Sajnáljuk, de nem találtunk számodra mesét "Mesék tiniknek" kulcsszóra.
A kamaszoknak is szólhat mese, vagy ők már kinőttek belőle?
Érdekes kérdés, hogy a mesék meddig kötnek le egy gyereket, illetve melyik az az életkor, amikor még olvasnak ilyesmit. A meséket a gyerekekkel, főleg az ovisokkal, kisiskolásokkal azonosítjuk, hiszen a kamaszok, tinik számára már inkább a Harry Potter jellegű könyvek nyújtanak kikapcsolódást. Persze valahol a Harry Potter vagy a Nanria is mese, persze lényegesen komplexebb és hosszabb, mint mondjuk a KippKopp vagy a Piroska és a farkas.
Számos helyen olvastam már, hogy a fantasy mese, csak már nem a gyereknek, hanem a tininknek, felnőtteknek szóló változata, és úgy gondolom, van is benne némi igazság. Akkor a tiniknek már nem is szólnak mesék? Nos, a helyzet az, hogy magát a tini kort is nehéz behatárolni, hiszen lehet, hogy egy 11 éves fiú még inkább gyerek, de egy 9-10 éves lány már bőven kiskamasz. Ennél fogva érdekes kérdés, hogy nekik milyen mesék szólnak, ha szólnak egyáltalán. Egyáltalán igénylik még a meséket?
Mesék kiskamaszoknak
A kiskamasz kor valahol az iskolába kerülés után kezdődik, 8-10 éves kor körül is akár, ennél fogva pedig még bőven mondhatjuk, hogy nekik is jó lehet még a mese, csak már nem a szülő fogja felolvasni együtt összekucorodva a Boribont, hanem a gyerek magának fogja elolvasni a Lenge meséket, Tea Stilton kalandjait vagy a Ruminit. A kiskamaszoknak, tiniknek szóló mesék már jóval hosszabbak, mint az ovisokat célzó mesék, ráadásul lényegesen komplexebb tanulsággal és történetvezetéssel is bírnak.
A kalandoknak is nagyobb a tétjük, és persze ezeknek a meséknek a szereplői is mind kiskamaszok, tinik vagy már felnőttek. A jellemük is lényegesen összetettebb már, nem egyszerűen jók vagy rosszak, mint az ovisoknak szóló mesék hősei, hiszen a való élet sem egyértelműen fekete vagy fehér. Sok könyvön látni manapság már kormegjelölést, főleg kiskamaszoknak szóló könyvek esetében. Ezek viszont tájékoztató jellegűek, mindig a gyermekünk érettsége alapján döntsünk, hogy az adott történet megfelelő-e neki vagy sem.
Mesék speciális helyzetekre tiniknek is
Természetesen a tinik számára is léteznek olyan mesék és történetek, amelyek egy helyzetet, speciális szituációt dolgoznak fel. Jó példa erre a Meseország mindenkié, amelyben vannak kifejezetten kamaszokat célzó mesék a nemi identitással kapcsolatban. Mivel ezzel a témával elég gyakran találkozni, mindenképp jó, ha van olyan mese, történet, ami ezt dolgozza fel, és segít megértetni az adott helyzetet. Persze számos más témában is születnek ilyen mesék, legyen szó gyászfeldolgozásról vagy akár iskolaváltásról.