Zuzmó javaslata

Zuzmó javaslata.

   Láttatok már manókat és tündéreket? Nem? Akkor muszáj lesz ellátogatnotok az Erdőháti erdőbe. Ha nem sikerül, akkor olvassátok el a mesémet, amit ezekről a varázslényekről hoztam nektek.
   Az Erdőháti erdőben békésen éltek egymás mellett a manók és a tündérek. Soha nem bántották egymást, sosem háborúztak egymással. Tisztelték a másikat és nem akartak rosszat egymásnak. Március elején járt az idő, amikor a manók egyike előállt egy ötlettel. Ő volt Zuzmó, aki imádta a mulatságokat. Sokáig gondolkodott, amíg el merte mondani a tervét, de aztán bátorságot gyűjtött és a legközelebbi tanácsülésen előterjesztette, amit a Manótanács tagjai meg is hallgattak.
   - Tisztelt Tanácstagok! Nagyon sokat törtem a fejem, mielőtt úgy döntöttem, elmondom nektek is az ötletemet. Március eleje van, ilyenkor szoktuk megrendezni az éves tavaszköszöntő bálunkat, amit már népünk apraja, nagyja nagyon vár. Arra gondoltam, mi lenne, ha idén nem csak magunkban ünnepelnénk, hanem összefognánk a tündérekkel és egy közös tavaszköszöntő bált rendeznénk. Minél több a résztvevő, annál jobb a mulatság. Ráadásul, ha már itt élünk egymás szomszédságában, jó lenne kicsit jobban megismerni egymást, több időt tölteni együtt. Mit szóltok az ötletemhez?
   A tisztáson, ahol az üléseket tartották, először döbbent csend honolt, senki  nem akart rögtön hozzászólni a felvetéshez. Jól megrágták, amit Zuzmótól hallottak, majd összedugták a fejüket a tanácstagok, hogy mégis mitévők legyenek, mit válaszoljanak a kis manónak. Amikor aztán dűlőre jutottak, a Manótanács feje, az öreg, hosszú szakállú Avenár szólásra emelkedett.
   - Kedves, Zuzmó manó! Először is köszönjük a felvetésedet. Örülünk, hogy valakinek ilyesmi is eszébe jutott, mert eddig még ez meg sem fordult a fejünkben. Arra jutottunk, hogy teljesen igazad van. Éppen itt az ideje, hogy közelebbről is megismerkedjünk a tündérekkel, ahogyan ők velünk, manókkal. Elfogadjuk az ötletedet és idén közösen rendezzük meg a mulatságot, amennyiben a tündérek is benne vannak. Vállalod, hogy elmész hozzájuk és megkérdezed a véleményüket?
   - Természetesen! – válaszolta vigyorogva Zuzmó. – Nagyon szívesen megteszem, már holnap reggel útra kelek és megtudakolom, mit gondolnak a dologról.
   - Rendben, akkor ezt tisztáztuk! – mondta Avenár, majd fakalapácsával rákoppintott az előtte álló fatuskóra, mint bíró a pulpitusra. – Amint visszatérsz szomszédainktól, azonnal jelentkezz nálam, kérlek, hogy elindíthassuk a szervezést! Most pedig menjetek mind haza, pihenjétek ki magatokat, mert sok munka vár még ránk a mulatság miatt. Jó éjt és szép álmokat mindenkinek!
   Ezzel mindannyian felálltak helyükről, majd kettesével, hármasával elindultak házikóikba, hogy nyugovóra térjenek. Zuzmó is elindult a gombaházhoz, amiben lakott és már alig várta, hogy másnap legyen, mert mielőbb szerette volna megtudni a tündérek válaszát.
   Sokkal gyorsabban jött el a reggel, mint ahogy azt a kis manó hitte volna. Összekészülődött, felöltözött ünneplő ruháiba, csomagolt egy kis elemózsiát, vizet egy kis kulacsban, majd útnak indult. Három óra elteltével aztán végre Tündérföld bejáratához ért, ahol manó talán még soha nem is járt. Az őrök is meglepődtek, amikor meglátták a manót, de nem akadékoskodtak, csak útbaigazították, merre találja meg a Tündérkirálynőt. Amint a kastélyhoz ért, az őrök egyike mellé szegődött és elkísérte a királynő fogadószobájába. Zuzmó csak ámult-bámult, milyen csillogó-villogó falak vették körül, milyen gazdagságba érkezett, hiszen Bükkfalván, ahol élt, sosem látott ilyen szépségeket. A manók a természet gyermekei voltak, nem éltek fényűzően, a természet ajándékait használták fel házacskáik díszítésére, berendezésére. A tündérek királynője, Auróra azonnal fogadta vendégét. Kedvesen leültette, miután a kis manó bemutatkozott, majd érdeklődni kezdett tőle.
   - Kedves, Zuzmó! Minek köszönhetjük ezt a látogatást? Mi járatban vagy Tündérföldön?
   - Egy megbízást teljesítek, amit a Manótanácstól kaptam. Minden évben megrendezzük a már hagyománnyá vált Tavaszköszöntő Bált a tanácskozó tisztásunkon. Arra gondoltunk, hogy idén szeretnénk veletek együtt, veled és népeddel együtt ünnepelni, mulatozni, ha nincs ellenetekre. Szeretnénk meghívni a tündérek népét a mulatságra, ahol lesz étel-ital bőven, a manózenekar vidám dalokkal szórakoztatja a megjelenteket. Lesz tánc, tombola, barátkozás. Arra gondoltunk, itt élnek népeink egymás mellett, de a valóságban nem igazán ismerjük egymást. Szeretnénk ezen változtatni. Mit gondolsz, lehetséges lenne?
   Auróra kicsit elgondolkodott, majd mosolyogva válaszolt vendégének.
   - Azt hiszem, ennek semmi akadálya nincsen. Sőt, ha minden rendben megy, akkor a jövő évi bált majd mi fogjuk megszervezni és ti lesztek a mi vendégeink. Remélem, sok új barátot találunk majd a manók között, ahogy ti is a tündérek között. Köszönettel elfogadom népem nevében is a meghívást. Izgatottan várjuk az értesítést, hogy mikor találkozhatunk és mulatozhatunk együtt, veletek.
   - Ennek nagyon örülök, Felség! – válaszolta széles mosollyal, Zuzmó. – Ha nem haragszol, akkor én most vissza is indulok Bükkfalvára, hogy elújságoljam a hírt a többieknek. Minél hamarabb szeretnénk megkezdeni az előkészületeket. Azt szeretnénk, ha jól éreznétek magatokat nálunk. A mielőbbi viszontlátásra, Felség!
   Auróra búcsút intett vendégének, aki meghajolt, majd gyors léptekkel elindult hazafelé. Újabb három óra múlva aztán meglátta gombaházának ajtaját. Rögtön az jutott eszébe, mennyire szereti az otthonát és milyen boldog, hogy újra itthon lehet. Lepakolt és ugyanazzal a lendülettel elindult, hogy tájékoztassa Avenárt a Tündérkirálynő válaszáról. Az elöljárót is örömmel töltötte el a hír, így azonnal tervet dolgozott ki segítőivel. Kiosztották mindenkinek a feladatokat, nekiálltak a szervezésnek. Egy hét múlva aztán mindennel készen álltak, így levelet küldtek egy gerlével Tündérföldre, Auróra királynőnek. Beleírták a helyszínt, az időpontot és a szíves invitálást.
   Eljött végre a várva várt nap, amikor a manók és tündérek végre együtt tölthettek egy kis időt, jobban megismerhették egymást. Mindkét nép nagyon örült ennek a lehetőségnek.
   A manózenekar gyors és lassú dalokat is játszott. Először nehezen ment a keveredés, de aztán megtört a jég és a tündérek felkérték táncolni a manókat, na meg a manók is a tündéreket. Új barátságok szövődtek, ki tudja, talán még szerelmek is.
   Így történt, hogy a manók és tündérek népe, akik eddig csak távolról tisztelték egymást, most már úgy éltek egymás mellett, mintha egy nép lettek volna. Segítették egymást mindenben, vendégségbe jártak egymáshoz és rájöttek, sokkal tartalmasabb, változatosabb lett így az életük, mint a tavaszi bál előtt, amikor csak látták egymást, de igazán soha nem is ismerték a másikat.
   Ettől kezdve, az idők végezetéig barátságban, szeretetben, szinte egy nagy családként élték erdei életüket.
   Itt a vége, fuss el véle… Aki nem hiszi, járjon utána és látogasson el az Erdőháti erdőbe, ahol kéz a kézben láthatja majd a tündéreket és a manókat.