61. A kísértetváros

61. A kísértetváros.

Hogy mi a manót mesél Emi,
macskánk magában mereng,
míg csakhamar a fák között
egy viskó fala feldereng.
Ahogy közelebb kerülnek,
egyre gyérebb lesz az erdő,
egy tisztáson számos ház áll,
köztük fú az esti szellő.
Egy teremtett lélek sem jár
a kietlen utcán,
csak a cégér nyikorog az
elhagyatott kocsmán.

Be is lépnek az ivóba,
félrelökve lengőajtót,
a söntés felé veszik útjuk,
de nem találnak ott halandót.
A kocsmáros – aki bort mér,
s fogadja a vendéget –
s mind, aki az asztalnál ül,
halálsápadt kísértet.
A csapatunk nem ijed meg,
hisz hozzá vannak szokva,
hogy folyton a nyomukban van
egy túlvilági szoknya.
Sicc sört rendel, s érdeklődik,
szállást merre találnak,
hanem most egy korhely kiált
az indián kabátnak.

„Téged honnan szalasztottak,
szakadt káposztalevél?
Rókát ugrat majd a kecske,
ha illatod az orrába ér!”

Emi nem hagyja szó nélkül:
„Jobb, ha vigyáz kedves Uram!
Ki gúnyánkon gúnyolódik,
arra hull még hidegzuhany.”

A részeg cowboy röhögni kezd,
bár inkább hangzik hörgésnek,
majd hirtelen revolvert ránt,
fittyet hányva törvénynek.
Emi sem rest, ökle suhan,
gyorsabb, mint a pörgő orsó,
a pult mellől Sicc is ugrik,
a mancsában gyilkos korsó.
A marconák körös-körül,
hol lesz balhé csak azt lesik,
felpattannak harcra készen,
s maguk a bunyóba vetik.
Repülnek a nyaklevesek,
csattannak a súlyos tárgyak,
Bandi, mint a cséphadaró,
úgy öklöz egy ködös árnyat.

Hosszú-hosszú percek telnek
amíg végre rájönnek,
hogy csak lég az, amit buzgón,
mind a hárman püfölnek.
A pantomimot bölcs Powhatan
egykedvűen szemlélte,
most higgadt hangon kérdi tőlük:
„Itt szálljunk meg estére?”
Sicc lihegve közli végül:
„Tiszta már a levegő.
Így e város söntésénél
nem is kell jobb heverő.”

A torna, s túra hatására
a három barát elterül
egy kis zugban megvackolva,
s mély álomba szenderül.