Az alábbi listában találhatod azokat a meséket amelyeket mindegy hangoskönyvként, hangosmeseként, mesefelolvasóink előadásában meg is hallgathatod ha bejelentkeztél. Ehhez viszont regisztráció szükséges!
A földalatti garázs mélyén többnyire sötétben álltak a gépkocsik. Fény csak akkor gyulladt, ha valamelyikükért eljöttek, hogy kivigyék az utcára, vagy ha visszahozták ...
~5 perc MEGHALLGATOMA rózsa bársonyvörös szirmán úgy ringatózott egy vízcsepp, mintha játszani cseppent volna oda. A hajnal ezer színnel érkezett, és arra készült, hogy legalább annyi szí...
~7 perc MEGHALLGATOMA hegyek között az erdő mélyén már órák óta zuhogott a régen várt eső. A fák és virágok szomjasan nyújtóztak a víz felé, boldogan itták magukba az életet adó cseppeket...
~7 perc MEGHALLGATOMA fű között sok kis fehér virág nyílt, szirmaikat sütötte az erős nap, áztatta a nyári zápor, mégis elszántan álldogáltak a rét közepén. A zöld gyíkocskák gyakran futk...
~5 perc MEGHALLGATOMA völgyben még erősen sütött a nap, a növények már rég elfelejtették, hogy előző nap nagy eső esett, és szomjasan nyújtóztak a felhők irányába, várták, hogy néhány cse...
~6 perc MEGHALLGATOMA nyár a hegyekben kevésbé volt forró, mint az alföldön, július közepén azonban itt is erősen sütött a nap, ezért a magas fák árnyékában hűsöltek a törpék minden délbe...
~5 perc MEGHALLGATOMA havas hegycsúcsok alatt, a sűrű erdő közepén egy tisztás terült el, ezen éltek a törpék. Gombaházaikat sütötte a nap, mosta az eső, de szilárdan álltak a lábukon. A ...
~6 perc MEGHALLGATOMA reggeli nap sugarai vidáman játszottak a fák sötétzöld levelein, majd bekukkantottak a törpék gombaházának ablakain. A gyerekszobában Bodzavirág ébredezett. Apró kez...
~6 perc MEGHALLGATOMA királyság egy csendes, pálmaligetes félszigeten terült el. A palota napfényből font falai között élt a királyi pár gyermekeivel együtt. A királylány és a királyfi a ...
~7 perc MEGHALLGATOM