60. Sziklás-hegység

60. Sziklás-hegység.

Hallgatagon bandukolnak,
fáradtságtól kimerülve
már csak azon jár az agyuk,
hogy jobb lenne kiterülve
meleg takarónak mélyén,
fejük hajtva lágy párnára,
amikor is felfigyelnek
egy kismadár lármájára.
Előttük az egyik ágon
szajkó kékes tolla látszik,
egy pillanatban itt csivitel,
a másikban ott cikázik.

„Halljátok-e”, kérdi Emi,
„hogy a madár mit csicsereg?
Minket hív, hogy kövessük őt,
mert sűrű, sötét a rengeteg.
Az utazó, még ha friss is,
itt könnyen kelepcébe eshet,
hát még mikor bágyadt s álmos,
rá számtalan veszély leshet.
Egy közeli kisvároska,
bár lakói mind áttetszőek,
ha holtfáradt vagy, sőt ha szellem,
tökéletes pihenőnek.”

Kétkelkedve hallgatja Sicc,
amit Emi magyarázott,
a kimerültségnek tudja be
a képtelen badarságot.
Hogy egy szajkó magyarul szól?
Ilyen nincsen, csak mesében.
Mégis, merre járnak éppen?
Amerika közepében!
De jobb ötlete most nem lévén,
a nyomába szegődnek,
remélve, hogy ágyra lelnek,
hol estére ledőlnek.