Liba liba

Liba liba.

Fenn az égen van egy bolygó valahol, 

ahol liba népek élnek csapatostul. 

De nem ám lilák, ahogy azt képzelnéd, 

fehér színük látva biztos elképednél. 

Hogy lehet az, hogy nem zöldek vagy lilák? 

 - hát ne mond nekem, hogy láttál olyan libát! 

Fehérek és ők is pont úgy gágognak,

ahogy azt itt, a Földön már hallhattad.

Egyszer kalandot akartak, fogták magukat,

felpakoltak ezt-azt és útnak indultak.

Repültek fénysebesen, a Föld felé erőteljesen

és mikor megérkeztek, üdvözölték az embereket.

Gágogtak, csipkedtek, próbáltak okosak lenni,

de sajnos nem értette őket egyáltalán senki. 

Morcos volt ám a Földön mindenki, 

hisz nem tudtak a libákkal kommunikálni.

Sóhajtozva kihajtották őket a rétre, 

hogy éljenek ott mindenki örömére.

De nem volt jó ott nekik, unatkoztak.

Bulizni, gágogni, tivornyázni akartak.

Tömték a hasukba a kását,

és csak nem hagyták el a nótát.

Aztán a vége az lett, hogy a libákat

hogy volt, hogy nem, de bepalizták,

és azóta sokan szeretjük a Márton-napi libát.