Változatlan Változás

Változatlan Változás.

Legjobb barátok voltak ők, szinte elválaszthatatlanok. Egy furcsa pár, ha úgy vesszük, ám mégis boldogok. 
Egy hernyó és egy törpeegér? Furcsa páros az már szent, barátságuknak az erdőben biza gyorsan híre ment. 
Rami a zöld hernyó, s Tilla a kisegér, ezen kis különbség egy barátságba belefér. 
Naphosszat viccelődtek, s játszottak az avarban, mindig számíthattak egymásra a bajban. 
Megmászták a varjúbenge tövises ágait, s a magasból kémlelték az erdőszél tájait. 
Ám egy reggel Tilla önmagára maradt, nem értette, kis barátja mégis hol marad? 
Nem jött a málnabokorhoz reggelizni, ahogy szokott, s a hideg harmatos hajnalban Tilla egyedül vacogott. 
Hol lehet? Merre jár? Mi történhetett? Oly nagy az erdő, vajon melyik irányba mehetett? 
Féltve a kis hernyót Tilla szíve remegett, s vékonyka bajuszán egy könnycsepp lepergett. 
Gyorsan váltakoztak az éjek s a nappalok, más lett az erdő, másként zúgtak a hangok. 
A magány dala csengett minden szellőben, Tilla számára a világ volt veszendőben. 
Aztán egyik nap, csak úgy hirtelen, mellette termett egy szépséges ismeretlen. 
A sárgaszárnyú pillangó büszkén libbenve, boldogan mosolygott Tillát ölelve. 
Ő volt az, Rami, az egykori hernyó, ki most pompázatos színben tündöklő pillangó. 
A változás, mely egyszer minden hernyót eléri, bebábozódva várni egy új életre, nos, ez igazán megéri. 
Raminak szárnya nőtt, meg csápja és potroha, Tilla nem is ismert volna őreá így soha. 
Igaz Rami csak külsőleg változott, emlékei s jelleme, s nagy étvágya nem távozott. 
„Nekem nem számít, hogy más lettél, barátom, a változást rajtad csak a külsődön látom.” 
Mondta Tilla immár újra vidáman, s úgy érezte, a világ körülötte ismét hibátlan.