketten felkacagtak, mikor meghallották. - De aranyos!- Ezután édesanya elkezdte a csöppséget tisztába tenni. Csani már vitte is a pelenkát és a popsitörlőt. És ez így ment egy jó darabig. Amikor a baba aludt, édesanya csak Csanival foglalkozott, úgy, mint annak előtte. Az első két hétben még óvodába se kellett járnia. Az óvó néni engedélyt adott rá.

Nagyszülői látogatás

Egyik éjjel Csani bepisilt. Nagyon szégyellte magát. Édesanyja nem haragudott rá, nem szólt semmit csak megfürdette őt is és átöltöztette. Úgy, mint régen. – De anya!- én már nagy vagyok. Egyedül is tudok öltözni.- De most kivételt teszek és átöltöztetlek úgy, mint a kistestvéred. Csani megnyugodott.

Hétvégén apával építettek egy kis kuckót Csani szobájába és a kertbe is. Nagyon örült neki, mert ide mindig elvonulhatott. Még párszor előfordultak véletlen balesetek, aztán egyszer csak megszűntek és minden olyan volt, mint régen. Aztán Csani azt vette észre, hogy ahogy nő a baba már nem igényelt olyan sok időt és gondozást az anyukától, mint az elején. Amikor a baba aludt, édesanya csak Csanival foglalkozott, úgy, mint annak előtte. Néha anyukája megkérdezte Csanitól, hogy mit főzzön, mit szeretne enni, sokat játszottak ölbeli, kétszemélyes játékokat, nagyon sokat beszélgettek, tartalmasan, mélyen. Mindig jutott idő arra, hogy az édesanya csak Csanival foglalkozzon. Édesapja is gyakran vonta be barkácsolásba, autószerelésbe, ácsmunkákba. Ő meg örömmel segített.

Egyik alkalommal csengettek. Nagypapa és nagymama állt az ajtóban. - Úgy hiányoztál nagymamám, nagypapám!- kiáltotta mosolyogva.- Nekünk is drága kisunokám! – mama milliószor megcsókolta, nagypapája ölbe kapta, így mentek be a nappaliba. Persze még az előszobában levették a csizmát, kabátot, sálat, kesztyűt és a sapkát. A hatalmas üdvözlések után alaposan kezet mostak. - Hol van a mi legkisebb unokánk?- gügyögtek a nagyszülők és máris odacsoszogtak a kiságyhoz. A baba már fent volt, nagyokat rugdalózott és gurgulázva nevetgélt. - Jaj, de aranyos!- kiáltották egyszerre. – Milyen csöppnyi a keze! És a lábacskái.. Csani pedig úgy állt a nappali közepén, mint akit leforráztak. Sétődötten ment a szobájába bekuckózni. Elő se jött. Egy darabig búsult, aztán játszani kezdett. Épített két kisembert, egy nagyobbat és egy kisebbet. Egyszer csak a kicsit elkezdte püfölni. De aztán elszégyellte magát. Hisz a pici semmiről se tehet, ahogy ő se. Eszébe jutott, hogy mit mondtak nem is oly régen a szülei:- Mire jön a húsvéti nyúl, már kicsit könnyebb, s jobb lesz minden!- nyugtatta magát bölcsen. Egyszer csak kopogtak az ajtón. - Be szabad jönni? – kérdezte egyszerre két hang: egy mélyebb és egy magasabb. - Igen!- felelte igen kurtán. A nagyszülők jöttek be. De aranyos kis szobád van Csani!- mondták a nagyszülők- és még kuckód is van- folytatták- - Igen, apával építettük!- felelte Csani büszkén és előbújt. Aztán beszélgetni kezdtek és csak beszéltek és beszéltek, kacarásztak és nevetgéltek. Mama még egy mesét is mondott Csaninak, egy olyan mesét, amit még neki mesélt kis korában az anyukája. Aztán besötétedett. Feljött az égre a hold és a csillagok. A nagyszülők elbúcsúztak. Először a csöppségtől aztán a szülőktől, végül Csanitól, aki már cseppet sem volt bánatos.

Változások

Ahogy telt múlt az idő Csani testvére is nőtt, ügyesedett. Egyre hosszabbodtak a nappalok, egyre később sötétedett. Előbújt a napsugár a felhők mögül, a kertben kinyílt a hóvirág és az ibolya. Kinyílt a barka és az aranyvessző. Kipattantak a rügyek a fákon. Finom illatok szálltak a levegőben. Trilláztak a madarak az ágakon, ficseregtek a hazaérkezett fecskék. Előbújtak a bogarak és a rovarok. Méhek dolgoztak serényen. Tavasz volt. Az aprócska csecsemő először csak a hasán feküdt, aztán a hátán, aztán már az oldalára is sikerült neki. Rövid időn belül kúszni kezdett, ezt követően négykézlábra állt, majd mászni kezdett. Ebben az időszakban nagyon kellett rá vigyázni, mert mindent a szájába vett, hogy megismerjen, hogy tapasztalatokat szerezzen. Csani szülei nagyon figyeltek a biztonságra. Aztán eljött a húsvét. Egyszer csak felült. - Anya, nézd felült a testvérem!- kiáltotta kitörő örömmel. Édesanyja is nagyon boldog volt. Képzeljétek, egyszer csak feltérdelt, nem sokkal későpp pegig ó, fel is állt! Sokszor rakta anyuja a járókába, gyakran a szőnyegre is. Aztán azt vették észre, hogy hirtelen elindult, és épp Csani felé. - Anya, a baba elindult!- egyszerre siettek a szülők a nappaliba. De mire odaértek a csöppség, pont lehuppant a popsijára. A baba egyre többet gügyögött, majd szótagokat, szavakat kezdett mondani: ma-ma, pa- pa, tü- tü és még sorolhatnám. Olyan, de olyan ügyes volt! Viszont nem lett könnyebb a helyzet, inkább nehezebb. Amikor éppen nem aludt nagyon kellett rá figyelni, nehogy valami baj érje és Csani sokat segített édesanyjának ebben. Amikor a baba aludt, anyuja csak Csanival foglalkozott, úgy, mint eddig is, együtt vezették a háztartást is. Az óvodából pedig a szomszéd néni, vagy a szomszéd bácsi minden ebéd után hazahozta, hisz az ő gyermekük is pont abba csoportba járt, amelyikbe Csani is. Így beszélték meg még mielőtt megszületett volna a baba. De azért apuja, vagy a papa, sőt a mama is érte ment olykor- olykor. Péntekenként pedig az anyuja. Addig a messzi mama vigyázott a picire. Minden pénteken felutazott vonattal. Az első hónapokban mindegyik hétvégét náluk töltötte, hogy ő is segíthessen. Meg olyan jó volt újra babázni! Csani sokszor megfoghatta, dajkálhatta kistestvérét, dúdolhatott neki óvodában tanult altatót, vagy ami épp akkor jutott az eszébe. Még mondókázott, verselt is neki, hiszen a szülei megengedték neki. Anyukája sokszor kérte kisfia tanácsát: - Szerinted melyik ruhát adjam rá? – Ilyenkor nagyon örült Csani, hisz ő már nagy volt, okos és ügyes. - Büszke vagyok rád!- mondta gyakran hol az anyuja, hol az apuja. - Ugyancsak jól esett neki, amikor azt hallotta, hogy a szülei őt dicsérik a rokonoknak, szomszédoknak. Csani az utóbbi időben már alig- alig bosszankodott. Ha úgy érezte, hogy hanyagolják a szülei - bár ez nem így volt-  akkor bement a szobájába, behúzott egyet a karácsonykor kapott bokszzsákba és bevonult a kis elemlámpájával a kuckóba. Azt villogtatta. Ezután mindig megnyugodott. Hogy jobb idő lett egyre többet volt a kertben, hol apukájával, hol anyukájával. Néha közösen kertészkedtek, de legtöbbször inkább kincseket keresett, vagy bekuckózott a kinti házba. Nagyon otthonosan berendezte és egyes- egyedül. Aztán egyszer az anyukája megkérte, hogy öltöztesse fel a kicsit. Igen, jól hallottátok. Hogy ő és ráadásul egyedül! Ilyenkor olyan boldog és büszke volt. Sokszor megkérték őt erre és arra a szülei, de sose erőltettek rá semmit se. Aztán amikor a baba már tudott járni, vigyázhatott rá a kertben is. Ő, a bátyus fogta a kezét. Az egyik alkalommal édesanya elővette a fényképalbumot. Együtt nézte Csanival a babavárós képeket, aztán ahogy nőtt a baba , úgy változott Csani is. Apujának kis szakálla lett, anyujának pedig szinte minden képen fel volt tűzve a haja. Észrevétlenül telt el az idő. A Csudajó Családban békében és harmóniában élt mindenki. Megvolt a napirend, ami a nyugalmat biztosította és mindenkinek volt feladata. Egyszer csak Csani azt vette észre, hogy mennyire szereti a kistestvérét. Így volt mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!