44. Eden Project

44. Eden Project.

Az óceánt szellemen átszelni
ötletnek rendkívül szellemes,
az utasnak, ha vihar jő,
azonban csöppet sem kellemes.
Zápor zúdul a magasból
akár dézsából öntenék,
a parti sziklán hullám hasad
háborogva szerteszét.
Sicc dacolna az esővel,
de Andris halkan pityereg,
Emi meg a lepel szélén
fogvacogva didereg.

A hegyek közé veszik útjuk,
talán ott lesz menedék,
de a völgyben fortyog a víz,
s táncol ezer buborék.
Táncuk közben egyesülnek
s újból szerteszakadnak,
míg egyszer csak meg nem unják
s összeforrva maradnak.
Mérhetetlen félgömböccé
duzzadnak fel sebesen,
akár átlátszó üvegház
egy zöldellő ligeten.
Az aljában Siccék ajtót
vélnek felfedezni,
a vertikális özönvízben
csak oda kell evezni.

Kimerülten toppannak be
– a kupola életmentő –
de mi a szemük elé tárul,
az egészen meghökkentő.
Esőerdő burjánzik ott,
s trópusi a hőség,
vanília, kávébab nő,
s kakaóból bőség.

Egy mohos padra lecsücsülnek
s tanakodni kezdenek:
Amerikába eljutni
szőnyegháton nem lehet.

“Polperroban akad hajós,
nekem aztán elhiheted,
ki bárkájával bármit szállít,
ha kellőképpen megfizeted.”

Ki szólhatott? – néznek körbe –
lehet, hogy az Andris hangja?
De ő csak az asztalt nézi,
hol épp átszalad egy hangya.
„Á, a hangyák nem fecsegnek.”
legyint a macs fölényesen,
Andris erre ujjhegyével
egy mohára bök erélyesen.
A cica száját szóra nyitná,
hogy a mohák sem beszélnek,
de a hangot újra hallják:
„Trónszékemen üldögélek.
Pöttöm vagyok, mint a pont
e mondatnak a végén,
országomon uralkodok
egy mohalevél szélén.

Becses nevem Hős Tardigárd
Hatszor Tíz A Hatodik,
nemzetségem szülinapja
ötszáz-milliomodik.
Ti emberek mikroszkópon
kismackónak néztek,
nem sejtitek míly becsmérlő,
és hogy vérig sérttek.
Hisz nem mi vagyunk mint a medvék,
hanem azok mint mi,
sokkal régebb élünk már itt,
mint a brumik s mint ti.”

"Ezt nem vitatjuk”, mondja Emi,
„mi csak most érkeztünk,
nem is időzünk itt soká,
mert tovább kell mennünk.
De ó, hatalmas Tardigárd bocs,
tudásszomjunk megtisztelnéd,
és vitézi tetteidet
ékes szókkal ecsetelnéd?
Bölcs tanácsot is adhatnál,
mert erszényünk soványka.
Hogy fizessük meg az utat
a távoli Újvilágba?”

„A Hős névre bámulatos
erőmmel szolgáltam,
az óceánok sötét mélyét
mindenhol bejártam.
Mínusz kétszázon sem fagytam,
repültem az űrben,
megúsztam a poklok tüzét,
mikor dínók voltak zűrben.
De kérdéstekre reátérve
a polperroi vállakozó
néhány kiló ón fejében
egy fuvarra rábírható.
A közeli ónbányában
munkát könnyen kaphattok,
csak egy kicsit kell gürcölni,
és még ott is alhattok.”

A vihar elült időközben,
s mindannyian megszáradtak,
a tuti tippet megköszönik,
s a bánya felé elbaktatnak.