30. Rollright Stones

30. Rollright Stones.

Frissen szerzett térképükkel
komótosan továbbállnak,
keresztútnál irka írva:
„A kövek itt jobbra szállnak.”
Titokzatos talány volt ez!
Bár kopott volt a festék,
ezt olvasva irányukat
nyomban jobbra vették.

Orruk előtt egy zöld mezőn
rejtélyes sereg tanyázott,
marcona harcosok faltak épp
nagy hévvel fonott kalácsot.
Hogy hányan lehettek,
azt csak Isten tudja.
hiába számolja
Emi újra s újra.

„Talán úgy hetvenen”,
szögezi le Siccünk,
„Odaküldjük, s titkuk
Leleplezi leplünk.”

Ám amint a köpenyt,
mint hálót kivetették,
S az föléjük libegett,
utánozva lepkét,
s az egyik marcona
orrára leszállott,
majd búgó hangján szólva
kért egy kis kalácsot,
a hatalmas katona
úgy megijedett,
hogy ijedtében rögvest
szilárd kővé meredt.
Látva, hogy királyuk
kővé változott,
társai is mind
sziklává váltak ott.

„A legnagyobb kődarab
jó lesz építkezni,
folyónak mélyében
hídlábazat lenni”,
mondja Sicc hangosan,
de Eminek csak súgja:
„A köpeny meg alája
szépen beszorulna.”

Döntöttek is legott,
azaz döntöttek volna,
mert hiába löködték,
a kő nem mozdulna.
Hárman nekiestek,
tán egy centit haladt,
úgy beleizzadtak,
mint szántóvető paraszt.

Ám egy gólya pakkját
– hát honnan jöhetett? –,
a szürke szirtre ráfektette,
s az menten visszabillenett.