35. Krokodilok világa

35. Krokodilok világa.

A jelzett helyre megérkezve
a kérdés eldőlt, világos:
mi lábuk előtt elterült,
az nem mező volt virágos!
Nyálkás láp, mi ott nyújtózott
amíg a szem ellátott,
a víz felszínén zöldesbarnán
itt-ott egy kő kilátszott.

„Sokat esett a múlt éjjel.
csüggedésre semmi alap.
batyunk a hátunkra kötjük,
s átszökellünk seperc alatt”
szóla Siccünk, és a lánynak
nem kell kétszer mondani,
Bandibabát karba veszi,
s máris készül ugrani.
Lendülnek is. Ám a vízben
az eddig merev kődarab
egy csapásra száját tátja,
hisz repül bele jó falat.

Egy roppanás, fülsiketítő,
mint mikor az ostor csattan,
ennyi hallik, amikor a
szellemköpeny odapattan.
A többi kő is mozgásba jön,
Egyre jobban pezseg a víz,
a lakoma ígérete
minden krokót ebédre hív.
Andris sikolt, hahotázik,
fülig ér a szája.
a lengő köntös-vitorlába
vég nélkül ugrálna.
A többiek orcáján már
közel s távol nincsen öröm.
A fenevadak egyre jönnek,
egy-kettőjük jó nagy böhöm.

De a macsnak esze helyén;
ragadja a zsákot, hátit,
mint fűmagot mikor vetnek,
úgy szórja a háztartásit.
„Mert a krokók, mint tudjátok,
hidegvérű lények,
ha bendőjök teletömik,
egy hónapig is élnek
anélkül, hogy feltámadna
gusztusuk a zabára
ha jól laknak, majd lenyugszanak,
s jót szunyálnak utána.”

Így is történt. Bár a végén
kekszük egy szem nem maradt,
az alvó hüllők feje búbján
mindegyikük átszaladt.