62. Pikes Peak

62. Pikes Peak.

A füstfelhő gyorsan ritkul,
nem is füst az: csak hűs pára.
Végül az is szerteoszlik,
s kibukkannak napvilágra.
A tűzhányó kihűlt helyén
kopott dombon cserjés liget.
Hol tó volt még néhány perce,
nem látni már egy csepp vizet.
A magas hegy nincs már messze:
röpszőnyegen fél órára.
nemsokára le is szállnak
eget horzsoló ormára.

Tákolt kabin áll a csúcson,
fala ki-be dülöngél,
olykor-olykor az ablakán
kirepül egy dióbél.
Ezt megnézik közelebbről,
kopogtatnak kapuján.
Mindjárt nyílik is az ajtó,
s kikukkant egy kapitány.
„Üdvöz légytek vendégeim,
becses nevem Gregory,
az isten háta mögött élek,
mint Obi Van Kenobi.
Fáradjatok kalyibámba
hol kakaót ihattok,
s mellé lekvárral meghintve
lyukas fánkot kaphattok.”

Be is térnek az illatra,
nem kéretik magukat,
a sok kalandban megéheztek,
és már tömnék hasukat.
A sütemény igen finom,
tíz ujjuk is megnyalják.
Emi szerényen megkérdi,
„Ezt itt hogyan csinálják?”

„Édesanyám receptjére
készül kerek lepény,
egy zamatos dióbéllel
a legesleg közepén.
Én viszont a dió ízét
egy cseppet sem komálom,
így a magot közepéből
egyszerűen kivágom.
Ettől lyukas ez a süti
és ingere szemnek, szájnak.
már mindenhol lekoppintják,
el is nevezték már fánknak.
De egyvalamit nem tudhatnak,
s ez ízének rejtett titka:
a tésztában a légbuborék
oxigénben igen ritka.
Lenn a völgyben nem igazi,
hiába is kóstolod.
csak négyezer méter felett,
hol levegőd is kapkodod.”

A pocakjuk már-már teli,
de még egy rundot hozatnak,
s érdeklődnek, hol lehet hely
egy indián huzatnak.

„Van egy falu befaragva a
szomszédos hegy falában,
én is arra veszítettem
el múltkor egy falábam.”

Hahotázik, a kapitány,
csapja térde kalácsát,
ezen fölül – fánkpép röpül –
vendégének a hátát.
Saját viccén röhécselget,
s kacsint mellé ravaszul,
legalábbis a vászonfolt
egyik szemén belapul.