Barion Pixel

50. Didcoti vasútpark


Az állomáson álldogál már egy leányka és tesója, ki földön húz egy játékmacskát, díszes köntös takarója. Fújtatva és pöfékelve érkezik meg a Vasher...

Kép forrása: saját rajz

Az állomáson álldogál már
egy leányka és tesója,
ki földön húz egy játékmacskát,
díszes köntös takarója.
Fújtatva és pöfékelve
érkezik meg a Vasherceg,
felhők közé füstöt lehel,
bendőjében parázs serceg.
Taligát húz, fapadosat,
szakadatlanul dohog,
teteje az égboltozat,
széles nyomtávon robog.
A kocsinak egyik padjára
barátaink lecsücsülnek,
s ahogy indul a masina,
kormos füsttől beterülnek.
Köhögnek mert nem olvasták,
mit egy írás ajánlott:
harmadosztályú ülésen
háttal ülni javallott.

Szerencsére pernye s korom
nem tud soká ártani,
a síntávolság innen kisebb,
vonatot kell váltani.
Legendás Hölgy áll a peron
távolabbi oldalán,
ő is füstöt eregetve
nekik integet talán.
Keresheted azt a regét
miben e lány meg van zengve!
Lokomotív oldalára
van ez a név odafestve.
Bele telik jó időbe,
míg minden utas átszáll,
ez nagy pakkal felmálházva
tovább tart a vártnál.
Mázli, hogy a személykocsik
ezúttal nem nyitottak,
mindössze az üléstámlák
egész kicsit kopottak.

Fél órája utaznak már.
A köpeny feláll, csendben kimegy.
Nemsokára vissza is tér,
rémült hangon, halkan liheg:
„A mellékhelyet látogattam
a szerelvény elején,
a sofőrnek integettem,
de éppen rosszul lett szegény.
Ott fekszik a mozdonypadlón
totál elalélva,
a vonat meg csak egyre rohan,
esik szakadékba.”

Tanakodnak. Végül Emi
nyújt tervet a bajra:
„Kiszórjuk az összes szenet,
s nem lesz, ami hajtsa.”

Át is másznak a mozdonyra.
a vezető mar ébredez,
de a szellem látványára
új kómába révedez.
Nincs mit tenni, lapátolnak,
koszolják a ruhát s kezet,
a száguldó vonat mellé
kihajigálják a szenet.

Jó ideje áll a vonat,
mind a rögtől hogy megválnak.
Ha kinéznének, a sín mellett
nagy kupacot találnának.
A pilóta magához tér,
remeg még a tenyere,
most a macskától ijed meg,
mert az csupa fekete.

„Távozz tőlem baljós kandúr!
Minő csapás várhat rám?
Bár még egyszer végórámban
anyukámat láthatnám!”

Emília csillapítja:
„Nem kell idegeskedni,
a vonatot megállítottuk,
baj nem történhet semmi.
Szerencsére észrevettük,
hogy álmos lett és elszunyált.
A törzsfőnek köszönheti,
ki a klotyón épp brunyált.
A cicánk meg nem fekete,
hanem fehér foltos.
A szénportól ilyen sötét,
a bundája csak kormos.”

A mozdony néma, már nem mozdul,
elfogyott a tüzelő,
akárhogy is indítaná
a kótyagos vezető.
Azt motyogja félálomban,
a célon már túlfutottak,
ennyi szenet elégetve
Skóciába jutottak.

Emília reáhagyja,
hisz itt a felmentő sereg.
A sín, a lég s az egész erdő
körülöttük megremeg.
Tedi Mackó jön brummogva,
ki mézet sosem ízlelt,
az édeset nem szereti,
de imádja a dízelt.
Kitaláltad! Ő is mozdony,
nem ám csak egy látomás.
Az úti célja éppen London,
Viktória állomás.

A katasztrófa elhárítva,
Siccék nem haboznak,
csak amikor átszálltak már,
s arcot s kezet mosnak.

 

Dilinyós pereputty, Önjelölt rímhajhász

Hogy kezdődött? Jött egy nátha. Szobafogság lett az átka. Emi akkor kedvenc könyvét elolvastuk egyszer s ismét, aztán megint százszor újra, apa mondta: „Ez már durva, inkább írjunk mi magunk, képeket is rajzolunk.” „Oké, dolgozzunk hát ketten, Apa rajzolsz, én meg festem, rímet is te faragsz Apa, ha akar, csatlakozhat Anya. De nekem aztán ne szerénykedj, fogd a cerkát és serénykedj! Minél nagyobb hülyesé...

Vélemények a versről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások