70. Louvre


http://mocorgohaz.hu/

A múzeum bejáratátüvegpiramis borítja,úgy tündököl, hogy belépveEmi szemét hunyorítja.A kupola tökéletes –kár is lenne tagadni –jobb lakhelyre holt léleknekkeresve sem akadni.
El is döntik: megnézik azegyiptomi tárlatot,hol Sicc bajszával okoz majdegy...

Kép forrása: saját rajz

A múzeum bejáratát
üvegpiramis borítja,
úgy tündököl, hogy belépve
Emi szemét hunyorítja.
A kupola tökéletes –
kár is lenne tagadni –
jobb lakhelyre holt léleknek
keresve sem akadni.

El is döntik: megnézik az
egyiptomi tárlatot,
hol Sicc bajszával okoz majd
egy elektromos zárlatot.
A múzeumot ilyen módon
néhány percre sötétítik,
majd az egyik szarkofágot
a homályban felfeszítik.
A palástot pedáns módon
összehajtogatják,
elbúcsúznak, majd az ódon
koporsóban hagyják.

Az ötlet bevált. Bár nem éppen
tervek szerint sikerült,
a kabát végül összegyűrve
egy múmián kiterült.
Amikor a cica bajszát
egy konnektorba bedugta,
görcsbe rándult, s Andris lábát
ijedtében kirúgta.
Ő estében Emília
szoknyájába fogódzott,
s a két gyerek botladozva
a termen körbe pogózott.
E szilaj táncot Powhatannak
sikerült megfékezni,
és a lurkók lökésétől
egy szarkofágba érkezni.
Hiába volt hatalmas nagy
csörömpölés, lárma,
mindez olyan gyorsan történt,
hogy senki se látta.
Amikorra egy teremőr
felébredt és megjelent,
a csapat már érdeklődve
olvasott egy pergament.

A három barát azóta már
Babilonnál őgyeleg,
orruk s szemük enyhén nyirkos,
tekintetük réveteg.
Azon jár az agyuk sorra,
ha Powhatan megjelenne,
a kiállítás bizonyára
sokkal érdekesebb lenne.
A cicabajsz nem zizegne,
mert nem lenne zárlatos,
az oroszlán a csempefalon
sem lenne oly bánatos.

Akár gondolatukat olvasná,
a törzsfő ekkor odahussan,
a fülükbe halkan súgva
panaszosan belehuhhan:
„A ládában, hol hagytatok
egy rút aggastyán már lakott,
alpárian viselkedett,
s lakhelyén nem osztozott.
Fáslijával fenyegetett,
hadonászott, kiabált,
szitkot s átkot szórt fejemre,
sírrablónak titulált.”

Emília csitítgatja:
„Találunk majd jobb helyet.”
Sicc pedig már közli is
az újabb merész ötletet.
„E kék csempén jól mutatna
egy indián falvédő.
Az oroszlán látszik, szelíd,
s nincs itt egyéb társbérlő.”
Nekiállnak, és a falon
a pokrócot kifeszítik,
majd celluxszal négy sarkánál
a csempére erősítik.
Szomorkásan elbúcsúznak,
hisz baráttá vált már a lepel,
olyannyira megszokták,
hogy folyton a nyakukban lehel.

A római gyűjteményben
a szobrokat kerülgetik,
s közben hímzett zsebkendővel
könnyes szemük törölgetik.
Az eszményi Mona Lízát
indulnának felkeresni,
ám ekkor egy szobor mögül
suttogó hang kezd rebegni.
„Csöppet sem volt barátságos
s fenevad fenn a falon,
a ragasztót széjjeltépte,
és üvöltött balgatagon.”

Visszamenni nem hajlandó,
bárhogy kérik a palástot.
A problémára végezetül
Emília ad tanácsot:
„Amott áll egy néni szobra,
szegénykének nincsen karja,
a keblei fedetlenek,
köpenye sincs, mi takarja.
Hajdan görög szigetecskén
strandoláshoz öltözött,
majd ruháját ottfelejtve
hűs északra költözött.
Hogy ne fázzon, adjunk neki
szőtt indián pongyolát,
utána majd megtekintjük
Mona Líza mosolyát.”

Így tesznek, majd elbúcsúznak.
Andris szipog egy csöppet,
Emília szeme sarkán
maszatol egy könnycsöppet.
Távolabb a turistahad
nagy tömegbe verődik,
sűrűségük – nem kétséges –
a híres képnél tetőzik.
Hogy vidám lenne Mona Líza,
azt nem látják igazán,
az embertömeg sodrásában
arca gondterhelt talán.

Napóleon lakosztályát
nézik óra hosszan,
amikor az orruk elé
ismerős rongy toppan.
„Afrodité nem szívlelte,
hogy didkóját taperolom,
több pofont nem kértem tőle,
inkább magamat porolom.
Olyan helyet találjatok,
hol egyszerűbb az élet,
és nyugodtan meghúzódhat
egy magamfajta lélek.”

Andris mutatja a padlót
egy díszes terem közepén,
látogató oda nem lép,
zsinór van a peremén.
Kisímítva leterítik
az indián szőnyeget,
elbúcsúznak sokadjára,
s törölik a könnyeket.
„Sok itt a por”, egyeznek meg,
„jobb ha odébb állunk.
Ebben a nagy múzeumban
úgyis mindent láttunk.”

 

...

 

Eme ponton megkérdezed:
ez itt most a mese vége?
Íly bárgyún lelt az indián
az utolsó nyughelyére?
Felháborodsz, ez hülyeség,
a méregtől szájad görbed,
szemet dörzsölsz, nem is így volt,
a dühtől szinte csordul könnyed.
Akarcsak az Emília
- van már annak néhány éve -
e fejezetet felolvasva
s annak legvégére érve:

“Nem lehet így abbahagyni,
ez így  kicsikét sem kóser.
A Louvreban nincsen is indián
egyedül lesz ott a fószer.
A mesénkben mi mondjuk meg,
mi törtenjen, ki hal és kel,
vízi állat, haszonnövény
vagy vagdalthús főzelékkel.
És ha egyik kedvenc hősünk
örök vadászmezőkre távozik,
történetünk, tehetsz bármit,
csak azért is tovabb folyik.
Úgyhogy Apa, jobban teszed,
ha velem tovább nem packázol,
írd a sztorit, ha jót akarsz,
mert írtó depis leszek mától!”

Elárulom, a folytatás
ekkor már papírra volt vetve,
felolvastam attól tartva,
Emi mély melankóliába esne.
Ámde eme ponthoz érve
a küldetés végül is teljesült,
a szellem, bár nem palackban,
végül álomba szenderült.

Azaz kedves olvasónk itt
a döntés tiéd. Folytassuk?
Mindössze csak egy-két lájk jött
épp ezért nem tudhatjuk,
hogy tényleg el is olvassátok,
miket ide firkálunk
vagy csak bot-ok szörfölését
s kattintgatást számlálunk.
Szóval kíváncsian várjuk,
hogy kértek-e folytatást.
Ha igen, akkor nyomjatok még
néhány tucat lájkolást,
küldjétek el mesénk linkjét
ismerősnek, havernek
akiknél a meséskönyvek
nagy kupacban hevernek,
mert kiolvasták már az összest,
újdonságra vágynak,
vagy csak rossz a közérzetük
s neki estek ágynak.
Üzenetet is írhattok,
a fórumba vagy e-mailbe,
hogy egyértelműbb legyen,
mondjuk tovább vagy mégse.

Dilinyós pereputty, Önjelölt rímhajhász

Hogy kezdődött?Jött egy nátha.Szobafogság lett az átka. Emi akkor kedvenc könyvételolvastuk egyszer s ismét,aztán megint százszor újra,apa mondta: „Ez már durva,inkább írjunk mi magunk,képeket is rajzolunk.” „Oké, dolgozzunk hát ketten,Apa rajzolsz, én meg festem,rímet is te faragsz Apa,ha akar, csatlakozhat Anya.De nekem aztán ne szerénykedj,fogd a cerkát és serénykedj!Minél nagyobb hülyeség,annál jobb les...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a versről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!