6. Stonehenge

6. Stonehenge.

Szúrós szemmel kémleli
a dimbes-dombos Albiont,
mert látja már, míly izgalmat rejt
az alkonyi horizont.
A láthatár vonalát
furcsa kőrakás töri meg,
néhány szikla kör alakban
falloszként az égnek mered. 

Ősi kegyhely csakrájában
kő kövön nem maradhat,
ha barátaink összefogva
szellemeket riogatnak. 

„A nagy kavicsok hajlásszöge
mennyiben térhet el,
és a lepel kiterítve
vajon hányat lephet el?
Ha rögzítjük az egyik sarkán,
s meghúzzuk a másikon,
elég-e majd kifeszítve,
s árnyékot ad-e a napon?”
Fontolgatja Sicc, de Emi
nem hagyja annyiban a dolgot:
„Margarinon biztos lángol,
ha pattintással gyújtod.”
Sicc bajszhegye meg se rezzen,
hisz hallotta százszor e faviccet.
Csak ennyit mond: „Inkább rajzolj
a tervekről a homokba egy skiccet.”

Tákolnak és kalapálnak,
mikor bőszen nekiállnak,
s kész is már a sátor.
Ámulja a kíváncsi nép,
de belépni senki sem bátor.
Nem is tudnak, hisz a cirkusz
kacsalábon körben forog,
legalábbis ezt kiáltja
sok ámuló bámész torok.
És valóban, a rongytető
terhét szórná: kőcölöpöt,
mit két csibész kötelekkel
nagy gondosan reákötött.

Repül a nehéz kő,
csak Sicc tudja hol áll meg,
de talán még ő sem,
s mely helyet talál meg.
Hőseink iramban
oldják a rögöket
átformázva Stonehenge-t,
mint gabonaköröket.
Végül az ádáz gyülevész
haragjától tartva
ragadják a vásznat,
s irány nyugatra.