Kép forrása: Bing.com
Váratlan vendég.
Vàratlan vendèg
Abban az évben hamar beköszöntött a hideg, a hó is gyorsan megérkezett és advent időszakànak kezdetère màr vastag fehér lepellel fedte be a tájat.
A korán jött fagyok megdermesztették a víztükröket így a tavakat november vègère màr egyre vastagabbra hízó jégréteg fedte.
A család amelyik az egyik befagyott tó közeli tanyán élt már izgatottan készült az ünnepekre ès a fagyoknak köszönhetően hamar hódolhattak egyik kedvenc tèli elfoglaltsàguknak, a korcsolyàzàsnak.
Ezekben az időkben a család még igencsak nagynak számított, hiszen gyermekek, szülők, nagyszülők, nagynénik és nagybácsik családjaikkal együtt, nagyobb tanyasi közösségben éltek, kisebb-nagyobb távolságra más hasonló közösségektől. Egymást mindig támogatva, segítve, gyógyítva ès motiválva állták ki az élet viharait és örültek együtt a nagy boldogságoknak.
Könnyebb volt így az élet, hiszen mindenkire jutott ugyan feladat de megosztották a tennivalókat így ezzel együtt a terheket is.
Testvérek, unokatestvérek együtt játszottak, tanultak ès szorgoskodtak ha éppen arra volt szükség.
Ebben a nagy csalàdban hat gyermek cseperedett ilyenformán éppen.
Az egyik nap kèső dèlelőttjèn, mikor a napsugarak csillogósra varázsolták a hófödte tájat a kis gyereksereg korcsolyát ragadott, hogy a hótól megtisztított tavon csúszkáljanak egy kellemeset.
A tóhoz közeledve már messzebbről feltűnt nekik, hogy valaki vagy valami álldogál a tó jegén.
Ahogy közelebb értek egy őzgidàt pillantottak meg akinek első két lába belecsúszott egy lékbe.
A közösség férfi tagjai ugyanis nem hagytak fel a horgászattal télen sem. Miért is tették volna, hiszen egy jókora léket vágva most is kifoghatták a vacsorának valót, de fontos volt a léket mindig gondosan körülhatárolni, nehogy valaki véletlenül belecsússzon.
Hàt most mègis megtörtènt a baj.
Mikor végül odaértek akkor látták, hogy a víz a kis állat lábai körül már befagyott vagyis órák óta így lehetett szegényke. Valószínűleg inni szeretett volna a kis pára de sajnos nagyon pórul járt ès màr alig maradt ereje.
A gyerekek kihúzni egyedül nem mertèk, így a 12 éves János, a legidősebb gyermek, visszaszaladt segítséget hìvni.
A felnőttek aztàn kötelet hoztak magukkal és azt óvatosan a megriadt őz körè tekertèk majd szèpen lassa kihúzták a fagyos vízből. Szegény kis jószág mindene remegett, annyira fázott. Látszott rajta, hogy nagyon kimerült mert semmiben nem ellenkezett. Járni már nem maradt ereje így az egyik férfi karjàbba vette és így sétált vele vissza a tanyára.
Odaérve aztán egyenest az egyik házikóba mentek vele ahol a jó melegen felfűtött kandalló mellett végre felmelegedhetett.
Érezni lehetett, hogy milyen hálás szegény kis jószág ezèrt a kellemes melegèrt ami újra èletet lehelt csontig fagyott gyenge testébe.
Vègül aztán ott töltötte a csalàddal az egèsz éjszakát a házikóban.
Másnap reggelre új erőre kapott és boldogan eszegette a finomabbnál finomabb szénafalatokat.
-Úgy látom jól van, étvágya is van màr rendesen. Itt az ideje, hogy visszaengedjük a családjához -mondta mosolyogva János édesapja
A gyerekek hirtelen elszomorodtak, nem gondolták, hogy ilyen hamar meg kell válniuk a szeretett kis állattól, hiszen még csak most érkezett hozzájuk.
-Megtarthatjuk? Itt maradhat velünk? Hiszen olyan aranyos - kérdezték félénken
-Légyszi, légyszi, apa kèrlek!- könyörgött Jànos egyik testvère a 7 èves Julcsika is
-Ezeknek az állatoknak az erdőben, a mezőkön, a vadonban van a helyük, nem biztos, hogy egy tanyán elég jól érezné magát - mondta az apuka.
-Jó nagy hely van itt és társasága is lenne, hiszen vannak lovaink, csacsik, nem unatkozna.- győzködtèk tovàbb a gyerekek
-Bizonyára neki is van családja, egy közösség ahova ő is tartozik. Nem tarthatjuk itt a saját örömünkre, az ő boldogsága nem itt van hanem az övéi közt.
-Akkor csak az ünnepig, csak karácsonyig! Kérlek apa! - folytatta apukàja meggyőzèsèt Julcsi miközben a többi gyermek is kèrő tekintettel figyelt rà.
-Rendben! Azt lehet. Csupán pár hèt van az ünnepig, ha úgy látjuk, hogy addig jól érzi magát hát maradjon. Minden bizonnyal a családja is valahol itt él a környéken tud majd hozzájuk csatlakozni akkor is.
-Köszönjük, köszönjük! - harsogták a gyerekek ès rögtön nevet is adtak a jövevènynek.
-Legyen a neved Őzi! - mondta Julcsi ès ezzel a többiek is egyetèrtettek.
-De tovább nem maradhat! Tudjátok, csak karácsonyig, rendben! - ismételte meg önmagát az apuka nyomatékot adva mondanivalójának.
Felélénkült a tanya a váratlanul jött látogatótól és a többi állatka is érdeklődve szemlélte Őzit.
A gyerekek nem győzték kényeztetni újdonsült kedvencüket és finomabbnàl finomabb ételekkel kényeztették, még egy pihe puha szalmaágyat is készítettek neki az istálló egyik sarkában. Nagy boldogsàgban telt hàt az ünnepvàràs időszaka ès úgy tűnt Őzi is remekül èrzi magàt. Bátran hagyta, hogy a gyerekek cirógassàk,ölelgessèk ès a többi állattal is békében megfèrt.
Karácsony napjának reggelén aztán nem vàrt meglepetésben volt rèszük. Nègy őz álldogált tanyájuk határában és kíváncsian tekintettek az istálló felé. Mintha csak érezték volna, hogy egy szeretett társuk, közösségük egy tagja ott van.
Őzi is megérezhette a közelsègüket mert nem sokkal később előbukkant az istállóból.
A gyerekek is ekkor értek oda. Őzi vágyakozon tekintett társai felé és a gyermekek megértették, hogy bàrmilyen jól is èrzi magàt velük mègis menni szeretne. Ő egy másik közösséghez tartozik, ott van biztonságban, ott van igaz szeretetben, ott érzi igazàn jól magát ès ha nehèz szívvel is de el kell hát engedniük. Nem uralkodhatunk valakin a szeretetünkre hivatkozva az ugyanis nem szeretet, az önzès. Ha valakit igazàn szeretünk akkor biztosìtjuk szàmàra a szabadsàgot.
-Minden állatnak a saját természete szerint kell élnie, ez az élet rendje. Nem szakíthatunk ki semmilyen élőlényt saját szeretett közösségéből csupàn a magunk èrdekèben. Nem tarthatunk rabságban egyetlen àllatot sem. A hàziàllatokat is, akik az embert szolgàljàk mèltó helyen kell tartani megteremtve szàmukra a legtermèszetesebb ès legszabadabb körülmènyeket. Minden földi teremtmények joga van szabadon élni ott ahová teremtetett. Ha egy állat bajban van vagy megsérült akkor segíthetünk neki legjobb tudásunk és legnagyobb szeretetük szerint de amint meggyógyult el kell engednünk őt, hogy szabadon éljen ott ahol szeretne, ahovà gyökerei szerint tartozik. - mondta az édesapa
Ezután minden szem Őzire szegeződött aki lassú de határozott léptekkel indult el társai felé és egy perccel később már családja köréből tekintett vissza a kis tanyára és megmentőire. Az immár öt főt számláló kis őz csapat végül elvonult a közeli erdő irányába és nem sokkal később màr el is tűntek a gyerekek figyelő szemei elől.
Az élet a tanyán ezután ismét a régi kerékvágásban folytatódott de mivel éppen Karácsony napjànak reggele volt ìgy akadt tennivaló bőven.
Szokás volt a szent ünnepet minden évben más és más család birtokán megünnepelni ahol az egymás közelségében élő családok, akik együtt egy nagyobb közösséget alkottak mind közösen fejezték ki hálájukat az az évi áldásokért és feladatokért és készültek fel lélekben egy újabb év próbatételeire, ajàndèkaira. Mert a valódi ajándék nem az amit megpillantunk a fa alatt és kicsomagolunk hanem az amire önmagunkban lelhettünk rá az elmúlt esztendőben. Azok a képességeink, az a tudásunk ami korábban még ismeretlen volt számunkra most mégis áldásként használhatjuk őket nap mint nap. Ajándék a hála és a szeretet èrzèse is ami ilyenkor átjárja a szívünket.
A karácsony nem csupàn családi ünnep hanem a közösségben való összetartozás ünnepe is ès bár lelkünkben mindannyian külön külön éljük meg a karácsony csodàjàt de e szent napon lelkeink összekapcsolódnak és együtt ragyognak a csillagokkal. Tudták ezt jól e közösség lakói ès ha voltak is civakodások, nézeteltérések közöttük a szent napra mindezt félretették és csak örültek egymásnak ès ünnepelték az életet.
Karácsonyfát állítottak és köré gyűlve csodás énekekkel hívták életre a karácsony szellemét.
Ìgy telt ez a Karàcsony is ès a napközbeni sürgès-forgàs, sütès-főzès utàn jól esett elmerülni újra a szent dallamok varàzsàban.
De ez az ünnep mégis más volt egy kicsit. Fontos tudàssal gazdagodtak a gyerekek is. Őzinek hála megértették, hogy elengedni valakit, akit nagyon szeretünk, olykor bizony nagyon nehéz de sokszor hozza úgy az élet, hogy sajnos muszáj. Sohasem helyezhetjük a saját érdekeinket más boldogsága elé és ahhoz hogy ezt megértsük az élet a legváltozatosabb formákban küld nekünk tanításokat.
Őzi megmenekült és újra boldog családja körében és talán valahol, egy kissé távolabb az erdőben, a téli éjszakában ő is ünnepli a szent napot s talán pont úgy hiányoznak a gyerekek a szívének, ahogyan ő hiányzik nekik.
Vége
Ezt a mesét írta: Barabásnè Komjàti Kata Amatőr vers/meseìró
Barabásné Komjáti Katának hívnak és egy a Vértes lábánál elterülő kis faluban élek férjemmel és kèt gyermekemmel. Eredetileg közgazdasági végzettséggel rendelkezem de az élet úgy 10 évvel ezelőtt az emberi lélek megismerése, rejtelmeinek, felfedezése felé terelgetett. Azóta sokat tanultam önmagamról, a minket körülvevő világ nehézségeiről és ezernyi szépségéről. Minden új tapasztalás közelebb vitt ahhoz, hogy m...
Hirka Zita
2024-12-03 16:29
Gyönyörű mese volt!