42. Roald Dahl múzeum

42. Roald Dahl múzeum.

Barátaink nyomban látják:
a torzsalkodás nem babra megy,
ám amikor odébb állnak,
orruk finom csokiszag csapja meg.
Kakaóbab, mézeskalács,
lágyan omló tejkaramell
aromája hogyha csábít,
szembeszállni nincs, aki mer.
A kis csapat nem is dacol,
beadja a derekát.
Szimat nyomon el is érik
egy városka kapuját.

Hatalmas gyár húsz kéménye
az égre édes felhőt pöfékel,
színes szárnyát tágra tárva
köröttük egy tehén köhécsel.
Az egyik portán, gyümölcsösben,
ágon csüng egy szaftos barack.
ha nem látod, el sem hiszed:
mint három ház úgy megdagadt.
Egy ablak alatt elsétáva,
éles sikolyt hallanak,
az épületből haját tépve
egy termetes hölgy elszalad.
Kislány hajol az ablakból,
amolyan négyéves forma,
szól, hogy „Nem kell megijedni,
az csak a tanárnéni volna,
aki imént azt képzelte,
rég holt lélek hajszolja,
s rémültében tova inalt,
pedig még tart az óra.
Ez amúgy itt az iskola,
s ha Bíefdzsít keresitek,
az üveglift egy-kettőre
mindnyájotok odavihet.”

A tanácsot megköszönik,
s máris – csodák csodája –
egy kristálydoboz éle villan
az utca végi homályba.
Be is szállnak, de nem tudják,
melyik gombot nyomják,
mert billentyűből annyi van ott,
mint bolyban a hangyák.
Csak Andris nem jön most zavarba,
képe víg derűtől virít,
s nyáltól ázott praclijával
a kapocstáblán végigsimít.
A szerkezet nyomban indul,
s nem tel bele egy pillanat,
a városka barackostul
pöttömmé lesz talpuk alatt.
Surranással nyíl az ajtó,
gyomruk most is gomolyog.
Örülnek, hogy kiszállhatnak,
ott egy bácsi somolyog.

„Jól tudom, hogy mi járatban,
és hogy engem kerestek.
Csodálkoztok, hol az óriás,
s inkább néztek gyereknek?”

Emi rögtön tiltakozna,
de szó nem jön a száján,
a bátyó int, hogy figyeljék csak,
mit mutat a látvány.
S lám, hol előbb még a lift volt,
most üvegasztal álla,
lapja alatt a kisváros
kicsinyített mása.
Oly élethű, kinn az utcán
hüvelyknyi kis emberek,
az iskolának ablakából
piciny leány integet.
És valóban, Emi mellett
a bácsi kicsi iskolás,
de a város lakóinak
ő egy óriás, nem vitás.

„Nem palástolt gondotokra,
hogy lelketek megnyugodjon,
a megoldás, hogy a palást
otthonába visszajusson”
szól az öreg, s hozzáteszi,
„Mielőtt még indulnátok,
a csokigyári mintaboltban
kekszhiánytok pótoljátok.”