Lila boszorka és a nyuszifülű méhecskék

Lila boszorka és a nyuszifülű méhecskék.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy dúsgazdag kereskedő Esztergom vármegyében. Ügynökei négy hajójával járták a világot, töméntelen szolga leste parancsait. A házasságából egy leány, meg egy fiú született. A kereskedő boldogan, szeretetben élt, míg egy nap a fia, aki még csak tízéves volt különös betegségbe esett, mely olyan furcsa és makacs nyavalya volt, hogy ellenállt mindenféle gyógyírnak, varázsitalnak és orvosi tudománynak. A kereskedő pénzét és hatalmát nem sajnálva messzi földről hivatott orvos doktorokat, de senki sem találta meg a fiú betegségének okát. Végül egy olasz tudós azzal állt elő, hogy a fiú betegségének egyedüli gyógyszere, egy vaddisznó májából készített kivonat. De nem akármilyen vaddisznóéból, hanem egy aranysörtéjűéből. 

-Ha nem sikerül megszereznetek, a legdrágább gyógyszer sem tudja helyrehozni a fiú egészségét.-mondta. Amikor a szülők mindezt meghallották, magukba roskadtak és már-már lemondtak a fiúk életéről, amikor a leányuk azzal a jó hírrel hozakodott elő, hogy hallott itt, a közeli hegyen élő gazdag sámán asszonyról, Diánáról, aki nem csak a varázsláshoz ért, de a gyógyításhoz is. És neki van egy, az olasz tudós által leírt vadkanja. 

-Drága apám, elmegyek a varázsló asszonyhoz és nem számít, hogy milyen áron, de megpróbálom megszerezni a vaddisznót. A szülők bár aggályaikat fejezték ki, mivel más megoldást nem tudtak, beleegyeztek. Másnap ellátták bőséges útravalóval a lányukat, a szolgák megnyergelték kedvenc Csalogány nevű lovát. A szülei azzal bocsájtották el, hogy járjon el a legjobb tudása szerint.

A leány vágtatott erdőn-völgyön át, amíg a Pilis hegy lábához nem ért. Ott kikötötte a lovát és gyalog indult fel a Fehér Sólyomvárhoz.

A vár úrnőjét, -akik már találkoztak vele,- gyönyörűnek írták le. Hosszú, földig leomló, szőkésbarna haja, világos bőre, elbűvölő tekintete miatt nem csak szépnek, de jóságosnak is tartották, mert sokszor segített a rászorulóknak, de ugyanakkor bosszúálló is tudott lenni, azokkal, akik nem tisztelték eléggé. Az ellenségeit a vadonba csalta, ahol azok rejtélyesen örökre eltűntek. A férje urát még senki sem látta, de a cselédei azt suttogták, hogy Diana, párja hosszú távolléte miatt minden este aranykönnyeket sír. Mivel Diána egy kivételes képességű, idegen honból jött varázslónő leszármazottja volt, a varázslat mellett az aranycsináláshoz is értett. Egyszer például egy vaddisznóbőrt a tűzbe dobott, amiből aranysörtéjű vaddisznó lett, sörtéi világítottak a sötétben. Diána ettől kezdve sohasem vált meg tőle, s ha vadászni indult, vaddisznó sisakot viselt, és vaddisznómaszk alá rejtette az arcát. És amit még nem tudtak róla, hogy éjjelente felöltötte sólyomtollas ruháját és kirepült az éjszakába, a sólyom álcában mindent kifürkészett, hétpecsétes titkokat tudott meg. Így szerzett tudomást a beteg gyermekről és a vaddisznó májról. Amikor meghallotta, hogy vaddisznó májra vadásznak, és éppen az ő aranysörtéjű kedvencére, tőrbe csalt egy rókát, megölte és annak a máját egy üvegbe tette. Volt egy Hordó nevű, megbízható szolgája, akit elküldött a kereskedőhöz az üveggel. Benne a májjal. A szolgáló még aznap éjjel meg is érkezett a kereskedő házához. Amikor elébe bocsájtották, arra a kérdésre, hogy mi járatban van, a következőket mondta:

-Diana varázsló asszonytól jövök, a múlt éjjel megszerezte nektek a májat; és engem küldött, hogy átadjam. A házigazda nagyon megörült az üzenetnek és így szólt:

-Hálás vagyok, mert a vaddisznó mája megmentheti a fiúnk életét. Mivel tartozunk ezért?-érdeklődött a kereskedő.

-Diana varázsló asszony néhány nap múlva közli az árát.-hadarta a jól betanított szöveget a küldönc és ezzel elviharzott. 

Amikor a szolgáló távozott, a szülők elküldtek gyorsan az orvosért. Másnap jött is az olasz tudós nagy sietve, hogy elkészítse a májat a fiúnak, de amikor meglátta az üvegben úszó valamit, azt mondta, hogy ez a máj nem vaddisznó máj, hanem leginkább egy rókáé. A szülők eleinte kételkedtek az orvos szavaiban, hogy az honnan tudná megkülönböztetni a vaddisznó májat egy rókáétól, de aztán eszükbe jutott, hogy hisz a leányukat küldték a vaddisznómájért, és a varázslónő vajon miért egy idegennel küldte el a májat, nem a lányukkal. Az orvos is gyanúsnak találta a dolgot, ezért arra kérte a szülőket, hogy várják meg a leányukat…remélhetőleg nem esett baja!-tette hozzá, aggódást színlelve.

Eközben a kereskedő leánya felfelé kaptatott a várhoz, de a meredek úton igen csak lassan haladt. Így hamar ráesteledett, és a sötétben tapogatózva eltévedt. Egyszer csak azt vette észre, hogy egy furcsa, mocsaras lápvidéken jár, a talaj ingoványos. A vízen bogarak lépkedtek, mert ők voltak a vízi lépegető bogarak. Aztán szőrös testű és erős szárnyú méhlepkék rajzottak ki egy fából. Erős rágószerszámaikkal, fát vágtak és fúrtak, úgy építettek fészket. A lány nem tudta, hogy a Lila boszorka birodalmába tévedt. A táj egyre félelmetesebbnek tűnt, sötét árnyak húztak el mellette, így nem csoda, hogy majdnem halálra rémült, amikor egy nagytestű macska ugrott elé. Először azt hitte, hogy egy hiúz, de aztán megnyugodott, amikor a nyomában megpillantotta Csalogány nevű lovát. Ami furcsa volt, hogy a ló, lehajtott fejjel, engedelmesen követte az óriás macskát. S mivel úgy tűnt, hogy az erdei macska jól ismeri a járást, hagyta a lány magát általa vezetni.

Hamarosan egy kunyhó elé értek. A földön orrszarvú bogarak nyüzsögtek, kékszínű, pávafarkú meztelen csigák mászkáltak. A lány fekete hunyor, fojtogató müge és földi szeder illatától bódultan lépkedett a Lila boszorka kunyhójának az ajtajáig. Bekukucskált az ablakon, egy nappali fénnyel kivilágított helységet látott, közepén egy lila ruhás nő ült, ő volt a Lila boszorka, a sok áfonyától, amit mindig evett még az arcszíne is lilás színezetű lett. A két macska, egy fekete-fehér nőstény macska, aki a Csillagcica névre hallgatott, éjjel, a másik, Penge nevű meg nappal segítette a boszorkát a gyógynövény lelőhelyek megtalálásában, mert bizony ők nem közönséges macskák voltak, hanem erdei macskák. Nagytestű, fenséges teremtmények. Vastag bundájuk és bozontos farkuk miatt jól tudtak alkalmazkodni bármilyen környezethez. Mellesleg olyan erősek voltak, hogy ők húzták Lila boszi szekerét, ha kellett elűzték a gonosz szellemeket és a rosszindulatú erőket is, így váltak a boszorka segítőtársaivá, védelmezőivé.

A lányt, amikor belépett, bent a kunyhóban barátságos meleg fogadta, ami furcsa volt, hogy a mennyezeten a legyek fejjel lefelé sétáltak, mert Lebegő legyek voltak, módosított lábaik és könnyű testük segítette őket ebben.

-Mi járatban vagy erre lányom, ahol a madár se jár?-kérdezte Lila boszorka. A lány ekkor rendre elmesélte a boszorkának, hogy a Fehér Sólyom várúrnőjéhez igyekezett, hogy megvásárolja tőle az aranysörtés vadkant, aminek a májából gyógyszert készít majd az olasz orvos, aki azt állítja, hogy az öccsét csak annak a vaddisznónak a májával lehet meggyógyítani.

-Hm, pihenj le leányom, én addig utána nézek ennek a dolognak.-mondta Lila boszorka, mert valami aljasságot sejtek. És varázspálcájával szelíden megérintette a lány arcát, aki rögtön mély álomba merült. Ekkor elővette az üveggömbjét, abban megpillantotta az olasz tudós doktort, aki persze egyáltalán nem volt orvos, hanem egy gonosz varázsló, aki meg akarta szerezni Diána aranysörtéjű vadkanját, mert tudta, hogyha a vadkan aranysörtéit megérinti, akkor arannyá válik minden a kezében. Ez kellett csak neki, a kereskedőt meg jól félrevezette. Eddig jutott Lila boszorka, amikor szárnysuhogást hallott. Éppen a legjobbkor járt arra Diána, sólyom képében, aki kíváncsi volt, hogy ki, Lila boszi vendége. Lila boszorkány mindent elmondott Diánának, majd ezután közösen azt eszelték ki, hogy Diána üzenjen az olasz tudósnak, hogy csak őneki adja oda az arany vaddisznót…a többit rád bízom…-mondta Lila boszorka. 

-És most dolgom van. Ezután előhívta a nyúlfülű méhecskéit, akiknek a méze gyulladás gátló, és sebgyógyító hatású volt, hörghurut, tüdőbaj, égési sérülések, megfázások ellen mindig kiválóan bevált. Elkészítette a mézes tinktúrát, végül a méhecskék aranyporral beszórták. Másnap virradatkor felébresztette a lányt és oda adta neki a sűrű, aranyló mézet, a következő szavak kíséretében: 

-Ebből a mézből tegyél három kanállal egy pohár langyos tejbe, itasd meg vele az öcsédet és meglásd már másnapra jobban lesz, harmadnapra pedig meggyógyul! A lány nem győzött eléggé hálálkodni Lila boszorkának. Gyorsan felpattant a lovára és elviharzott Esztergom irányába. És úgy lett, ahogy Lila boszorka mondta. A fiú harmadnapra meggyógyult. A szülők miután a lányuktól megtudták, hogy az olasz tudós egy csaló és nem is akarta meggyógyítani a fiúkat, szörnyű haragra gerjedtek, de amikor lecsillapodtak, hívatták, és azt mondták neki, hogy a lányuk által a sámánasszony azt üzeni, hogy csak neki hajlandó átadni a disznót. Menjen a Sólyomvárba! Az olasz áltudós lépre ment, és Diána oda adta neki a vadkant, aki a parancsára először a vadonba csalta, onnan fel a hegytetőre, majd a szikláról letaszította a mélybe…Így fizetett meg a csaló az ármánykodásáért!

A kereskedő leánya meg jó barátságba lett nem csak Lila boszorkával, de az életet mentő nyuszifülű méhecskékkel is...Hálából az édesapja még a családi címerükben is megörökítette a csodatevő méheket.