Kép forrása: saját rajz
41. Chiltern.
A távolban lármás zsivaj,
hangos fegyverropogás,
irányukat arra veszik,
mi lehet-e felfordulás?
Káposztaföld szegélyében
tucat ember tömörül,
ósdi puskával kezükben
egy szalmatetős ház körül.
„Adjonisten!” kiáltja Sicc,
„Minő vadat hajszolnak?”
„Hát káposztát” szól egyikük,
S int az egyik bajszosnak,
hogy figyeljen, mert egy zöldség
az ágyásban kuporog,
az pedig lő, bár nem talál,
s fogaival vicsorog.
A zöldfejű meg se moccan,
kötélből az idegei,
Emi meg a hasát fogja,
e szamárságot kineveti.
„Hát még ilyet! Lőfegyverrel
káposztára vadászni!
Ez épp olyan, mint szúnyoglárvát
pecabottal halászni.”
„Azt is szoktunk”, int a bajszos,
„De csitt! A zöldség elriad!”
Újra céloz, most sem talál,
a káposztafej ott marad.
„És az óriás járt-e erre?”,
de Sicc már választ nem kapott,
mert velőtrázó üvöltéssel
megkezdték az ostromot.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a verset írta: Dilinyós pereputty Önjelölt rímhajhász
Hogy kezdődött? Jött egy nátha. Szobafogság lett az átka. Emi akkor kedvenc könyvét elolvastuk egyszer s ismét, aztán megint százszor újra, apa mondta: „Ez már durva, inkább írjunk mi magunk, képeket is rajzolunk.” „Oké, dolgozzunk hát ketten, Apa rajzolsz, én meg festem, rímet is te faragsz Apa, ha akar, csatlakozhat Anya. De nekem aztán ne szerénykedj, fogd a cerkát és serénykedj! Minél nagyobb hülyesé...