63. Manitou háza

63. Manitou háza.

Völgynek le és hegynek föl.
Csapatunk nem tétováz.
Az ősi város, hova jutnak:
kőbe vésett toronyház.
Vörös szirtnek a falában
sok-sok ablak, tornác, létra.
Már ezért a látványért is
megérte a hosszú séta.

Nem csak kívűlről szemlélik,
felmásznak egy erkélyre,
az ablakon általbújva
rálelnek egy szentélyre.
Mint lefolyó a kádad alján,
a padlón tátong egy kis lyuk,
melyen holt harcosok lelke
a másvilágra által jut.
Azaz színes palatáblán
ezt mondja az írás,
s hogy indiánul Sipapu
a túlvilági nyílás.
Csak ide kell becsalni
a makacskodó lidércet,
őkelmére e hézagban
vár majd végső enyészet.

Sicc nem haboz, már tömi is
az üregbe a rongyot,
hajtogatásra nem fordít
különösebb gondot.
Emi is jön, segít gyűrni,
préselni és tolni,
de a köpeny túlságosan
nagyra szabott holmi.
Andris sem áll a sarokban,
ölben kézzel, tétlenül.
Érzi, itt most jó móka lesz,
az arca erre felderül.
Mit a többiek betolnak,
ő ártatlanul húzza,
Sicc nem érti, miért nem fogy
soha el a gúnya.

Jó ideje bíbelődnek,
mikor egy hang felharsan:
„Hát ti itt meg mit műveltek?
Haragom lesz irdatlan!”

Felpillantnak, s hátuk mögött
tollas pacák lófrál,
a jobbjában jókora nagy
tomahawkot lóbál.
Bandi szája ijedtében
pityergőre görbül,
Emi sápad, a macska meg
sarkán hátra pördül.

Sicc már sejti: ez a főpap.
s erre hadoválni kezd,
hogy indián köpenyszellem,
s örök vadászatra megy.
Jó órába beletelik,
mire a pap felfogja,
s a különös történettől
szája nyílik vigyorra:

„Szellemtől megszabadulni
nem jó helyen jártok.
Powhatanok itt nem éltek,
csak Ute indiánok.
Sőt mi több, ez építények
Anasazi házak,
mit Pueblo építészek
sziklabércbe vájtak.
Köpenyteknek hősi népe
faházakban lakott,
nem sok maradt abból mára,
mind-mind elkorhadott.
A palást – látszik – régi darab,
hímzése nem matyó.
Rézbőrűek fonták, s varrták.
Múzeumba való.”

Az infókat megköszönik,
s elbúcsúznak. De most merre?
Hol találnak ezek után
köpenyüknek végső helyre?
„Múzeumba? De melyikbe?”
„Szerintem a legnagyobba.”
javasolja Emília,
és a kérdés meg van oldva.
„A köpenynek ott majd biztos
lesz helye és társasága,
eszébe sem jut majd, hogy a
nagy világot velünk járja.”

Éppen ekkor zörren egyet
Sicc zsebében a telója.
A királynőtől jött sms:
a tengerparton vár hajója