41. Chiltern

41. Chiltern.

A távolban lármás zsivaj,
hangos fegyverropogás,
irányukat arra veszik,
mi lehet-e felfordulás?
Káposztaföld szegélyében
tucat ember tömörül,
ósdi puskával kezükben
egy szalmatetős ház körül.

„Adjonisten!” kiáltja Sicc,
„Minő vadat hajszolnak?”
„Hát káposztát” szól egyikük,
S int az egyik bajszosnak,
hogy figyeljen, mert egy zöldség
az ágyásban kuporog,
az pedig lő, bár nem talál,
s fogaival vicsorog.
A zöldfejű meg se moccan,
kötélből az idegei,
Emi meg a hasát fogja,
e szamárságot kineveti.

„Hát még ilyet! Lőfegyverrel
káposztára vadászni!
Ez épp olyan, mint szúnyoglárvát
pecabottal halászni.”

„Azt is szoktunk”, int a bajszos,
„De csitt! A zöldség elriad!”
Újra céloz, most sem talál,
a káposztafej ott marad.

„És az óriás járt-e erre?”,
de Sicc már választ nem kapott,
mert velőtrázó üvöltéssel
megkezdték az ostromot.