Mese a kutyàról, aki nem akart karácsonykor is láncon lenni

Mese a kutyàról, aki nem akart karácsonykor is láncon lenni.

Mese a kutyáról, aki nem akart Karácsonykor is láncon lenni

Élt egy kis faluban egy szürkésfehér kutya, aki kint lakott egy nagy ház udvarán az ócska deszkaólban, ahová befújt a szél és bevert az eső,  télen pedig a hó. Hiába is akart volna védettebb helyre menni nem tudott, mert a nehéz lánc, amit a nyakába raktak, nem ért el a házig. Sóvárogva nézte, amikor az utcán sétáltatják a kutyákat, látszott, hogy azoknak a négylábúaknak szerető gazdáik vannak. Régóta tervezte, amint alkalom lesz rá, megszökik onnan, mert elege lett a kinti életből, a hidegből, az egyedüllétből. Hamarosan jön a tél, gondolta, mert a kéményekből szállt fel a füst, s ő dideregve figyelte a nagyházban lévők életét. Szeretett volna ő is a családhoz tartozni, megcsodálni a pompás karácsonyfát,  s elpihenni egy meleg sarokban.

Egyik délután teherautó érkezett a ház elé,  fát hozott, és be akart tolatni egészen a fészerig, így nem kellett volna az utcáról behordani azt a nagy halom vágott fát. Igen ám, de a kutyaól útban volt,  ezért  a sofőr  megkérdezte a háziasszonyt, mitévő legyen. 

• Tegye csak át a kutyaólat a fészer másik oldalához – mondta a nő.

 A férfi megfogta az ólat, megemelte,  átrakta,  de a kutya nem tudott bebújni, mert a lánc nem ért oda.  Úgy gondolta, hogy átköti a kutyát a közeli fához, de szórakozottságában a kutya nyakán lévő láncot csatolta le, ahelyett, hogy a lánc másik végét fogta volna meg. Több se kellett a négylábúnak!  Amint érezte, hogy szabad, azonnal futni kezdett a kapu irányába, ami  nyitva volt, hogy majd a teherautó betolat a fával. Futott, futott,  vissza se nézett, meg sem állt az erdőig. El, el, minél messzebb, gondolta, és csak ment előre a fák között. Későre járt már, összegömbölyödve elaludt egy fa tövében, majd megette az isten hidege, de nem bánta, hogy elszökött, mert nem akart úgy élni, mint egy haszontalan kerti szobor.  Igazi családra vágyott.  Reggel folytatta az útját, remélve, hogy előbb-utóbb csak talál majd valakit, aki kedvesen szól hozzá, megsimogatja, és akit ő is szerethet.

Napok teltek már el, amikor elért egy kisvárosba, és az egyik ház udavarán vidám gyerekeket látott, akik az anyukájukkal éppen a karácsonyi díszeket rakták fel a házra.  Kerítés nem volt,  s a kutya vette a bátorságot, bement a kertbe, és leült a lépcső mellé, remélve, hogy valaki majd észreveszi. Nem is kellett sokáig várnia, mert a gyerekek anyukája meglátta, és lassan közeledett feléje.

• Szia, hát te ki vagy? Hogy kerültél ide? Egyedül vagy? – kérdezte kedvesen, és odatartotta a kézfejét a kutya orra elé, hogy az megszagolhassa.  –  Eltévedtél? Elszöktél?

A kutya szeméből mérhetetlen szomorúság áradt, és a nő megsimogatta. Micsoda érzés volt! Szinte beleremegett!  Őt még senki sem simogatta meg!

• Tudod mit? Holnap karácsony. Maradj itt nálunk az ünnepekre, meglátod, jó helyed lesz, aztán majd az ünnep után meglátjuk, mi lesz – folytatta az asszony. – Gyere be, melegedj meg, biztosan átfagytál ebben a hidegben!

Azzal kinyitotta a ház ajtaját, bement, és a kutya követte.Odabent jó meleg volt, olyan jószagú meleg, amit még soha sem érzett. A nő elővett egy puha takarót, és leterítette a kályha mellé a sarokba, s a kutya hálásan nézett rá. Lefeküdt, és hamarosan elszundikált.  Kicsivel később bejöttek a gyerekek is, leültek a közelében, és őt figyelték. Az apukájuk pedig odament hozzá, és megveregette a hátát.

• Vajon mi lehet a neve? – kérdezte a feleségére nézve.
• Legyen a neve Havas, olyan mintha havas lenne a bundája – mondta az egyik gyerek.
• Jól van, Havas, akkor csak pihenj, én elmegyek az ABC-be, megnézem, hogy mi a választék kutyák számára – szólt ismét a férfi, és megsimogatta a kutya fejét.

Havas még soha sem érezte magát ennyire boldognak. Bent volt egy meleg házban, és volt szerető családja is.  Mindig erről álmodott.

Karácsonykor még ajándékot is kapott, egy kényelmes puha kosarat, meleg párnákkal bélelve. Játszottak az udvaron,  labdáztak, futkostak, micsoda boldog napok voltak azok!

Az ünnep után a gazda hírdetést adott fel,  hogy találtak egy szürkésfehér kutyát, ha valakinek hiányzik, náluk megtalálja. De bizony senki sem telefonált, senki sem érdeklődött, így Havas náluk maradt. Nem is bánták, hogy így alakult, mert megszerették az állatot.

Még ma is boldogan élnek, ha azóta meg nem haltak.

Fgy