23. York

23. York.

Macskamódra megmosdatva,
érkeznek meg este Yorkba.
Kopogtatnak erre-arra,
hátha feltűn bába orra.
Szívélyesen invitálva,
térnek be egy díszes házba,
ám itt cicánk hallószerve,
mint motolla jön nagy lázba.
Feje búbján forgószél kel:
eszeveszett pörgés-forgás,
még a nyuszi is ámulná,
kinek füle zöldes–kockás.
Mert egér farka kandikál
a fal mellett a sarokban,
hol cifra váza s kristálypohár
áll patinás sorokban.

„Itt nem hegedű húrja nyúzza!”
ugrik Sicc a ricsajra,
„E cinicogás egy elefántot
őrületbe facsarna.”

Jaj a szegény rágcsálóknak,
Siccünk kilő, nincsen kecmec.
Egy üldözéses akciófilm
ehhez képest lomha sakkmeccs.
Pohár csörren, váza csattan,
ott hol bukkan egér bajsza,
kisvártatva kinn az utcán
folytatódik a vad hajsza.
A cincogók felszaladnak
a kétszáz éves rakétára,
ám a lokó mit sem ér itt:
a japán golyó  gyorsabb nála.
Ezen űzi őket Siccünk,
de azok templomba iszkolnak,
a katedrális oltárára
pimasz módon rápiszkolnak.

Nem csak szentség, szent is törne,
mikor a macs odaszökken.
De Emília és a köpeny,
mint a villám odaröppen.
Powhatannak lelke most is
szerencsére jelen van.
A dőlő szobor ripityára
csak miatta nem pattan.

Szomszéd házon kalmár-cégér,
a vékony farok már ott villan.
A sarokban, mint a kámfor
– volt és nincs már – úgy elillan.
Sicc keres itt, szimatol ott.
A kutatás ám mind hiába.
Emi kiált „Nézd csak, megvan!
Befaragva széktámlába.”